Márciusi Energiák

Márciusi Energiák

Irta: Jennifer Hoffman – March 3, 2013

http://enlighteninglife.com/the-energies-of-march-3/

Érdekesnek igérkezik az a hónap, amely a Katolikus Pápa visszavonulásával, Anglia Királynöjének a kórházba kerülésével és az Egyesült Államok kormányának elkülönült igéreteivel kezdödik. Ezek történtek március elsö három napján, s ez a hónap hosszú lesz.

Januárban a 2012 utáni energiákhoz alkalmazkodtunk, fáradtan és egy kicsit kiábrándultan és csalódottan. Februárban felfedeztük az összes blokkot amely korlátozott bennünket, beleértve lelki sebeinket, karmikus ciklusainkat, társainkat, hiedelmeinket és kizökkenéseinket. Kemény hónap volt, amint egyik dolgot a másik után dolgoztuk fel.

És itt van március, amely bizonyára az örület és a csonkolás egyvelegének a csomagja lesz, sok igazsággal, meglátásokkal és értékeléssel. És az év leg eröteljesebb dátuma is márciusban lesz, 22-én, amely a 3D végének a hirnöke (mivel a 3D fenntartó energia akkor megszünik). Ezt az eseményt a VÁLJ SZABADDÁ MOST Csúcstalálkozón (EVOLVE Now Summit) fogjuk megünnepelni Hot Springs-ben, 2013 március 22-töl 24-ig. Remélem te is el tudsz jönni!  itt találsz erröl többet.

Egy hónapja már arról irtam, hogy a március 22-i Napéjegyenlöség a 3D vége, ami azt jelenti, hogy vége a 3D polaritásnak és elkülönültségnek. Még mindég a  harmadik dimenzióban leszünk, de könnyebb hozzáféréssel a felsöbb dimenziókhoz és portálokhoz. A fátyol eltünik, most már láthatunk és minden lehetünk, nincsenek más korlátok csak azok, amelyeket önmagunknak állitunk fel.

A Pápa és az Angol Királynö a 3D-re vonatkozó férfi és nöi polaritást jelképezik. Mielött kórházba került volna, bejelentették, hogy Erzsébet Királynöt jövedelem vizsgálat alá veti a Brit Kormány, mert azt fontolgatják, hogy törlik a nemzeti költségvetésböl.

Figyelembe véve, hogy a Brit Birodalom a Római Birodalomnak egy kiterjesztése (Londinium, ma London, egyike volt a legfontosabb Romai fövárosoknak), és hogy a világ földjeinek 1/6-a a Királynö tulajdonát képezi (igen, ez igy igaz) a Pápa viszont valamivel kevesebbet birtokol (kettöjük között megosztva, csaknem a világ földjeinek fele az ö birtokukban van), a bonyodalmak óriásiak. És a Pápák nem vonulnak vissza; az utolsó ilyen eset több mint 600 évvel ezelött történt. Nincsennek véletlenek, föleg nem mostanság.

2013 Elörejelzéseiben, amit itt olvashatsz, azt irtam, hogy 2013 az Isteni Erö és Igazság éve. Az igazsághoz vezetö kapu ebben a hónapban kezd nyilni majd, és nagy a valószinüsége, hogy ez nem igazán bájos dolog lesz. Sok ember lesz haragos, megrémült, döbbent és összezavarodott amikor ráeszmélnek, hogy milyen ingatag alapokra épitették saját igazságukat.

3D nem fog olyan csendesen zárulni, mint ahogy a lótusz virág csukja össze szirmait, önmagára fog összeomlani a kapzsiság, a hatalom, a dominancia és az ellenörzés alatt tartás súlya alatt amely eonokon át a rendszert fenntertotta. Nincs tovább energia támogatása ennek a paradigmának, tehát szerte foszlik. Amint ez bekövetkezik, készenlétben kell állnunk az önmegvalósitás, a világ egységre (ezáltal egyenlöségre) alapozott felépitésének szándékával, a szeretet, a béke és az öröm új paradigmáival, és igazodásunkkal mindehhez, mint saját paradigmához. Ez a hónap kitünö ennek a megkezdésére, mivel a 3D paradigma összeomlása minden nap egyre nagyobb lendületbe jön, kérlek benneteket ne féljetek, mert mindég minden az Istani rend szerint történik.

Március a hónapja amikor egyesülhetünk Isteni hatalmunkkal, de itt nagyon elövigyázatosan kell haladnunk. A hatalom régi mintája, az “uralkodi felette” vagy “átvenni a hatalmat” valaki vagy valami felett, elvére épült. A 3D hatalom paradigmája az “hatalom vámpir” amely mások hatalmával táplálkozik.

Az Isteni hatalom, az egy Felemelkedett eszme, amely belülröl fakad, a Forrással való kapcsolatunk által valósulhat meg, és Isteni Fényünk kifejezöje. Nem létezhet a Forrással való kapcsolatunk nélkül, és az adok-kapok egyensúlyában terjed ki. Nem vehetjük el másoktól és tölünk sem veheti el senki. Ha nem használjuk, szunnyadó marad mind addig, mig készek nem vagyunk rá.

De nem cserélhetjük fel az egyik zsarnokot egy másikkal. Az Isteni hatalom nem gondoskodik rólunk, de támogat bennünket. Nem etet bennünket a hatalmunk igéretének cseréjében, de táplál bennünket amikor saját meghatalmasodásunkból meritünk magunknak. Feltétel Nélküli Szeretettel áld meg bennünket, de nem akadályozza meg, hogy megbántsuk önmagunk, ha azt választottuk tenni. Az Isteni hatalom nem fog berontani és elintézni a “rossz” fiúkat, de támogatni fog bennünket az öröm, a böség, a szeretet és a világ békére irányuló szándékunkban, mindabban ami a továbbiakban a 3D paradigma összeomlásához segit hozzá.

Márciusban egy nagy adag igazságot kapunk majd, s az keserü orvosság lehet az adott pillanatban akár egyénileg, akár globálisan, de kapunk lehetöséget is Isteni hatalmunk kipróbálására. Amint a 3D paradigma összeomlik, az a kollektiv széndékunk, amit látni akarunk és egy olyan világban lenni amely segitséget nyújt majd a “régi” világból az újba való rendezettebb átmenetelben.

Kerüljétek a negativumokra való összpontositást, mert csak akkor vagyunk tudatában a negativitásnak ha egy más sikról szemléljük azt. Ez az ünneplésnek az ideje nem a könnyeknek vagy a félelemnek. Azonkivül, felgyürközünk a következö Uránusz Plutó szembenállásra májusban, amely ebben a hónapban kap eröre a stelliummal a Kosban (mindannyian Kosok legyetek készen némi akcióra). Az elmúlt két hónapot a sötét spiriutuális pincéinkben töltöttük, s most új szándékokkal, új lehetöségekkel és energiával feltöltve jöhetünk elö, hogy önmegvalósitó akcióba lépjünk.

A NapÉjegyenlöség március 22-én az egyik leg eröteljesebb napja az évnek, és hivatalosan a 3D végét jelöli, ami lehet, hogy nagy robajjal történik, lehet, hogy nem, mindenesetre figyeljetek oda, hogy mi történik körülöttetek és inkább válaszoljatok, mint reagáltok, legyetek kivülállóak és emlékezzetek rá, hogy a legfontosabb dolgot az életetekben, a hatalmatok Forrását soha nem vehetik el töletek. Legyetek szeretettel önmagatok iránt és segitségképpen az e havi energiákhoz, megosztom veletek kedvenc önmegvalósitó megerösitésemet, Uriel Arkangyal ajándékát:

Az Isteni gondviselés vezet engem, hozzá kapcsolódom, mindég és mindenben biztonságban és védve vagyok.

Gyönyörü hónapot kivánok.

Copyright (c) Szerzöjogi közlemény 2013 Jennifer Hoffman által. Minden jog fenntartva. Lefordithatjátok, idézhetitek, lemásolhatjátok vagy rákapcsolódhattok erre a cikkre, megtartva teljességét, s feltüntetitek a szerzö nevét és és az eredeti weboldal cimét.

Angolról magyarra forditotta Sári Izabella www.fluidemerald.com

Az eredeti cikk The Energies of March http://enlighteninglife.com/the-energies-of-march-3/ weboldalon található.

Share

Vélemény, hozzászólás?