A KÖR TÖRVÉNYE & A HÁROMSZÖG TÖRVÉNYE
Mihály Arkangyal üzenete Ronna Herman csatornázásában
Az eredeti üzenet cime: LAW OF THE CIRCLE & LAW OF THE TRIANGLE és a www.ronnastar.com Weboldalon található.
Angolról forditotta: Sári Izabella, www.fluidemerald.com
Szeretett Mesterek, egy valótlan világban éltetek: az illúzió világában, ahol az igazság el lett torzitva, megmásitva és eltörölve annak érdekében, hogy elvehessék töletek Isten–adta erötöket és a félelem, a létért való küzdelem meg a nélkülözés fogságában tartsanak benneteket.
A Teremtö erre az univerzumra vonatkozó mester terve Szent Elmétekben van elraktározva, és a korszakok bölcsességének meg azon képességeteknek a kulcsa, hogy ismét mester teremtökké váljatok a Föld sikján, Szent Szivetekben van tárolva. Ezért hangsúlyoztuk olyan gyakran az általatok korszakokkal ezelött Soláris Sziv Központotok köré helyezett védö pajzs eltávolitásának fontosságát – amit azért tettetek, hogy ne érezzétek annyira az érzelmi válságokat. Aminek viszont nem voltatok tudatában az az, hogy ezáltal ragyogásotok is jóval lecsökkent, mivel az Isteni Teremtö Fény be és kiáramlása a Szent Sziv Központotokból szintén jócskán megfogyatkozott. Ennek eredményeként, többé már nem tudtátok Szent Szivetek tiszta szeretö szándékával aktiválni a Teremtö Fény Ádámi Részecskéit. Ezután már csak a fél-spektrumú Ös Élet Energia Szubsztancia állt rendelkezésetekre. Háromszoros Lángotok többé nem lángolhatott; ennek következtében a megnyilvánitó társteremtöi képességetek szintén lecsökkent, és azáltal kezdetét vette a küzdelem a fennmaradásért, meg, hogy használjátok Istentöl adományozott tulajdonságaitokat és tehetségeiteket.
Most a nagy visszatérés, helyreigazitás és kiterjedés korszakában vagytok, amikor lehetöséget kaptatok, hogy harmonizáljátok az összes negativitást amit személyesen teremtettetek a rátok eröszakolt egyensúlytalanságokkal együtt. Már magyarázatot adtunk arra, hogy amikor ti a CSILLAGMAGOK, megkezdtétek utazásotokat a hatalmas ürességbe és a megnyilvánulatlan univerzumba, megalkottátok és letétbe helyeztétek a Fény tiszta birodalmaiba való visszatérésetek útvonalának gondosan kidolgozott terveit, mig elérkezik a megfelelö idö és bizonyos feltételeknek eleget tesztek. Ez az idö elérkezett, és a tervek aktiválódtak az 1980-as évek elején, Földi idö szerint. Amint tudjátok az emberiség életének minden szakasza a Földön forradalmi változásokon ment át az elmúlt 30 év alatt. Szeretteink, legyetek tudatában annak, hogy ami a közelmúltban történt az csupán a kezdete egy hatalmasabb változásnak, és mi arra törekszünk, hogy technikákkal, elörehaladott információval-tanitásokkal lássunk el benneteket meg minden lehetöségel, hogy a változás hullámain könnyedén és elegánsan keljetek át.
Röviden elmagyaráztuk már több módon is, hogy ÉN VAGYOK ISTENI JELENLÉTETEKET miként törtétek meg kisebb fény felületekre a legsürübb, csökkentett frekvenciájú, alacsonyabb dimenziós galaxisok, naprendszerek és bolygók teremtésében vállalt asszisztencia elökészületeiben. Azt is megvitattuk már, hogy Istenségetek minden egyes töredéke hogyan lett a Fény két Szikrájává külön választva, az egyik nöi tulajdonságokkal, a másik férfi jellemzökkel. Ezek az alapvetö elválasztások mindegyike a Fény kifejezetten erre a célra teremtett kis piramisában lett végrehajtva. A mester terv siker-biztos volt; mert minden egyes alkalommal amikor ketté osztottátok Esszenciátokat, önmagatok egy éteri másolatát hagytátok a Fény egy-egy kis piramisában, az újra egyesülés idejét várva. Ezek a személyes piramisok szét vannak szóródva univerzum szerte minden dimenzióban és az al-dimenziók többségében.
Atya/Anya Istenünk, az Elohimok/a Forma Épitöi és az Arkangyalok megteremtették a Fény élö Piramisait a Teremtés minden szintjén, hogy elérhetöek legyenek számotokra az élet épitö elemei. Ezek az életet-adó formák által érhetitek el a Fény frekvenciáit, s ezek az átalakulás szükségszerü alkotóelemei, hogy ti mint emberi Lények vissza tudjatok térni magasabb tudatosságú – Isteni állapototokba.
Most önmagatok azon részeivel való újra kapcsolódás folyamatában vagytok, melyek az 5-ik dimenzió al és fel szintjein vannak, s néhányan közületek már Esszenciátok egy-két hatodik-dimenziós töredékével is kapcsolódott. Amikor a Lélek Egyesülésröl beszélünk, az nem egyetlen esemény csupán, az a kezdete egy folyamatban lévö csodálatos és bonyolult fejlödésnek, amely által minden egyes alkalommal, amikor Energetikai Szignatúrátok elér egy bizonyos frekvenciát újra kapcsolódtok Lelketek/Felsöbb Énetek egy-egy magasabb töredékével. A Piramis, amelyben Énetek azon töredékének az Éteri Másolata van, csatlakozik Fényetek oszlopához, azaz ÉN VAGYOK JELENLÉTETEK/ISTENI ÉNETEKKEL való kapcsolatotok oszlopához, s az adott Töredéketek Esszenciája fokozatosan egyesül Lelki-Énetekkel a Szent Sziv Központotokban. Amikor ISTENI TUDATOSSÁGOTOK egy bizonyos szintjét eléritek, ez a folyamat számottevöen felgyorsul és az idö tartam a Lélek Egyesülések között látványosan lecsökken.
A Kör Törvénye elindittatott univerzum szerte, és ez a Legfelsöbb Teremtö Mag Gondolatának energetikai hatása már teljes erövel müködik. A Teremtés ezen szakaszának a kiterjedési ideje a végéhez érkezett, és a ciklus jelen szakaszának a velejárója a TEREMTÖ kiküldött ESSZENCIÁJA, hogy beépüljön MINDAZ, ami az adott kiterjedési ciklus alatt teremtve lett. Ez az összes egyensúlyba hozott dolog egyesülését jelenti, a Teremtés megnyilvánult Esszenciáját, hogy a Legfelsöbb Teremtö, az Istenek és Istennök Omniverzum szerte, valamint a Fény Hatalmas Lényei TUDOMÁSUL VEHESSÉK és MEGTAPASZTALHASSÁK mind azt amit teremtettek. Sokszor hallottátok már a kifejezést: „Amint fent, úgy lent,” és ez egy nagyon fontos igazság amit meg kell jegyeznetek. Ugyanúgy, mint ahogy ti vissza követelitek Istenségetek részeit, ugyanaz az újra egyesülési folyamat áramlik ki a Legfelsöbb Teremtö Forrásból is.
Az információ amit átadtunk nektek, hogy segitséget nyújtsunk társteremtöi képességeitek vissza szerzésében, az az Omniverzum szerte történö teremtö folyamat mikrokozmikus másolata. Elöször is meg kell szereznetek a képességet, hogy be tudjátok vonzani ennek az univerzumnak a Teljes Spektrumú Metatroni Fényét/Élet Eröt, az úgynevezett Ádámi Részecskéket, amelyeket Atya/Anya Istenünk Sziv Magja sugároz ki az Élet Folyójába. Ez akkor válik elérhetövé, amikor Energetikai Szignatúrátok ráhangolódik a negyedik dimenzió középsö és magasabb szintjeire. Annak érdekében, hogy éljetek ezen Isteni ajándék lehetöségével, meg kell értenetek és alkalmaznotok kell a Megnyilvánitás Univerzális Törvényeit; tiszta szándékotokkal aktiválnotok kell a Fény Ádámi Részecskéit, mielött a Fény Esszenciája aktivlódik és kiáramlik a világba. Hogy felgyorsitsátok a folyamatot fontos, hogy megteremtsétek mnagatok körül a saját egyéni Teremtö Kereketeket/Élet Virágotokat és feltöltsétek a jövö gondosan megalkotott fö-tervezetével. Ezután a Végtelen Légzés útján, összpontositott széndékotok és megfontolt tetteitek által a megnyilvánitás folyamata az anyagi világban számottevöen felgyorsul.
A Teremtés ár-apálya végtelen. De van egy Nyugvó Pont szünet, amikor a Mag Gondolatok megformálódnak és egységbe szövödnek, az Élet Esszenciája aktiválódik a Teremtö elméjében és szivében, és a Teremtés minden szintjén, egészen hozzátokig az emberi társteremtökig a Föld Sikján. Ez a szünet a Mag Gondolatok szeretettel történö infuziója/aktiválása által fejezödik be. Akkor, a Mag Gondolatok kilélegeztetnek az ürességbe, hogy megnyilvánuljanak a forma világában. Ez a folyamat (a kiterjedés folyamata – a ford.) minden nagy cikluson keresztül folytatódik, mig el nem érkezik az idö, hogy a visszafordulás/újra egyesülés folyamata kezdetét vegye. Ekkor, minden Teremtés az Isteni Fény Fö Teremtö Körébe való beépülés folyamatában van, a következö nagy Nyugvó Pont szünetet és a következö ciklus kiterjedési pillanatát várva. Ez a folyamat ismétlödik újra és újra a Teremtés minden szintjén ebben az univerzumban.
Ti most a kozmikus újra egyesülés folyamatának a kellös közepén vagytok, bátor barátaim, és fejlödésetek kibontakozik a határidön belül, ilyen vagy olyan módon. Tudatában kell lennetek annak, hogy ez az átalakulási folyamat egy hosszú és összetett ciklus, azomban, nagy kaland is lehet ha éltek az általunk felkinált bölcsesség tanitások és eszközök lehetöségeivel. A KÖR TÖRVÉNYE értelmében minden új teremtö törekvésnek az Akarat/Erö Nyugvó Pontjából, a Teremtö/Társteremtö Mag Esszenciájából kell kezdödnie.
A HÁROMSZÖG TÖRVÉNYE a másik nagyon fontos eleme a teremtésnek. A Háromság koncepciója ismerös számotokra a Bibliából: Atya, Fiú és Szent Lélek, ami a valóságban, az Atya az Isten Maszkulin arculata, az Isteni Akarat/Erö Elsö Sugara; a Szent Lélek az Isten Anyai arculata akit betöltenek a Mag Gondolatok-Ádámi Részecskék az Atya Isten elméjéböl. A Mag Gondolatok akkor a Szeretet/Bölcsesség Sugara azaz a Második Sugár által aktiválódnak az Anya Isten Sziv Központjában, és kiküldetnek az univerzumba az Élet Folyója útján, a Napok azaz Fiúk és Leányok használatára, hogy a Harmadik Sugár minöségein, tulajdonságain és aszpektusain keresztül teremtsék a világokat, meg csodás dolgokat vég nélkül.
A Háromság Hatalma volt a mozgató erö univerzum szerte. Metatron Arkangyal, Melchizedek Nagyúr és én Mihály Arkangyal képezzük a Tudatosság Háromságát az univerzum szintjén. Mi hordozzuk és SUGÁR-OZZUK ki az Isteni Fényt/Isteni Bölcsességet/Isteni Akaratot, Atya/Anya Istenünk aszpektusait és minöségeit ebbe az univerzumba. A Tudatosság Háromsága fontos alkotó eleme a teremtö folyamatnak, mert használnotok kell a három eröteljes ISTENI SUGÁR tulajdonságait, minöségeit és aszpektusait, hogyha a Teremtés bármelyik szintjén, a forma sikeres és hatékony társteremtöivé kivántok válni.
Ti a CSILLAGMAGOK, sok csoporthoz kapcsolódtatok, kicsihez és nagyhoz univerzum szerte, és speciális feladatokat vállaltatok, amit mint csoport hajtottatok végre, külömbözö helyeken, meghatározott idöben. Azt is emlitettük már, hogy idö vagy esemény beinditó (trigger) kódokkal vagytok ellátva az Isteni Gyémánt Mag Sejtetekben, amelyek a tervezett idöben illetve a Grandiózus Terv meghatározott szakaszának beindittatásakor aktiválódtak, vagy majd aktiválódni fognak. Részei voltatok sok-sok Háromság Sejtnek, amelyek a legfelsöbb rendelet különleges feladataiból tevödtek össze. Ezeket a triádokat általában közeli Lélek társak alkotják, vagy olyan Lelkek akik sok különleges feladatot teljesitettek együtt a múltban, és összejönnek majd a jövöben is. Egyre sürübben egyesülnek a hármas, kilences és tizenkettes csoportok az újra egyesülés ideje alatt, és ez egyre gyakrabban fog megtörténni a jövöben.
Készek vagytok kiterjeszteni látásotokat személyes kis világotok avagy mikrokozmikus valóságotokon túlra? Készek és hajlandóak vagytok elfogadni az igazságot, hogy ilyen vagy olyan mértékben, de hatással vagytok mindenkire és mindenre ebben az univerzumban, és hogy mindenki a Földön és minden más birodalomban hatással van rátok? Mindannyiatoktól kérdezzük, készek vagytok használni a csodálatos ajándékokat, melyek Isteni Születési Jogotok? Mit hagytok örökségül az emberiségnek és a világnak? Nyúljatok fel a csillagokig szeretteink, mert nincs határa annak amit megnyilvánithattok, amikor látomásaitok összhangban vannak az Isteni Tervvel mindenki legfelsöbb javára. Hivjatok bennünket és mi döntéseitek támogatásával a segitségetekre leszünk. Tudnotok kell, hogy mi örökké a közeletekben vagyunk, hogy ösztönözzünk, vezessünk és védjünk bennedteket, valamint Atya/Anya Istenünk szeretetét sugározzuk rátok.
Mihály Arkangyal vagyok.
Ronna Herman által közvetitve * Mint a cikk közvetitöje, én Ronna Herman az univerzális szerzö jogot fenntartom Mihály Arkangyal nevében. Az üzenet honlapokon való megjelentetése engedélyezett, de az információ nem módositható, kivonatolható vagy toldható, nevezzétek meg a szerzöt, e-mail és hanlap cimem tüntessétek fel. Újságokban, magazinokban és nyomtatásban is engedélyemmel megjelenithetö; engedélyért a RonnaStar@earthlink.net e-mail cimen lehet folyamodni.