Kuthumi : 2011 – Az Egység Éve

Kuthumi : 2011 – Az Egység Éve

Reverend Lynette Leckie-Clark csatornázásában

Kuthumi vagyok, békében, az Atya és Minden Ami Van dicsöséges Fényében köszöntelek benneteketet.

E dicsö Fény kérésére osztom meg veletek az érkezö 2011 évre vonatkozó elörelátásokat. Az elöttünk álló év hatalmas spirituális elöre haladást hoz az emberiség számára. Sok-sok lélek fog felébredni azaz ráébredni magasabb küldetésére és fog emlékezni a lélek tudására. Mert, amint a vibráció emelkedik, vele együtt emelkedik a szellem fátyla is. Amint magasabbra emelkedik vibrációtok a Fényben, a tudatosságban, úgy vékonyodik a fátyol amig eléri azt a végsö pontot, ahol beléptek a Lélek Fényébe és egyként áramlatok mindennel ami van, az Univerzum, a Föld és a lélek társaitok vibrációjával. Együtt áramlatok majd az Atya, a Forrás – minden ami van vibrációjával.
Ez igy van és igy lesz.

A Világ Pénz Rendszere

A 2010 év sok katalizáló eseményt hozott elöre a további ébredés elökészületeiben a külsö átalakulások által. A világ egész pénz rendszere – amilyennek ismeritek – meg fog változni. Ezt a változást a kapzsiság és a hatalom vágy hozta, azomban, mi tudatában vagyunk ennek és forditsátok ezt a helyzetet  a magasabb cél felé, ahol már a békét az anyagi szint felett keresitek, amint lélek emlékezetetek ismét újra ébred.  Rá fogtok ébredni, hogy minden amire szükségetek van az bennetek van. Az nem rajtatok kivül van. Soha nem is volt.

Amint már sokszor elmondtam az erre az idökre való felkészülésekben – egyszerüsitsétek le az életeteket minden szempontból. Amint a korrupció elleni harc a nagy vállalatokban intenzivebbé válik, egyre többen fognak becsületért és békéért kiáltani. Sok ország és faj fog egyesülni. Az emberek a városokban egyesülni fognak. Ebben lesz az erötök. A nagy családok ereje. Ez fog elöre vinni benneteket barátaim a gyözelemre. A korrupció és a Föld változásai feletti gyözelemre. Itt az ideje az együttmüködésnek, hogy megosszátok egymással termékeiteket, kerteiteket és tudásotokat. Segitsétek egymást mint ahogy még soha nem tettétek. Az elkülönülés idejének vége. Az összes erötlen alapitvány össze fog omlani.

Tépjétek szét amit szöttetek

Mi mindent szöttetek az életetekbe eddig? Segitettekek egymáson szabadon, úgy ahogy nyitott szivvel képesek vagytok rá? Avagy irigyeltétek felajállani segitségeteket a legalacsonyabb szinten is? Mit mond a szivetek? Milyen lesz ezután az életetek? Mert egyedül a ti tetteitek határozzák meg a jövötöket. Ez eröteljesen nyilvánvalóvá válik ebben az évben. Emlékeztetlek benneteket, hogy két szintröl van szó: a belsö és a külsö szintröl. A belsö szint a szivetek s kapcsolatotok az Atyával a Forrással. Békébem vagytok önmagatokkal?  Látjátok a teremtés csodáját és szépségét? Megbecsülitek önmagatokat és ezáltal másokat is? Ezek nagyon fontos kérdések, amitket fel kell tennetek magatoknak. Most sürgetlek benneteket, hogy szakitsatok idöt rá, és tegyétek fel a kérdést magatoknak!

Ami bennsötökben van az tükrözödik a külsöben. Hogyan tudnátok becsülni másokat, ha önmagatokat sem becsülitek? Hogyan oszthatnátok meg másokkal amitek van amikor a hiány félelmében éltek? Egyeseknél akkora ez a félelem, hogy az hozzá láncolja öket a negativ képzetekhez. Igen, a képzetek. Mert attól rettegtek ami nem történt meg. Rettegtek a jövötöl. A képzeletetekben megalkotott jövötöl. Miért adtok az elme képzelgésének annyi energiát? Az elvesztegetett energia mind.

Minden amire tanitottalak benneteket átadásaimban az arról szólt, hogy felkészitselek benneteket ezekre az idökre. Hogy felkészitselek benneteket az ébredésre és a feljebb lépésre, amit most mindannyiatoknak meg kell tennie fejlödési folyamatotok sikerének érdekében.

Az Egység

2011 a teljes felébredés éve lesz a szivetekben és az elmétekben. Ez az év szétoszlatja félelmeiteket és képzelgéseiteket arról, hogy mi fog vagy mi nem fog történni. Ez az év a születés ideje lesz. Az új tudatosság születéséé. Az új gondolkodás módé.

Itt az ideje, hogy a boldog jövöre összpontositsatok. Itt az ideje, hogy egyszerüsitsétek le az életeteket. Engedjétek el a tartozásaitokat, a zavaros és idejétmúlt érzelmeket. Igen, az élelmiszereitek többségén szavatossági dátum van, igaz-e? És én azt mondom a fájdalom és az aggodalom régi érzései úgyszintén szavatossági dátummal voltak ellátva, és az a végsö dátum 2010 decembere volt!

A Szavatossági Dátumok

Tehát, most eljött az ideje, hogy eldobjátok a régi, bántó emlékeket, mert azok ma már EMLÉKEK CSUPÁN. Itt az ideje kihajigálni öket. Itt az ideje érzelmi testetek  készleteit kitakaritani. Itt az elengedés ideje, hogy szabadok legyetek, a bántó emlékek szavatossági ideje lejárt.

Barátaim, amikor ezeket a dolgokat megteszitek úgy fogjátok érezni magatokat mintha újjá születtetek volna.  Amikor leültök és megkérditek önmagatoktól: békében vagyok önmagammal? Látom az összes teremtmény Szépségét? Megnyitottam a szivem? És hogyha öszintén önmagatokba néztek és teljesen megtisztitjátok érzelmi “szekrényetek”, akkor újjászülettek.  Újjászülettek a Fénybe és a szabadságba. Sürgetlek benneteket, hogy meditáljatok ezen, az segiteni fog, hogy befejezzétek ezt a folyamatot.

A Végsö Pont

Ez vár rátok. Mindannyiatokra. Szabadságban és az új, békés önbizalommal egyesülhettek, tekintet nélkül a külsö körülményekre.  Látjátok, mind az amiröl beszélek az bennetek van. Ez az amit senki el nem vehet töletek. Senki. Ez az igazság. Ettöl a végsö ponttól kezditek teremteni az újat. Az új Fény tudatosságnak adtok életet lényetekben. A Fény veletek marad a lelketekben.

Amikor eltávoztok fizikai testetek a Föld sikján marad. A lelketek pedig tovább halad a Lelki Sik magasabb dimenzióiba.
Az a belsö Fény segit majd bednneteket az átmenetelben és marad Lélek esszenciátokban veletek. Mind az ami az anyagban volt, az felbomlik. Abból semmit sem vihettek magatokkal amikor átmentek. Az a tapasztalat lélek emlékezete marad. De a Fény, a magasabb tudatosság, minden szeretetete az megy veletek a Lélek Sikjára. És ott részesültök nagy ünneplésben. A sikeres inkarnáció ünneplésében, hogy sikeresen hajtottátok végre az Emberiség új Egységét.

Az Egység Éve

Felhivom figyelmeteket, hogy az egész évben 2011-ben szilárdan álljatok a Fényben. Legyen az a páncélotok minden negativitás ellen. Legyetek erösek tudatosságotokkal a Fényben. Igy tudtok magabiztosan egyesülni a hasonló tudatosságúakkal eröteljesen és kényelmesen

A Föld is sok változáson megy át, és befejezi ciklusait. Földrengések és tüzhányó kitörések lesznek. 2011 a viz éve lesz, sok viz lesz. Külömbözö területeken a tengerfenék jelentösen fel fog emelkedni. A Föld folyadékai elmozdulnak. És mégegyszer mondom, 2011 az emberiség egyesülésének az éve lesz. A végsö fordulat éve az egész jövötökre nézve.

Kuthumi Mester

Készüljetek fel a Maya naptár teljes megnyilvánulására, a spirituális Üdvösség hetedik napjára – Ahogy Fent – Úgy Lent.

Minden jog fenntartva. Kuthumi Bölcsesség Iskola

Az eredeti az alábbi webcimen található:

Copyright 2001 – 2011. All rights reserved. Kuthumi School of Wisdom.

http://www.kuthumischool.com/en/teachings/volume9/year_of_unity.php

Copyright © 2010 Rev, Lynette Leckie-Clark – All rights reserved. You are welcome to share with a friend but Not for sale in any form.

Forditotta: Sári Izabella

Share

Vélemény, hozzászólás?