‘2011’ az Átalakulás, a Választás és a SZIV Éve

‘2011’ az Átalakulás, a Választás és a SZIV Éve

Kuthumi Lal Singh © Ascension Explorers

2011 január 3-án

Ascension Explorers azaz a Felemelkedlés Felfedezöi

Lou James csatornázása

Namaste rendkivüli, rendkivüli barátaim, Namaste

Egy ideje már nem irtam nektek ebben a formában, most azomban, azt hiszem, valószinüleg el kellett jönnöm és ily módon osztanom meg veletek a mai napot.  Miért pont a mai napon? Hát, azok számára akik tudatában vannak a számisztikának a (3) háromas az a szám amely intuitive, mágikus, elönyös, elöhozza a sokoldalúságot és a kifejezást. Azonkivül a háromas az háromság is, azaz egység. Szakrális geometria, három pont egyesül egyensúlyt hozva létre, mert a Múltat a Jelent és a Jövöt jelképezi.  Más szóval, úgy is mondhatjuk, hogy a háromas a MOST száma.

Szeretettel köszöntelek benneteket kedveseim, Kuthumi vagyok, és sok napot töltöttem az elmúlt lineáris évben felkészüléssel erre az Átalakulási Idöszakra , amit meg fogtok tapasztalni. Kérdezhetnétek miért kellett felkészülnöm erre? Az nem elöfeltétel volt, hanem választás, és lehetövé tette számomra a további kiterjedést ami által a megvilágosodás egy magasabb megfigyelöi rálátásával láthattam, hogyan segithetem az Emberiséget az átalakulásban.

Mert tudom, hogy a 2011-es év folyamán nagyon sok leleplezés lesz. Miért van az, hogy amikor mi Felemelkedettek a leleplezésröl beszélünk a ti emberi elmétek automatikusan vált hiper sebességgel az elöitéletbe, hogy a kormányok és a „hatalmon lévök”  leplezödnek le mint sarlatánok. Ez nem itélkezés részetekröl kedveseim?  Az átalakulás ezen idejében sokan közületek szembesitve lesztek majd a választással; a változás választásával, az elengedés választásával és a tisztánlátással – igen a tisztánlátás az választás és még sok más terület.  Meg kell értenetek, hogy a legmélyebb tisztelettel, de az Én megecsülésével azt mondom nektek: sokan közületek  –  még a leg “felvilágosultabbak” is valószinüleg beleesnek az áldozat illetve a vádló szerepébe. Fel szeretném erre hivni a figyelmeteket a mai napon, a háromság – az egyensúly napján, emlékezzetek rá, választhatjátok, hogy nem lesztek egyik sem, sem áldozat sem vádló.

Sokan fognak jönni és elmenni linearitásotok ezen szakaszában, feltörnek és erösek lesznek, aztán láthatóan elsodródnak majd, mint a füst a szélben. Az nem a ti dolgotok, hogy itélkezzetek felettük, inkább küldjetek együttérzést és szeretetet feléjük. Ti nem kell, hogy egyetértsetek tanitásaikkal vagy a módszerrel ahogyan bemutassák azt amit kaptak, hogy megosszák az emberiséggel, de arra kérlek benneteket ne pletykáljátok és ne ráncigáljátok le öket energiáitokkal. Inkább küldjetek szeretetet és fényt hozzájuk,  ha tévednek vagy kissé egyensúlyt vesztettek, hogy vissza tudjanak jönni középpontjukba és az igazsághoz. Sokan olyann terheket cipelnek amit ti meg sem értetek, és mivel nem értitek a rájuk bizott dolog mélységét amit meg kell tenniük, úgy érzitek, hogy ”egoisták” illetve nincsennek egyensúlyban. Itt nem annak a kidolgozásáról van szó, hogy hogyan tudnák a kapott üzeneteket a legmegfelelöbben lehozni a társadalom számára amely itéletekkel teli. Értsétek meg, hogy csak azért mert egyeseknek több kapcsolatuk van a Felemelkedettekkel, az Angyalokkal, az Ösökkel stb és nem tökéletesek – bármi is légyen a tökéletesség – attól még ök is emberi testben lévö energia, akik igyekeznek egyensúlyba kerülni és az útjukon haladni.  Ennek következtében amikor látjátok azokat akik a látszólagos egóval törnek fel, hallgassátok meg a szavaikat amikor beszélnek mert a szavak amiket megosztanak nem üres levegö. Nekik az a rendeltetésük, hogy azokat a poziciókat foglalják el egy mehatározott ideig amig ott vannak, és ennyi. Ök nem bomlasztók hanem irány mutatatók, ök a nyilhegyek, a zászlók amelyek bizonyos pontokra vonják a figyelmeteket.

Szeressétek és érezzetek együtt velük szeretteim. Ök a ti  felsöbb javatokért vannak itt.

Kedves emberek, szeretteim, tudnotok kell, hogy én Kuthumi, bár idönként hallgatásba merülök, mindég itt vagyok, figyellek benneteket és kész vagyok támogatni azokat akik segitséget kérnek. Energiáitok kiterjedésében amit tapasztaltok, most azt fogjátok látni, hogy hasonló kiterjedés történik az általatok Gaia-nak nevzett energiájával is.  Én Anyának hivom öt. Gyakran mondtuk, hogy lesz idö amikor egyensúlyban lesztek egymással, vagy elöbb ti terjedtek ki ö meg követ benneteket és forditva, de mindketten elértétek azt a szakaszt kiterjedésetekben, ahol már együtt növekedtek. Ez igy a helyes és igy van jól. Csodálatos Gaiatok leveti régi módjait, némely részei a földnek dideregni és rázkódni fognak, de ennek meg kell történnie. Értsétek meg emberek, hogy a ti kiterjedésetek támogatja Gaia kiterjedését, és mindegy, hogy hol vagytok a bolygón, energiátok kapcsolódik az övéhez.

Néhányan közületek dátumokat kaptatok amelyek a különleges energiájú napokat jelölik. Ezeken a napokon energia áramlik be Gaia testébe és a felébredt emberekhez akik összekapcsolódatak vele. Arra kérlek benneteket, hogy ne válaszoljatok félelemmel az energiának amit éreztek, hanem örvendjetek annak ami jönni fog ezáltal.

Ne hagyjátok, hogy megzavarjon benneteket. Ne engedjétek meg magatoknak, hogy a jelentéktelen viták csapdájába essetek, hogy kinek van igaza s kinek nincs. Használjátok a sziv és a szeretet nyelvét és akkor képesek lesztek találkozni az elfogadás nem itélkezö szintjén.

Az elkövetkezö év nem a pihenés ideje lesz, ez az átalakulás ideje. Mi is az átalakulás? Az átalakulás az az idö amikor megváltoztok, amikor a leggyönyörübb lényekké alakulhattok át ha a metamorfózist megengeditek. Hogyha az elengedést válasszátok az év folyamán – nevezzük a “báb évének” mint a pillangóknál – akkor azokat a dolgokat gyüjtitek be amelyek benneteket szolgálnak, és elengeditek mindazt energiátokból ami már nem. Lesznek pillanatok amikor látszólagos félreértés vagy fájdalmas dolog történik; de NE  reagáljatok a “fájdakom diktálta” módon, hanem engedjétek meg, hogy a béke rezonáljon veletek és legyetek a megértés szintjén.

Tudnotok kell, hogy szivemböl szól az üzenet hozzátok, mivel én már láttam az emberek változását mindkét a ”pozitiv” és a “negative” irányban is és arra kérlek mindannyiatokat, hogy válasszatok az átalakulás évében bölcsen.
Sokan közületek hatalmas növekedést fognak tapasztalni; mások viszont azt érezhetik, hogy egy helyben álltok és csüggedté váltatatok! Ennek a generalizációnak VÉGET KELL VETNI! Mert mindenki a saját energiáiban halad és változik, a saját egyedi, különleges és gyönyörü módján.
Engedjétek meg magatoknak, hogy a bennetek lévö igazság tudásával felismerjétek, hogy idönként szükséges “megállni”, hogy a növekedés behatoljon energiátok minden területére. Aztán ismét a folyamatos elörehaladás következik.

Az idén ne engedjétek meg mentális egyensúlyotok ellenörzését. Nem örültetek meg! Az ön-kétely ahogy jön, úgy el is megy csak maradjatok hüek a szivetekhez!

Én, Kuthumi megigérem nektek azt, hogy ha képesek lesztek ellenállni az átalakulás zürzavaros idejének vagy a metamorfózis rázkódásainak, akkor erösebbek lesztek mint valaha, mert az Új Energák Legújabbika, elárassza bolygótokat és átárassztja a bolygót 2012 idöszakába.  Elvárásaitok a következö 2012-es évre vonatkozóan már beinditottak bizonyos dolgokat, azomban ezek is változhatnak ahogy haladtok az átalakulás évében. Adjatok engedélyt önmagatoknak, hogy megtapasztaljátok a régi érzelmek amelyek már nem szolgálnak benneteket, az emlékek amelyek visszatartanak benneteket, a család amely megakadályoz benneteket önmagatok teljességébe lépésében, az álmok melyek nem mások csak szertefoszló álmok csupán, elengedési “fájdalmát!” ENGEDJÉTEK EL a múltat kedveseim, gyertek a MOST pillanátba, és engedjétek meg magatoknak, hogy érezzetek, tapintsatok, tudjatok, izleljetek, legyetek a jelen MOSTban. Tapasztaljátok meg a pillanat teljességét és ismerjétek fel, hogy eröteljesek vagytok Istenségetekben, AZ ÉN VAGYOK Lélek tudatosságotokban és minden ami vagytok bennsö esszenciájában. Amint megtanultok kapcsolódni a Szeretet Univerzális Energiájához és Gaia Leföldelö Energiájához eröteljes lényekké váltok akikre szükség van, hogy itt legyenek és behozzák az egyensúlyt erre a bolygóra. Ez már nem az imák és mantrák által fog megtörténni, bár azok segitettek hozzá benneteket, hogy eljussatok a béke országába, már nem támaszkodhattok rájuk, mivel azok hipnotikus mesterkélések csupán, arra valók, hogy egyensúlyba hozzátok a régi szén alapú testeteket – ti már egyre inkább kristály alapú testeüek vagytok.

Engedjétek meg magatoknak az együttrezgést a bennetek és körülöttetek lévö Fény hangjaival és vibrációjával. Érezzétek amint az Univerzum energiái új módon kapcsolódnak hozzátok. Érezzétek a Forrás Szeretetét, Istent, az Egységet, adjatok engedélyt rá, hogy ez a Szeretet kapcsolódjon hozzátok, és akkor érezni fogjátok Gaia, a Forrás, a Teremtö szivének szándékait, és osztozzatok ebben a szeretetben szabad választások által, adjátok hozzá saját egyensúly hányadosotokat és ezt egyesitve hozzátok el a háromságot azaz az egyensúlyt a létezésbe . Ezt jelenti a háromas: TE – FORRÁS – GAIA.

Hogyha meg tudjátok engedni magatoknak, hogy túllússatok az apró külömbségeiteken, kinek ez s kinek van az, avagy hol él ez vagy az a személy és ki honnan jön, hogy rendbehozza bármelyik területet, KÉRLEK BENNETEKET engedjétek ezt el. Lássatok túl ezen, lássátok meg, hogy Gaianak nincs szüksége, hogy csoportok ezrei csatongolják keresztül kassul eltemetve ezt-azt, füstjeleket felküldve ezért vagy azért,   amire mindentöl nagyobb szüksége van az az egyesült föld lakók, akiknek egyesült szivükhöz és energiájukhoz kapcsolódni lehet és lehetöséget adnak Gaianak a szeretetbeli egyensúlyra. Próbáljátok meg! Szervezzetek csoportokat a világ minden táján, és küldjetek szeretetet Gaianak egy megadott napon egy, megadott idöben. Nem szükséges, hogy ez kötelezövé váljon, inkább a választásotok legyen, amit folyamatosan csináltok hetente, havonta vagy évente. Ti válasszatok. Egyszerüen csak hozzátok egyensúlyba önmagatokat és kapcsolódjatok Gaiahoz.

Ti olyan kiváltságos idöben vagytok itt szeretett emberek, amikor láthatjátok az egyik korszak kezdeti kialakulását és a másiki korszak alkonyát. Ne engedjétek, hogy emberi külömbségeitek útját állják ennek élvezését. Teremtsetek magatoknak egy másfajta világot, ahol TI változhattok, s nem csak változhattok, hanem MEG IS VÁLTOZTOK!  Ahol hatással vagytok a körülöttetek lévökre amikor megengeditek magatoknak begyüjteni az energiákat melyek szétbomlasszák szereteteket és annak szülö helyét.  Ne feledjétek, aminek ellenálltok, az kitart mellettetek. Ez érvényes MINDENRE az életben, nem csak a “spirituális” vagy az “energia” világában, hanem a fizikai világotokban is.

Értsétek meg, hogy kormányaitok változni fognak, meg kell változniuk, akár csak a fizikai valóság dolgai is megváltoznak, legyen az a tözsde, a ház és ingatlan piac; NE HAGYJÁTOK kibillenteni magatokat azáltal, hogy látszólag visszatér a “normális” helyzet. NEM AZ TÖRTÉNIK. Igen, házaitok értéke emelkedik majd egy ideig és igen, a tözsde felfelé ivel és ismét népszerü lesz. Ásványaitok és más javaitok értéke árad és apad majd, ahogy az szokott volt lenni rendesen és a dolgok állása úgy tünhet, hogy a nyugati, keleti, északi és déli fronton is a “helyzet változatlan”.  DE, higyjétek el amikor azt mondom, ez a “vihar elötti csend!” Hogy ez a vihar mikor tör ki azt én nem mondhatom meg pontosan, mert én nem vagyok “jós”, azomban készüljetek fel arra, hogy ha az elkövetkezö két évben olyan változások történnek mellyek ellentétben vannal azzal amit most it mondtam, akkor mindennek a szétfolyását fogjátok látni ismét. Ha az emberek nem tanulnak leckéikböl amelyek már egyszer fel lettek adva, akkor a leckék ismétlödnek. Ti teremtök vagytok és bármit módosithattok, ami még egyellöre nem a jelen most, ezért engedjétek meg magatoknak az idén a folyékonyságot, legyetek folyékonyak az energiában és folyékonyak a szeretetben.

Kedves szeretteim, mi, akik itt ülünk a “fátyol ama oldalán” nem szeretnénk egyikötök “szenvedését” sem látni, de az választás. Ti tökéletesen képesek vagytok átalakitani mindazt amit blokkoknak látunk energia mezötökben és erre nincs is jobb idöpont mint a nap, amely a hármast hordozza magában. Mindentöl jobban kérünk benneteket, engedjétek meg, hogy az átalakulás folyélonysága veletek legyen linearitásotok ebben az évében.  Tegyétek magatoknak könnyüvé és kényelnessé amit csináltok ebben az évben. Ez egy nagyszerü év lesz, a növekedés, a kiterjedés éve, de legföképpen az Átalakulás éve. Látni fogjátok önmagatok Átalakulását a régiböl az új, nagyobb energiájú létezési formába, ezáltal több energiát fogtok látni, érezni és tapasztalni a változásokban is.

Ez az az év amikor igazán változtathattok, ha azt választjátok. Lépjetek el a szikla peremétöl és ugorjatok. Engedjétek meg, hogy igazi önvalótok esszenciája elöre lépjen és akkor látni fogjátok azokat a dolgokat amiröl eddig csak álmodtatok csupán.

Kapcsolódjatok össze szivetekben és engedjétek többször hallani a sziv hangját ebben az évben. A sziv vezessen benneteket, legyetek tudatosak mindenben amit csináltok, éljétek tudatosan az életet, engedjétek el a kicsinyességet és engedjétek meg, hogy Felsöbb Énetek kommunikáljon veletek.
Fogjátok meg Gaia kezét mert az elkövetkezö 24-48 órában “remegni” fog, és tudjátok, hogy ö csak elengedi most a ti félelmeiteket is. Ha megálltok egy pillanatra és felismeritek, hogy Gaianak is vannak fenntartásai, ugyanakkor ö is bizonytalan abban, miként fog az emberiség válaszolni a bekövetkezö változásokra, akkor megértitek, hogy nem minden csak rólatok szól, hanem az egész emberiségröl és az egész világmindenségröl.

Élvezzétek  2011-es évet kedveseim, a vidámság éve lesz, ha azt választjátok.

Namaste

Group: Ascension Explorers

Please feel free to share this communication. We ask that you insure this information is included. www.AscensionExplorers.com via Lou James 3 Jan 2011 copyright NZ. Thanks.

Ez a konnunikáció szabadon megosztható, csak arra kérünk benneteket, hogy tüntessétek fel az alábbi adatokat:

www.AscensionExplorers.com via Lou James 3 Jan 2011 szerzsöi jog Új Zéland. Köszönjük.

Forditotta: Sári Izabella

Share

Vélemény, hozzászólás?