A FELEMELKEDÉS ÚTJÁN
Mihály Arkangyal 2010 februári üzenete
Ronna Herman csatornázásában
Szeretett Mesterek, mi az ami a legtöbb aggodalomra ad okot ez idö tájt? Mi az amin nem tudtok túllépni, illetve nem találjátok a választ, amely magyarázatot adna a stresszes helyzetekre amelyek fotyonosan gyötörnek benneteket. Azok közületek, akik már egy ideje a tudatosság ösvényén vagytok, úgy tünik, hogy zsákutcába kerültetek, és akármit tesztek, vagy nem tesztek, nem tudjátok magatok mögött hagyni az akadályokat amelyek annyi csüggedést okoznak.
Mi annyiszor kihangsúlyoztuk már, hogy most egy intenziv, nagyon fontos átalakulási folyamat kellös közepén vagytok. Sokan közületek abba a ciklusba léptetek, ahol a leg eröteljesebb, esszenciális ügyeitek kerülnek a felszire, hogy egyszer és mindenkorra semlegesitsétek a disszonáns energiákat/gondolat mintákat amelyek annyi zürzavart okoznak, hogy ismét átalakulhassonak eredeti formájukba: tiszta fény szubsztanciává. A felemelkedés ösvényének, sok szakasza és beavatása van, amelyek úgy nyilvánulhatnak meg mint az intenziv tanulás, növekedés és tudat tágulás idöszaka, amit a beépülés ideje követ, amikor úgy tünik, hogy a stagnálás holt zónájában vagytok, vagy visszaestetek a káoszba. Atya/Anya Istenünk szivdobogása és pulzálása külömbözö fokú ciklusokat teremt, és minden élö lény rá van hangolva az ilyen vagy amolyan ritmikus ciklusra. Amint beléptek egy-egy magasabb szub-dimenziós környezeti formába, azt fogjátok látni, hogy a megtapasztalás és a megnyilvánulás ciklusai meglehetösen felgyorsultak.
Egyre több és több Lélek csoport jön össze mostanság a Földön. Énnélfogva, fontos megértenetek, hogy a Lélek csoportokba a megvilágosodás külömbözö szakaszában lévö emberek tartoznak, és mindegyik személy adottságához mérten járul hozzá az egészhez. Mindegyik csoport meghatározott céllal jön össze. Egyesek újra kapcsolódtak illetve újra kapcsolódnak majd Lélek csládjuk közeli tagjaival, annak érdekében, hogy támaszt adjonak és kapjonak. Sokan a vállalt csoport küldetés érdekében kerültek össze. Ismét és ismét, utazásotok során az Univerzumon át, válaszoltatok a harsona hivásra és egyesültetek egy sokféleségében nagyon változatos Lélek csoprttal, hogy fontos küldetést vállaljatok egy jövöbeli idöben és helyen. Néhányan közületek nem csak egy fontos küldetést teljesitek e speciális idöben a Földön. Mások számára ez valamiképpen jutalom létidö, amikor a látszólag új beavatottak támogatva és segitve vannak az elörehaladott tagok által, és élvezhetik a csoport bölcsességének és Szeretet/Fényének az elönyeit. Legyetek biztosak abban, hogy ezek a kedves Lelkek ugyanezt a szolgálatot már megtették a múltban, és lélek szinten már megfelelnek az Ösvény beavatottjainak a követelményeinek. Valószinüleg csak egy kicsi gondoskodásra, kiképzésre illetve segitségre van szükségük annak érdekében, hogy emlékezzenek arra, kik is ök valójában. Egyesek, miután megkapták az Isteni Szeretet/Fény Adományt, olyan sebesen haladnak elöre, hogy gyorsan elfoglalhatják helyüket mint Önmaguk-Mesterei, tanitók és útmutatók.
Egyes csoportok csendesen terjesztik a Szeretet/Fényt és bölcsességet a családtagok, a barátok és a szomszédok között, hatáskörük helyi területein. Terjesztik és megosszák szeretö energiáikat, amint nyugodtan élik életüket, példát mutatva másoknak, hogy ök is élhetnek igy. Más csoportok vezetökké és tehetséges tanitókká válnak, befolyásuk szélesebb hatáskörre rendeltetett, lehetöleg világszerte. Mentöl sokfélébb a csoport, annál nagyobb lesz a hatásuk lehetösége a környezetükre, mert a tapasztalat és a bölcsesség széleskörü láncolatát testesitik meg, amit átadhatnak másoknak.
Engedjétek meg, hogy egy utazásra vigyünk el benneteket amint egy képpel mutatjuk meg nektek, hogy a felemelkedö emberiség mit tapasztal meg mostanság. Képzeljétek el, hogy egy nagyon másfajta valóságot személtek, a mi helyzetünkböl láthatót, amint mi figyeljük a felemelkedési folyamatot, ami egy másik bolygón megy végbe. Mi a magasabb birodalmakból rendelkezünk a képességekkel, hogy érzékeljük az emberek érzéseinek a természetét de látjuk a vibrációs mintákat is, amelyeket gondolataik és tetteik továbbitanak. A szinek sokkal élénkebbek, és minden személy aura mezeje mindannyiunk által látható, és ez természetes tulajdonságnak tekintendö. Azomban, az emberek nem értették meg az aura mezö jelentöségét.
A Lelkek azon csoportjára fogunk összpontositani akik a felemelkedés ösvényén együtt haladnak át. Az elsö szinhely amelyet megnézünk, egy elszigetelt kis falu egy hegyekkel körülzárt völgyben. A falubeliek egyszerü emberek, és kevés kapcsolatuk van a külvilággal. Szerény otthonaik szétszóródtak a völgyben, és lakóik többsége küzd a megélhetésért. A föld terméketlen, az idöjárás zord és kiszámithatatlan. Az emberek gyanakvóak egymással szemben, és kevés a közremüködés illetve az együttmülödésre való törekvés a közös jóért. Azomban, három család egymáshoz közel épitette otthonát a hegyoldalon, közel a faluhoz. Ök osztoznak a közeli patak vizén, és munkájuk gyümölcseit is megosszák egymással. Sürün összejönnek, hogy mevitassák problémáikat, és hálát adnak mindazért amit a földtöl kapnak. És elkezdték észrevenni, hogy minden egy kicsivel élénkebb és harmónikusabb a hegyoldalukon.
Mindég egy enyhe félhomály lebeg a falu felett, és az a néhány alkalommal amikor a hegyoldaliak egyike lement a faluba, az emberek mindég szegényebbeknek és boldogtalanabbaknak látszottak mint elözö alkalommal. Nehezteltek és barátságtalanok voltak a kivülröl jövökkel, a levegöben a szomorúság és a kétségbeesés aurája volt érezhetö. Egy idö után a magasabb Lélek csoport tagjai nem mentek többé a faluba. Rájöttek, hogy mindent meg tudnak termelni egy egyszerü és kényelmes élethez. Fokozatosan számuk akkorára növekedett, hogy egy új falut alapitottak, azomban a terjedészkedéssel új próbatételek és kihivások elé kerültek az emberek.
Ahogy az idö haladt, a fejlettebb Lélek csoportból többen nyugtalanná és elégedetlenné váltak. Tudták, hogy az élet több kell, hogy legyen annál, mint élni és meghalni egy elszigetelt kis faluban, eldöntötték hát, hogy megmásszák a hegyet, s meglássák milyen a világ a hegytetön túl. Utazásuk fáradtságos volt, sok kitérövel és kihivással az úton. Azomban, a csoport rájött, hogy türelemmel, együttmüködve a problémáik megoldásán, és összeadva eröforrásaikat, az út könnyebbé vált. Lassan de biztosan haladtak, mig felértek a hegytetöre, s felfedezték, hogy a másik oldalon is van egy falu, hasonló mint ahonnan jöttek, de attól nagyszerübb. Ennek a falunak a lakói olyan készségekkel rendelkeztek amiröl a csoport nem tudott, és sok hasznos dolgot készitettek, amelyek könnyebbé és kényelmesebbé tették az életet.
Utazó Lélek csoportunk lassan beilleszkedtek a faluba, és nemsokára sokat megtanultak a készségek és különleges adottságokból amit a falubeliek megosztottak velük. Az élet nem volt tökéletes, azomban sokkal jobb volt mint elözö falujukban, igy néhányan a csoportból úgy döntöttek, hogy ebben a faluban maradnak, néhány negativ aszpektus ellenére, amivel meg kell küzdeniük.
A Lélek csoport többi tagja úgy döntött, hogy folytatják utazásukat lefelé a hegy túl oldalán. A völgy alja magasabb fekvésü volt mint eredeti falujuk, s az élet is valamivel jobb volt, de sok apró konfliktus és elégedetlenség látszott a falubeliek között. Sok irigykedést és féltékenységet lehetett látni, meg valamiféle kaszt rendszert, ahol a tehetségesek és a fizikai szépséggel megáldottak, a különleges készségekkel rendelkezök úgy cselekedtek, mintha ök felsöbbrendüek lettek volna a többi embertöl. Azonkivül, a falubeliek egyik kedvenc idötöltése a szomszédaikról való pletykálkodás volt, illetve kigúnyolták hiedelmeiket és szokásaikat, föleg ha azok külömböztek a sajátjaiktól.
Egy rövid idö után, néhányan a csoportból gyorsan felvették a negativ szokásokat és a falu versengö légkörének a fogságába estek, mig a csoport többi tagja megmaradt kivülálló megfigyelönek, és nemsokára arra a megállapitásra jutottak, hogy ez nem az a hely ahol letelepedni szeretnének. Elhagyták a falut, vissza sem tekintettek, tekintetüket a következö hegytetöre összpontositva, és az ajándékokra amit az nyújthat majd.
Ezzel elkezdödött az élet egy specifikus frekvencia szinten való megtapasztalásának a soha véget nem érö ciklusa, hogy tudást és bölcsességet gyüjtve, a létezés következö magasabb birodalmába való felemelkedés jelöltjeivé váljatok. Miután ti, mint az ösvény utazói, minden egyes magasabb szingtü tudatosság adottságaival és tudásával meg lettetek ajéndékozva, örökre megváltoztatok. Ezek után át kell kelnetek az új valóságotok völgyén, amig megtisztitjátok és összhangba hozzátok a bennetek lévö összes diszharmónikus vibrációs mintát. Ezért van az, hogy idönként, amikor elértek a Létezés egy új szintjére, egy rövid idöre úgy tünik, a zavarok és a kihivások visszatérnek életetekbe, hogy megoldjátok öket. Miután Energetikai Szignatúrátok összhangba kerül az új dimenziós szinttel, készek vagytok a következö hegy kihivásaira. Tudnotok kell, hogy amikor meghallottátok és válaszoltatok a saját Lelketek harsona hivására, semmi sem térithet el benneteket a Megvilágosodáshoz vezetö ösvény keresésétöl, mert az Isteni elégedetlenség fog gyötörni benneteket mindaddig, mig azt meg nem teszitek.
Szeretteink, azok közületek akik folyamatosan megmásztátok az élet hatalmas hegyeit és átkeltetek a sokféle völgyön, amelyek árnyakkal, próbatételekkel és megpróbáltatásokkal voltak telitve, most elötörnek tudatosságotokba Létezésetek legmélyebb esszenciális kérdései, megoldatlan ügyei. Mielött leszülettetek volna, elhatároztátok, hogy ebben a létidöben megoldjátok ezeket az „ügyeket”, mert tudtátok, annak érdekében, hogy ismét Önmagatok Mestereivé váljatok, el kell érnetek önmagatokban az egyensúly és harmónia egy bizonyos szintjét. Emlékezzetek, hogy nem vagytok büntetve, és nem tesztek semmit rosszul, amikor a legjobbat igyekeztek kihozni önmagatokból. Amikor ráébredtek az Isteni Szikrára Szent Szivetekben, soha többé nem kerültök leküzdhetetlen körülmények közé. Mindég lesznek próbatételek, kihivások és körülmények amiket megtapasztaltok, hogy ráébresszenek benneteket hatalmas bennsö lehetöségeitekre, hogy túllépjétek az alacsonyabb sikok illúzióját. Mindég a legmagasabb és a legjobb megoldásra kell törekednetek.
Mi megértjük, hogy az egyik legnehezebb feladat érzéseitek természetét és érzelmeiteket az ellenörzésetek alá vonni. Nagyon fontos, hogy naponta tisztitsátok meg légkörötöket a diszharmónikus vibrációs mintáktól, hogy Szent Szivetekben és Szoláris Erö Központotokban megerösitve tudjatok maradni. Minden nap egy új fejezetet hoztok létre életetek könyvében. Ez a fejezet könyvetek pozitiv vagy negativ oldalán lesz? Emlékezzetek rá, megengedett, söt fontos, hogy az átalakulás Ibolya Lángjával átégessétek létidötök történetét, ezáltal kitörlitek bármely múltbéli diszharmónikus energia okát, gyökerét, lenyomatát és emlékét. Az Ibolya Láng az átalakulás ajándéka és segiteni fog benneteket, hogy kilépjetek a karma kerekéböl és belépjetek a Kegyelem állapotába. Használjátok szorgalmasan az Ibolya Lángot, hogy kitöröljétek az összes negativ tetteiteket, vagy félreteremtéseitekkel az „ok és eredménye” helyzetek útján kell majd szembe néznetek és kiigazitanotok azokat. Tanuljátok meg szabaddá szeretni félreteremtéseiteket. Az eröszak és az ellenállás csak megerösiti bármelyik negativ gondolat formát. Kövessétek Lelketek és Felsöbb Énetek nógatását, és ne engedjétek, hogy a népszerü közvélemény kibillentsen benneteket. Meg kell erösödnötök és meg kell tanulnotok a saját belsö Isteni érzéketekre hallgatni. Testetek a „zengö tábla”, egy meghatározott, az Energetikei Szignatúrátokat képezö hullámhossz hangvillája. Ha életetek zürzavarral és fájdalmas eseményekkel van telitve, tudatosságotok megemelése, felemeli és harmonizálja majd Energia Szignatúrátok hullám mintáit és ezáltal életetek tapasztalatai is egyensúlyozottabbak, kielégitöbbek és élvezhetöbbek lesznek.
Szeretteink, sok koron át megjövendölt kritikus idöket élitek. Azomban, sokkal több segitség is rendelkezésetekreb áll, mint bármikor ezelött. Az egek megnyiltak és az Élet értékes elixirje ömlik minden Teremtményre. Ez egy lehetetlen koncepciónak tünhet, de mi azt mondjuk nektek, hogy nem szükséges áletetek ezen utazását egyedül megtennetek. Tartsátok szemeiteket a hegytetöre összpontositva, mig a pillanat Isteni hatalmában a központotokban maradtok, és nem lesztek mellékútra vezetve. Megvan a lehetöségetek, hogy fizikailag vibrálóak, érzelmileg beteljesedettek, mentálisan tudatosak, anyagiakban bövelkedök és spirituálisan megvilágosodottak legyetek. Isteni Születésjogotok, hogy élet utazásotokat a fizikai valóságban a legteljesebben tapasztaljátok meg. Ti arra lettetek megteremtve, hogy minden nap szenvedéllyel izleljátek és élvezzétek az életet, hogy a fizikalitást teljes tudatossággal és tudatos intenzitással tapasztaljátok. Földi tartózkodásaitok nem a csupa fájdalom, szenvedés és a hiány elviselésére lettek szánva. A ti választásotok, hogy az életet a Földön mennyei helynek, vagy pokolbéli rémálomnak tapasztaljátok meg. Engedjétek meg, hogy megmutassuk nektek a széles utat és a Fényt az elöttetek lévö ösvényen.
Mélységesen szeretve vagytok. Mihály Arkangyal vagyok.
Forditotta: Sári Izabella
Szerzöi jog közlemény
Ronna Herman által közvetitve* Szabadon másolható és megosztható. Azomban, Mihály Arkangyal nevében Ronna Herman fenntartja az üzenet univerzális szerzöi jogát. www.RonnaStar.com WEBOLDALÁN MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETEIT AJÁNDÉKKÉNT AJÁLJA FEL, DE MÉLTÁNYOLJA AZ ADOMÁNYOKAT A FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK FEDEZÉSÉRE ÉS A VILÁGSZERTE KÜLDÖTT INGYENES SZERETET CSOMAGOK POSTAKÖLTSÉGEIRE. RonnaStar@earthlink.net