Mihály Arkangyal 2009 Októberi Üzenete
Ronna Herman csatornázásában
Szeretett mesterek, sokszor kerültek megvitatásra a külömbözö dimenziók ebben az Univerzumban, különösképpen a harmadik, a negyedik és az ötödik dimenziók. Ezek azok a dimenziós frekvenciák melyek leginkább befolyásolják az emberiséget, hiszen ezek teremtik meg a valóságot amelyben az emberiség e korszaka létezik. Nemrégiben, szeretett hirnökünk (Ronna Herman – a forditó megjegyzése) elvállalta a feladatot, hogy az évek során általunk használt szavak és kifejezések szójegyzékét összeállitja. Ez a glosszárium és a legfontosabb üzeneteink süritett változata segitségetekre lesz, hogy könnyebben megértsétek és beintegráljátok a bölcsesség tanitásokat, melyek elengedhetetlenül fontosak a felemelkedés folyamatához, amit jelenleg tapasztaltok. Félreértés ne essék, minden egyes Lélekre hatással van bolygótokon az Isteni Fény magasabb vibrációs frekvenciájának a gyors felerösödése, amely jelenleg a Földet bombázza. Meg kell tennetek ezt a munkát (a beintegrálást – a forditó megjegyzése), ha haladni akartok elöre az evolúció/felemelkedés spirálján, mivel a Fény Ádámi Részecskéinek finom Energia Mintázata még sebesebben fog felerösödni az átalakulás következö, kritikus éveiben. Azonkivül, a Csillag Magok közületek képesek kell, hogy legyenek bemutatni az elönyeit és a hatékonyságát a Szent Bölcsesség Tanitásoknak, melyeket beintegráltatok és Isteni Igazságotok részévé tettetek. Ti beleegyeztetek, hogy útmútatók lesztek, és égetöen szükség van rátok, hogy vezessétek és segitsétek Lélek fivéreiteket és növéreiteket.
A glosszárium egyes részei kivonatok a múltbeli üzeneteinkböl, azomban, az információ java része, szeretett hirnökünk Szent Elméjében levö „memória bankból” lett elöszedve. Felfedezitek majd, hogy amint megtanultok saját Szent Elmétekbe lépni, szert tesztek a képességre, hogy sok bölcsességet hozzatok elö a múltból és a jelen tanitásait is könnyebben megjegyezzétek. Amint felemelitek és finomitjátok frekvencia mintázatotokat, azt is meglátjátok majd, hogy szert tettetek a képességre, hogy ezt az információt felészültebben fogadjátok be. Szent Elmétek a tudatosság magasabb szintjeit tartalmazza, de a képességet is, hogy könnyedén befogadja vagy elöhozza az adatokat.
KIVONATOK A : TÁJÉKOZTATÁSOK & KINYILATKOZTATÁSOK*- BÓL
GLOSSZÁRIUM ÉS ILLUSZTRÁCIÓK
„HARMADIK ÉS NEGYEDIK DIMENZIÓK: Az emberiség tudatosságbeli zuhanása óta, több ezer évvel ezelött, a Föld és fizikai környezete Harmadik-/Negyedik-Dimenziós elemekböl lett megalkotva. A Harmadik Dimenziót a tér hosszúsága, szélessége és mélysége képezi. Ennek a dimenziónak az érzö lényei a fejlettebb Állat Világ (csoport tudatosság) és az Emberi Lények, kiknek individualizált Lélek-tudatosságuk van.
A Negyedik Dimenzióban a „MOST” pillanatának tudatossága hozzáadódik a tér hosszúság, szélesség és mélység tudatához. A Negyedik Dimenzió az „érzelmek” birodalma és az Asztrál Sik. Mivel ez a magasabb frekvencia minták kezdeti szakasza, az idö folyékonyabb, valamint az idö és tér törvényeinek változása itt veszi kezdetét. Néha Éteri Birodalomnak is nevezik. Át kell, hogy haladjunk a tömeg tudatosság hiedelem strukturáján, amely föleg a Harmadik- és Negyedik – Dimenziós diszharmónikus vibrációk konglomerátumát foglalja magába. A mi kötelességünk megtisztitani illetve semlegesiteni személyes disszonáns vibrációs frekvenciáinkat annak érdekében, hogy áthaladjunk a Negyedik-Dimenzós környezet hét al-szintjén és betoppanjunk az Ötödik-Dimenziós környezet „ÉN VAGYOK” tudatosságába.”
„AZ UNIVERZUM DIMENZIÓI: Univerzumunkat Fény, hang és szinek alkotják, valamint a sürüség külömbözö szintjei. Mindennek az Univerzumban rezonanciája van, illetve vibrációs frekvencia mintákból áll. Az Egység tudatosság az Ötödik Dimenzióban kezdódik, ahol a Harmadik és Negyedik Dimenzió illúziói elhalvanyulnak. Az Ötödik Dimenzió a felemelkedési folyamat igazi kezdete. Ti, a felsöbb Harmadik Dimenzió vibrációs mintái között kezdtek el felkészülni a felemelkedésre, amikor a fizikai, értelmi, érzelmi és éteri testetek egyensúlyát és harmóniáját igyekeztek visszahozni. A magasabb frekvenciák/dimenziók, a felsöbb Ötödik, a Hatodik Dimenzió és feljebb, fokozatosan egyre éteribbé, finomabbá és kristályosabbá válnak. A forma még megvan, azomban, amint beléptek a felsöbb Hatodik Dimenzióba és feljebb, a forma fokozatosan finomabbá válik, gyakran áttetszö és néha folyékony lesz. Az Univerzum Dimenziói a vibrációs frekvenciáiknak megfelelöen vannak elrendezve, ami azt jelenti, hogy a magasabb dimenziók a magasabb, kifinomultabb frekvenciákkal, mig az alacsonyabb, sürübb dimenziók a lassúbb vibrációs mintákkal rezonálnak. Mindegyik dimenziót specifikus Univerzális Törvények és Alap Elvek (Principiumok) irányitják, amelyeket be kell tartani ameddig az adott dimenzió frekvenciáival rezonáltok.
Nincs határozott demarkáció a dimenzók között, hiszen azok hullám mintában áradnak és visszahúzódnak, és egy bizonyos fokig egymásba hatolnak. Az emberiség többsége most a magasabb Harmadik Dimenziós frekvenciákkal rezonál, ugyanakkor bemerészkedik, és be is integrálja a Negyedik Dimenzió külömbözö szintjeit, söt kis mértékben az Ötödik Dimenzió alacsony al-szintjeinek frekvencia mintáit is. Egyes fejlett Lelkek kis mennyiségü Hatodik Dimenziós (és magasabb) frekvencia mintákat is integrálnak a Fényvárosok útján. Amig a Harmadik-/Negyedik-Dimenziós környezettel rezonálunk, csak az Elsö Élet Erö Állományhoz illetve a Fél Spektrumú Fényhez van jogosultságunk. Negativ frekvencia mintáink legalább 51%-át meg kell tisztitanunk, és energetikai aláirásunkat legalább részben be kell hangolnunk az Ötödik Dimenzió alsó al-szintü frekvenciákba annak érdekében, hogy befogadhassuk a Teremtö Fény Ádám Részecskéit, melyek szerves részei a Metatroni Teljes Spektrumú Fénynek.”
Mihály Arkangyal: Amint már sokan megtanultátok, tanitásainknak természetes folyamata van. Fontos, hogy megtegyétek a szükséges lépéseket és „megtisztitsátok az utat magatok elött”, ha nem akartok sok akadályba ütközni utatok során. A felemelkedési folyamattal kapcsolatban a ” gyorsabb és több nem szükségszerüen a jobb” is. Azok, akik a felemelkedés ösvényére léptek és komolyan be akarják teljesiteni Isteni Küldetésüket, sokkal gyorsabban haladnak mit azt mi egyáltalán remélni tudtuk volna. Azomban, mint tudjátok, ezért árat kellett fizetni. Az átalakulási folyamat stresszelte az érzelmi testet és gyakran fájdalmas volt a fizikai jármüvetek számára, amikor a régi, töredezett energiákat elengedtétek. Ezen energiák egyes töredékei megrekedtek testetek külömbözö részeiben, és meg kellett tanulnotok átváltoztatni, semlegesiteni és elengedni öket a kisérletek és tévedések által. Azomban ti, a bátor élcsapat, megnyitottátok az ösvényt és mindazok mögöttetek akik követnek benneteket, képesek lesznek sokkal gyorsabban és a rengeteg akadály meg fájdalmas tünet nélkül átkelni az árnyék földek völgyein.
A Harmadik-/Negyedik-Dimenziós környezetben élve megtapasztaljátok az alsó Negyedik Dimenzió birodalmait álom állapotban Asztális/Éteri testetekben utaztva ezen valóságok külömbözö helyeire. A Negyedik Dimenzióban a múlt, a jelen és a jövö koncepciója sokkal folyékonyabb, és álmaitokban a kellemes és fájdalmas emlékeiteket is átélhetitek egyaránt. Ez az Érzelmi Test birodalma, ahol az elmúlt életek érzelmei és hiedelmei kerülnek elötérbe a tudatosság Theta és Delta állapotában. Ez az a birodalom ahol a „rémálmok”-at és a nyugtalan álmokat tapasztaljátok, mert itt van a tömeg tudatosság hiedelem mintázata is. Azomban, Felsöbb Énetek is arra törekszik, hogy álmaitokon keresztül szóljon hozzátok, hogy segitsen megértenetek mi történik, azonkivül, hogy rámutasson, mit kell megtennetek annak érdekében, hogy az alsó Negyedik Dimenzió negativ környezetén keresztül haladjatok.
A Negyedik Dimenziót gyakran olyan birodalomnak ábrázolják, amelyen a lehetö leggyorsabban át kell haladni. Azomban, a Negyedik Dimenziónak, akár csak a Teremtés összes szintjének, vannak jótékony aszpektusai is. Olyan ez, mintha a félig-ébrenlét állapotában léteznétek, mialatt a dualitás széles spektrumát tapasztaljátok a Harmadik Dimenzióban. Fokozatosan kezdtek felébredni, amint elkezditek letisztitani az alsó Negyedik Dimenzió torzulásait, hogy elérhetövé váljanak a Szellem ajándékai, amelyek a dimenzió magasabb al-szintjein vehetök igénybe. Hogyha aktivan kutatjátok Energetikai Aláirásotok egyensúlyozásának és harmonizálásának lehetöségeit, beléphettek majd a Szent Szivetekbe és az Átjáró a Szent Elmébe megnyilik majd. Betoppantok majd felsöbb kreativ képességeitekbe, és gyakran gyengéden lökdösve is lesztek, hogy fejlesszétek lappangó adottságaitokat. Elkezditek majd érezni az „Én Egységét”, ami az „Egység Mindennel Ami Van” kezdete.
Elmagyaráztuk, hogy képeseknek kell lennetek belépni a Fény középsö Negyedik- és az alsó Ötödik-Dimenziós frekvenciáiba annak érdekében, hogy a Metatroni Fény Teljes Spektruma elérhetövé váljon, ami a Fényvárosok Teremtö Energiája. Ez az a hely, ahol az Ibolya Láng átalakitó tulajdonsága fontos részévé válik a felemelkedés folyamatának.
Elmagyaráztuk azt is, hogy gigászi kristály Örszemek lettek elhelyezve a stratégiai helyeken világszerte. Hatalmas labirintusok, átjáró folyosók és kristály barlangok vannak mindenfelé a Föld testében. Fizikai jármüvetek és a bolygótok megközelitöleg sem volt olyan sürü és összepréselt mint most. A hatalmas kristály barlangokban óriási ametiszt nyalábok voltak, amelyek a Hetedik Sugár Szent Ibolya Lángját tartották. Ez azért volt igy, hogy az áldott Ibolya Láng minden idöben az emberiség rendelkezésére álljon és segitsen fenntartani az egyensúlyt és harmóniát az emberekben és körülöttük, amikor kifejlesztik a négy alsó testü rendszerüket a fizikalitás sürübb birodalmaiban.
Az Ibolya Láng áldott Örzöi világszerte tudták, hogy folyamatosan kell elöbocsájtaniuk az Isten-Tudatosság minöségeit, aszpektusait és erényeit, az Ádámi Részecskéket, hogy táplálják és újra töltsék a Földi Ibolya Lángokat, és egyes áldott Lelkek hüségesen végezték feladatukat millió éveken keresztül. Azomban, amikor a Föld összepréselödött és sürüségbe sülyedt, az Ibolya Láng fokozatosan csökkent, amig a Föld legtöbb területén csak a legcsekélyebb lángocska égett. Igaz, egyes elkötelezett csoportok a világon, fenntartották az Ibolya lángot területükön döntéseik és törekvéseik szeretö szándékával, meg az ezredeken át életben tartott bölcsesség tanitásaikon keresztül. Azomban, ebböl sok elveszett és feledésbe merült a tömegek által. Most itt az idö, újra éleszteni az elveszett bölcsességet és vissza követelni az Ibolya Láng hatalmát és fennségét valamint annak áldott ajándékait.
Az Ibolya Láng vibrációs mintái az egyetlenek amelyek elérhetöek felülröl is, a Korona Csakra útján és a Szent légzési technikák által, meg a Földböl is. Vizualizáljátok ezt a gyönyörü Lángot fellángolni lábaitok alól, körülvéve testeteket, amint átalakitja körületek bármelyik disszonáns vibrációs frekvenciát, mielött kisugároznátok e Szent Fényt, egyre nagyobb és nagyobb koncentrikus körökben a világba. Ezért annyira fontosak a Földböl feltörö Ibolya Lángok az átalakulási folyamatban. Annak érdekében, hogy az emberiséget és a Földet segitsük, valamint a felemelkedési folyamatot megkönnyitsük, elengedhetetlenül fontos, hogy az Átalakulás Ibolya Lángja elérhetövé váljon, hogy az elengedett, disszonáns vibrációs mintákat átváltoztassa. Az nyilvánvaló, hogy az emberiség egy hatalmas része egyre mélyebbre és mélyebbre hatol a félelembe, a negativitásba és a tehetetlenség érzésébe, ahogy a Teremtö Isteni Kisugárzás ereje és rezonanciája erösödik.
Mint az Ibolya Láng Örei, amikor felemelitek tudatosságotokat, akkor szert tesztek a képességre, hogy integráljátok és közvetitsétek a Teremtö Fény Ádámi Részecskéit egyre nagyobb és nagyobb mértékben a forma világába. Tudatában kell lennetek, hogy elengedhetetlenül fontos az Ibolya Láng elérhetövé válása, hogy átalakitsa a disszonáns vibrációs mintákat amelyek a Fény által bugyognak fel, hogy a lehetö legnagyobb számú Lélek át tudjon lényegülni az Új Kor Fényébe. Azonkivül, emlékezzetek arra, hogy az Univerzális Törvény értelmében csak két Sugár kisugárzása engedélyezett egy másik személyhez, az Ibolya Láng és az Isteni Szeretet Rozsaszin Sugara. Ezek az áldott energiák közvetlenül a szándékolt egyén aura mezejébe hatolnak be és állnak rendelkezésére, hogyha az áldás elönyeit hasznositani kivánja. Bármi más az egyén szabad akaratának a megcsorbitása.
Azt kérditek honnan tudjátok, hogy az Ibolya Láng Örei vagytok-e? Az igazság az, hogy itt vannak azok a drága, bátor Lelkek akik beleegyeztek, hogy e nagy jelentöségü változás idejében elöre lépnek és vállalják a szerepet. Eláruljuk nektek, hogy amit tennetek kell csupán annyi, hogy kérjétek. Kérnetek kell, hogy csatlakozzatok ehhez a nemes törekvéshez. Nem is választhattatok volna kivákóbb okot, illetve az emberiség és Atya/Anya Istenünk szolgálatának jobb módját. Fogadjátok el a felajállott ajándékokat és áldásokat, bátor Lelkeim, szükség van rátok és a jutalmatok örök. A Mennyei Birodalmak áldásait árasszuk rátok. Mélységesen szeretünk benneteket.
Mihály Arkangyal vagyok.
Forditotta: Sári Izabella
Szerzöi jog közlemény
Ronna Herman által közvetitve* Szabadon másolható és megosztható. Azomban, Mihály Arkangyal nevében Ronna Herman fenntartja az üzenet univerzális szerzöi jogát. www.RonnaStar.com WEBOLDALÁN MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETEIT AJÁNDÉKKÉNT AJÁLJA FEL, DE MÉLTÁNYOLJA AZ ADOMÁNYOKAT A FENNTARTÁSI KÖLTSÉGEK FEDEZÉSÉRE ÉS A VILÁGSZERTE KÜLDÖTT INGYENES SZERETET CSOMAGOK POSTAKÖLTSÉGEIRE. RonnaStar@earthlink.net
Nász János hozzászólása:
A 3. ÉS 5. DIMENZIÓK ÖSSZEHASONLÍTÁSA
3 DIMENZIÓ 5. DIMENZIÓ
HARC, KÜZDELEM EGYÜTTM?KÖDÉS
MEGOSZTOTTSÁG MEGOSZTÁS
FEJ: RACIONÁLIS GONDOLKODÁS SZÍV: ÉRZÉSEK, VÁLASZTÁSOK
LOGIKUS DÖNTÉSEK SZERETET ÉS MEGHATALMAZÁS
JÓ ÉS ROSSZ KÖZÖTTI VÁLASZTÁS A SZERETET TUDATOSSÁGA
KÉTSÉG EGYSÉG
KARMIKUS KÉNYSZEREK ÉRZÉSEK ALAPJÁN VALÓ DÖNTÉS
A FEJ CSERBEN HAGY A SZÍV VEZET
VAGY-VAGY IS-IS
RÖGZÜLT TÉR/BES?RÜSÖDÉS FOLYÉKONY TÉR/ HAJLÉKONYSÁG
KÜLS? VILÁGRA FÓKUSZ KÜLS? ÉS BELS? VILÁG EGYENSÚLYA
LINEÁRIS ID? SPIRITUÁLIS/SZIMULTÁN ID?
MATERIALIZMUS PÁRHUZAMOS ÉS VERTIKÁLIS DIMENZIÓK/INTERDIMENZIONALITÁS 12×12=144 TUDATSÍK
EL?RE-HÁTRA VÁLTÓ POZÍCIÓK EL?RE- HÁTRA-KI-BE POZÍCIÓ
MAGAS- MÉLY-SZÉLES TÉR NEM KORLÁTOZIK EGYIK IRÁNYBA
TÖRVÉNY ÁLTAL SZABÁLYOZOTT SZERETETEN ALAPUL
HIERARCHIKUS KÖLCSÖNÖS MEGBECSÜLÉS?
VÉGES ENERGIA VÉGTELEN, INGYEN ENERGIA
SZ?KÖS-ÉG B?S-ÉG
POLARIZÁCIÓ INTEGRÁCIÓ
SZÁMTANI SORON ALAPUL: 1,2,3,4… EXPONENCIÁLIS: 1,2,4,16..(quad)
72 ÉVES ÁTLAGKOR TÖBB ÉLET EGY TESTBEN
URALKODÁS EGYÜTT-TEREMTÉS
AGRESSZIÓ ER?SZAKMENTESSÉG
ER? INTUÍCIÓ
ELLEN?RZÉS GONDOZÁS-GYÓGYÍTÁS
FELÜLR?L VEZÉRELT ÖNVEZÉRELT
FÉRFI OLDAL DINAMIKUS N?I OLDAL KIEGYENLÍT
BAL AGYFÉLTEKE BAL ÉS JOBB AGYFÉLTEKE
ANYAGBA ZÁRT FÉNY FÉNYBEN NYÍLÓ ANYAG
SZABAD AKARAT SZABAD ÉS ISTENI AKARAT
ELLENTÉTEK VONZZÁK EGYMÁST HASONLÓK VONZZÁK EGYMÁST
AKAROM ENGEDEM
A CSOPORT A LEGER?SEBBÉRT DOLGOZIK A CSOPORT A LEGGYENGÉBBÉRT DOLGOZIK
KIFELÉ SZOLGÁL MAGÁT TÁPLÁLJA
ISTEN, HAZA, CSALÁD SPIRITUÁLIS ÉN, ÚJ FÖLD/TERRA
SPIRITUÁLIS CSALÁD
JOG SZABÁLYOZTA KAPCSOLATOK LELKI MEGEGYEZÉS? KAPCSOLATOK
HIERARCHIKUS: APA-ANYA-GYERMEK EGYENRANGÚ:
GYERMEK-APA-ANYA-GYERMEK
MUNKA, KARMAFELTÉTELES AMIT AKARSZ ÉS A JAVADAT SZOLGÁLJA
TEST: TÁROLJA A MÉRGET TEST: EL/ÁTENGEDI A MÉRGET
ENERGIA FÖLDBERÖGZÍTETT
S?R? FIZIKAI TEST ENERGIA: TEST-VÍZHÁZTARTÁSÁN
FINOMODÓ KRISTÁLYOS TEST
ANYAGIAKTÓL FÜGG? ENERGIA INGYENENERGIA
TUDOMÁNY VAGY SPIRITUALIZMUS TUDOMÁNY ÉS SPIRITUALIZMUS
GYÓGYÍTÁS: ELNYOMÁS ELLENKEZ? ER?VEL GYÓGYÍTÁS: HASONLÓT A HASONLÓVAL
KERESD MEG ÉS PUSZTÍTSD EL KERESD MEG ÉS EGYENSÚLYOZD KI
FÜGGÉS AUTONÓMIA
MÁSOK NÉZETEI ÖNKIFEJEZÉS
FÉLELEM SZERETET
FÁJDALOM BÉKE
ÍTÉLKEZÉS ÖRÖM
FEJL?DÉS-LEÉPÜLÉS FOLYAMATOS FEJL?DÉS
GYANAKVÁS BIZALOM
BERÖGZÜLÉS RUGALMASSÁG
NYERTES-VESZTES POZÍCIÓK NYERTES-NYERTES POZÍCIÓK
TUDATLAN TEREMTÉS TUDATOS TÁRSTEREMTÉS
REINKARNÁCIÓ ÖNKÉNT TÁVOZÁS, ÉRKEZÉS
FIZIKAI TEST: SZÉN ALAPÚ FIZIKAI TEST: SZILÍCIUM ALAPÚ
MÁSOK KÖZVETÍTENEK FELÉD: PAPOK stb.. SZEMÉLYES KAPCSOLAT A FORRÁSSAL, SAJÁT MAGADAT KÖZVETÍTED
HULLÁMTERMÉSZET? (SINUS) KÖRKÖRÖS HULLÁMTERMÉSZET?
RAGASZKODÁS TERMÉSZETES VÁLTOZÁSOK
EGYENSÚLYTALANSÁG EGYENSÚLY
ELKÜLÖNÜLÉS EGYSÉG
SZENVEDÉS ÚTJA SZINKRONICITÁS ÚTJA
ELKÜLÖNÜLVE ISTENT?L, ISTEN A HATALOM ÉS ER? FOLYAMATOS TEREMTÉS, NINCS SZÜKSÉGE ARRA, HOGY MÖGÖTTE HATALOM LEGYEN, EGYENL?VÉ VÁLÁS ISTENNEL
ÉRZELMI KÖT?DÉS: SZEXCSAKRA ÉRZELMI KÖT?DÉS: SZÍVCSAKRA
A DUALITÁS ENERGIÁJA:
A 2 ENERGIÁJÁBÓL AZ ISTENI EGYENSÚLY ENERGIÁJA,
A 4 ENERGIÁJA
KÖVET? TUDAT TERVEZ? TUDAT
KELLENE ALKOTOK
MEGPRÓBÁLOM LÉTREHOZOK
ISMÉTL?D?, KISZÁMÍTHATÓ MINTÁK KISZÁMÍTHATATLAL, MEGJÓSOLHATATLAN
FÉLELEM ÉS ELKÜLÖNÜLÉS ÖRÖM ÉS EGYESÜLT FÖLD
ÁLDOZATI – TÚLÉL? TUDAT TEREMT? – JELENBEN ÉL? TUDAT
TEREMTÉS: ID?ELTOLÓDÁSSAL AZONNALI TEREMTÉS
MÁSOKÉRT ÉLEK, HOGY TÚLÉLJEK ÉLEM AZ ÉLETEM, HOGY ÉRTED IS ÉLHESSEK
TECHNOKRATA, SZKEPTIKUS TUDOMÁNY, SPIRITUALITÁS, KREATIVITÁS, M?VÉSZETEK EGYSÉGE
NEM TUDOM KI VAGYOK VAGYOK AKI VAGYOK – ÉN VAGYOK