Irta és szerkesztette Sári Izabella
Elözö irásomban a levegö elem egyik jelenségéröl, a szél tisztitó, átalakitó – gyógyitó és romboló erejéröl volt szó. Többen is megkérdezték miért nem esett szó a lélegzésröl, hiszen az is a levegö elemhez tartozik, nemde?!
Noss, elöször is az öselemek mindegyike, igy a levegö elem is multi dimenzionális, jó néhány dimenzionális sikon is hat és müködik egyszerre azaz egyidöben, és több funkciót is betölt teljes multidimenzionális mivoltában. S bár ezek a funkciók, mint minden az univerzumban és az omniverzumban, kapcsolatban állnak egymással, mégsem vehetjük mindegyiküket egy kalap alá, nemcsak a terjedelem, hanem elsö sorban a lényegi különbségek miatt sem.
Amellett, bármelyik lételemet vetjük vizsgálat alá, azt kell látnunk, hogy sokkal komplexebb, összetettebb mint azt elsö pillantásra gondolnánk. Az elemek minöségei áthatják – átszövik egymást; az elemek funkciói egymásba kapcsolódnak, viszont midegyikük egyedi minösége teszi az adott funkciót a lét egyik alap pillérévé, illetve a teremtett világ csodájává.
Mi most itt a lét egyik alap pillérével a LÉGZÉSSEL és a LÉLEKZÉSSEL fogunk foglalkozni. Az emberek nagy többsége azonositja a LÉLEKZÉST a LÉLEGZÉSSEL vagyis a LÉGZÉSSEL. Azonban a kettö nem ugyanaz. Amire ebben a cikkben fel szeretném hivni a figyelmet az a különbség a LÉGZÉS és a LÉLEKZÉS között.
A LÉGZÉS az élö szervezetek egyik alap életmüködése. A magasabb rendü szervezeteknél és az embernél, a légzés, a belégzés és kilégzés ritmikus dinamikája az életmüködésnek. Úgy is mondhatnánk, hogy ritmikus gázcsere, mely során a légzöszervek által belégzett levegö oxigénjét a vér hemoglobinja megköti, amit a sejtek felhasználnak anyagcseréjükben, és az eközben termelödött széndioxidot leadják, ami kilégzéssel, azaz az elhasznált levegö kifújásával kerül vissza a levegöbe.
Nem célom a tüdö meg a légzöszervek és a gázcsere élettani elemzése, hiszen az bármelyik orvostani tankönyv respiratoriai részében, valamint rengeteg medikai publikációban is elolvasható. Ugyanúgy, a légzö gyakorlatokat is kihagyom, ugyanis hatalmas mennyiségü anyag áll bárki rendelkezésére e témában; akár az internet ezernyi weboldalán, akár a könyvtárak polcain sorakozó könyvekben, valamint sok-sok újság és magazin hasábjain. Amellett, mindegyik jóga tanitó, guru vagy spirituális tanitó, aki a légzö gyakorlatokat részesiti elönyben a rezgésszint emelésére, a saját légzö technikáját minösiti a legmegfelelöbbnek a cél elérésére. Szinte lehetetlen tanácsot adni, hogy melyik légzési technika a leg célravezetöbb, annál is inkább, mert az egyéni, nem általánositható, és nem sablonositható. Minden egyes embernek a saját belsö ritmusát, saját belsö vezettetését kell követnie a tudatos légzés, és a LÉLEKZÉS gyakorlásában.
A légzés az emberek nagy többségénél teljes mértékben automatikus, nélkülözi a tudatosság bármilyen szintjét. Csak ritkán kerül sor tudatos, figyelem irányitott légzésre, és akkor is csak rövid ideig marad a figyelem középpontjában.
A légzést a vegetativ idegrendszer irányitja, akarattól, tudatossági és/rezgés szinttöl függetlenül. A szimpatikus idegrendszer gyorsitja, a paraszimpatikus pedig lassitja a légzést – akár az érzelmi testböl, akár kivülröl érkezö inger hatására – de mindég akarattól és tudattól függetlenül.
A LÉLEGZÉSSEL azaz a LÉGZÉSSEL szemben, ami a tüdö és a légzö szervrendszer által történik és az oxigén felvételére irányul, a LÉLEKZÉS, ami ugyan szintén igénybe veszi a légzö szervek közremüködését is, az ÉLET ENERGIA bevitelét biztositja, és az a LÉLEK dolga!
Az oxigén az gáz, a levegö mint gázkeverék egyik alkotó eleme, és nélkülözhetetlen a sejtek anyagcseréjében, azonban az oxigén nem azonos az ÉLET ENERGIÁVAL.
Az ÉLET ENERGIA vagy PRÁNA (szanszkrit neve az élet energiának) az a mindent betöltö kozmikus energia, amely müködésben tartja a teremtett világot. Kapcsolatban áll mindennel, betölti és átjárja az Univerzum és az Omniverzum minden szintjét és dimenzióját: fizikai, mentális (értelmi), szexuális, spirituális és kozmikus energia, hatása és jelenléte pedig minden szinten, teljes multidimenzionális mivoltában érezhetö.
Az ÉLET ENERGIA vagy PRÁNA minden tett, gondolat, megnyilvánulás mozgatója, tulajdonképpen a létet biztositó és meghatározó energia. Az élet minden pillanatának jelenlevö része – mégis a levegö illetve légelem legtitokzatosabbnak tartott résztvevöje.
Az ÉLET ENERGIA vagy PRÁNA minden világot, Földet – Eget – Kozmoszt összeköt, és szabályozza mindegyikük müködését. Sok vonatkozásában Isteni/Szent/Univerzális energiának is szokták nevezni. Az Isteni energia – ÉLET ENERGIA – PRÁNA, illetve az Isteni minöség alapvetö tulajdonsága és jellemzöje, hogy megsemmisithetetlen. Az energia egyébként sem vész el, csak átalakul, akár dimenzionális szinten belül, akár a dimnzionális szintek között történik a transzformáció.
Téves megfogalmazás az, hogy a közeg ahol az ÉLET ENERGIA „található”, illetve a PRÁNA hordozója, a LEVEGÖ, hiszen ez az energia mindent betöltö kozmikus energia, és nemcsak áthatja, de betölti az öselemek mindegyikét is, igy, az ÉLET ENERGIA vagy PRÁNA forrásai az ember számára az öselemek mindegyike.
A FÖLDELEM ÉLET ENERGIA átadása a táplálék által történik. Minél tudatosabb és „egészségesebb” a táplálkozás, annál több és tisztább ÉLET ENERGIA kerül a szervezetbe. Azonban, élelem útján az energia szükséglet mindössze 3 – 5 % kerül a szervezetbe.
A VIZELEM ÉLET ENERGIA átadása az ivással történik. Az emberi test nagy része/százaléka viz, Isten Anya minösége, és ez máris kiemeli a tiszta, élö viz fogyasztásának fontosságát az élet számára.
A TÜZELEM ÉLET ENERGIA átadása a napfény által, a természetben történik. Az energia központok, vagyis a csakrák a környezetböl veszik fel a szükséges energiát. A napfény – maszkulin – életet megnyilvánitó minösége a környezet minden szintjén és aszpektusában jelen van és tükrözödik.
A LEVEGÖELEM ÉLET ENERGIA átadása a LÉLEKZÉSSEL történik. A légzö szervek hozzájárulásával a LÉLEK veszi fel az ÉLET ENERGIÁT. Mivel a LÉLEK áthatja az egész fizikai és éteri testeinket, a LÉLEK juttatja el az ÉLET ENERGIÁT nemcsak az energia központokba vagy csakrákba, de az összes sejtbe, söt éteri testeink minden parányába.
Az emberek többségénél a LÉLEKZÉS is, az energia felvétel is, teljesen automatikus akár csak a légzés. Azonban, minél magasabb a tudatossági szint, minél magasabb rezgés szintre emelkedik a LÉLEK, annál tökéletesebb lesz a LÉLEKZÉS, vagyis az ÉLET ENERGIA felvétele, elosztása és felhasználása, ami tökéletesebb életmüködést eredményez.
Az ÉLET ENERGIA nádikban (szanszkrit szó) azaz energia csatornákban áramlik. Tökéletesebb LÉLEKZÉSSEL, magasabb tudatossági szinttel az energia csatornák mentesülnek az esetleges dugulásoktól, az érzelmi test „felszabadul”, eltünnek a csalfa vágyak, a harag, a félelmek, a különbözö diszharmónikus sérülések… és a fizikai test ezek által megjelenö betegségei is. „Ép testben ép lélek” szól az egyik ógörög bölcselet, a valódi, az igazi bölcsesség viszont pont a forditottja ennek, Ép LÉLEK Ép Testet hoz létre! – Az agy, az elme müködése elektromágneses hullámok által történik, és ez a hullámzás tulajdonképen a rezgés által kifejezett ÉLET ENERGIA azaz PRÁNA. Minél tökéletesebb a LÉLEKZÉS, annál kiegyensúlyozottabb az elme müködése, könnyebben és gyorsabban indul be az öngyógyitás és a gyógyulás.
Itt emlitem meg a DNS hullám természetét, illetve hullámzó képességét is, hiszen az Univerzum és az Omniverzum ÁLLANDÓ VIBRÁCIÓJA következtében, az Univerzális vagy ÉLET ENERGIA is állandó rezgésben van. A Nap és a napfény transzformálja a Földi lét rezgésszintjére azaz frekvenciájára, a napfonat csakra pedig számunkra értelmezhetö energiává alakitja át. Az Univerzális rezgés által kifejezett ÉLET ENERGIA hullámzó áramlására a DNS hullámzó képessége és hullám természete reagál, illetve rezonál, igy minden egyes ember a saját rezgésszintjének megfelelöen – illetve saját rezgésszintjével összhangban – ossza el és használja fel a Lélek által felvett ÉLET ENERGIÁT. Nagyon keveset tudunk még a DNS funkcióiról, minöségeiröl, multidimenzionális kapcsolódásairól vagy a hullám természetéröl… de a DNS hullám természetü reakciója az ÉLET ENERGIA rezgés által kifejezett hullámaira adja meg, alakitja ki minden egyes ember egyedi és egyéni tulajdonságait, személyiség vonásait.
És végül, de nem utolsó sorban, néhány szó a Pranajama-ról. A Pranajama szanszkrit kifejezés aminek igazi jelentése és értelme: uralom a PRÁNA azaz az ÉLET ENERGIA felett. Nincs szándékomban elemezni vagy magyarázatot füzni a PRANAJAMA egyetlen vonatkozására vagy aszpektusára sem, hiszen egy igazi guru tudatossági, illetve rezgésszintje lényegesen meghaladja a kollektiv tudatosság szintjét. Azonkivül, bárki utána nézhet a Pranajama gyakorlására a sok-sok weboldal és könyv oldalain. Itt és most csak dió héjban mondom el a Pranajama lényegét: a lélekfejlödés során magasabb tudatossági/rezgés szintre emelkedett LÉLEK lehetösége uralni azaz irányitani, szabályozni az ÉLET ENERGIA vagyis a PRÁNA áramlását a LÉLEKZÖ technikák segitségével, ezáltal optimalizálni az életmüködést, az agy és az elme müködését, a nádik tisztitását a tökéletes ÉLET ENERGIA ÁRAMLÁS érdekében. A helyesen szabályozott LÉLEKZÉS belsö nyugalmat és kiegyensúlyozott elme müködést eredményez, ami oldja a streszt, beinditja az öngyógyitó mechanizmust… A PRANAJAMA teljes multidimenzionális mivoltában a PRÁNA irányitását, szabályozását és a fizikai, valamint az éteri testekre való tudatos kiterjesztését jelenti. Semmiképpen sem keverendö össze a légzö gyakorlatokkal, és nem a levegö eröteljes vagy eröszakos visszatartására vonatkozik, hanem a LÉLEK ENERGIA felvételére és az afeletti uralmára értendö, bár a LÉLEKZÖ technikák igénybe vehetik a légzöszervek közremüködését is.
Sári Izabella
Áldás, Béke, Szeretet, Fény!