KIVONAT SOLARA SZEPTEMBERI SURF RIPORTJÁBÓL

 

VIDD VÉGHEZ!

Keményen sürgetve vagyunk, tehát jó irányban haladunk.  Hasonló ez mint a születés, a baba világra jövetele.  Valami nagyon nagy halad át valami nagyon aprón.  Vagy olyan ez, mint egy fekete lyukon való átutazás, és ez közel áll ahhoz amit most csinálunk.  Épp most keltjük életre az eljövendö világok tojását.  Ebben a tojásban vannak Új Életünk vibráló magjai.  Ezek energia oktávok, melyek nem lehettek itt addig, amig le nem horgonyoztuk a TISZTA SZIV SZERETETET.

Szeptember az a hónap számunkra, amikor ezt Véghez kell Vinnünk!  Át kell vergödnünk a tulsó oldalra.  Ez sok eröfeszitést igényel majd, de minden bizonnyal megéri.  Össze kell kapcsolódnunk a körülöttünk mindenütt ottlévö sürgetö energiákkal és együtt kell müködnünk velük, hogy átvigyenek bennünket az új helyünkre.  A kulcs az együttmüködés az ellenállás helyett.

Szeptember folyamán sürgetve leszünk, hogy fontos döntéseket hozzunk annak érdekéban, hogy amilyen gyorsan csak lehet a megfelelö helyünkre kerüljünk.  Ezen döntések alapja az „ahová megyünk” mintsem a „honnét indulunk” nézöpont kell, hogy legyen.  Új Életünk felé kell haladnunk, mintsem egyszerüen hajót váltanunk a régi életünkben.  Egyidejüleg, egyetlen ugrással kell kiugranunk a régiböl, bele  az újba.  Ez semmiképpen sem az az idöszak amikor szemlélöként, tétlenül üldögélhetünk az oldalvonalon.  Aktivan részt kell vennünk, hogy mihamarabb ki kerüljünk az átalakulási övezetböl az Új Életünkbe. 

Aránylag könnyü volna ezt véghezvinni, ha csak azt kellene tennünk, hogy kiterjesszük eröfeszitéseinket, hogy ez megtörténjen.  Azomban, ez ettöl kissé összetettebb, mivel már nem a régi térkép lineáris tájain haladunk.  Ez nem csak egyszerüen annyi, hogy felkötjük a gatyaszárat és önuralmat gyakorolva megtesszük a dolgokat.  Mi egy teljesen új térképen vagyunk, ahol teljesen új navigációs képességekre van szükség, melyek kialakitásának épp a kezdeti szakaszában vagyunk.

Új Térképünk rengeteg sokrétü szintet tartalmaz.  Multi dimenzionális, mintsem sima.  Állandóan változó, mintsem rögzült.  Itt már nincs Fent és Lent.  Itt már nincs helyes és helytelen. Olyan ez, mint azok a kinai tolókás fejtörö dobozok, ahol az új területek hirtelen fedik fel önmagukat, pont, amikor a legkevésbé várjuk öket.  Az Ultra Quantum Mélység számtalan mágneses zónája van itt, amelyek berántanak bennünket bármikor összetalálkozunk velük.  A torzulás rejtett üregei is megtalálhatók itt, amelyekbe akármikor beleütközhetünk.  Sülyesztök is vannak itt , ahol a lejárt szavatosságú felfogásaink és hiedelmeink váratlanul összeomlanak.  A mélyreható kinyilatkoztatások számtalan beiktatott pontját is megtaláljuk.  És itt vannak a számtalan irányból felénk érkezö dolgok, amelyek mindegyike a figyekmünkért kiált!

Azomban van rá mód, hogy keresztül hajózzunk mindezen.  Aktiválnunk kell igazság szüröinket és állandóan használnunk kell megkülönböztetö képességünket.  Mindent futtassunk át a Kiterjedt Valóság  Ellenörzöjén, hogy meglássuk vajon a dualitásból vagy az egységböl fakad-e.  Minden pillanatban ultra tudatosnak és ébernek kell lennünk.  És akkor azt az irányt kövessük amely a legboldogabbá tesz bennünket.  Állj szilárdan a Lótusz Szivében és testesitsd meg a TISZTA SZIV SZERETETET.  Igy tudunk összekapcsolódva maradni igazi koordinátáinkkal.

Sokkal szabadabbak vagyunk mint amennyire megengedjük önmagunknak hogy szabadok legyünk!

Forditotta: Sári Izabella

Az eredeti szöveg Solara weboldalán az www.nvisible.com talalható FROM THE SEPTEMBER 2009 SURF REPORT; PUSH IT THROUGH! cimszó alatt.

 All material copyrighted 1989 -2009 by Solara. All rights reserved.

N V I S I B L E

Share