Archive for január, 2011

Idöváltás – 2011

Idöváltás – 2011

Allison Rae

Angolról forditotta: Sári Izabella

Az eredeti szöveg Timeshift – 2011 a www.Earth-Keeper.com weboldalon található

Készen vagytok rá, vagy sem, itt jön a következö nagy hullám.

Hogyha ingerültnek, nyugtalannak érzitek magatokat, talán kicsit féltek is, néha meg elragadtatottak vagytok, akkor rá vagytok hangolódva a quantum evolúciós kalandra, ami 2011.

Az év hat fogyatkozásával, négy bolygó jegy váltásával és az ingatag külsö- bolygó konfigurációk közeledtével, 2011 telitett lehetöségekkel, meg az ugyanolyan hatalmas kihivásokkal is.

Vegyétek figyelembe a hatalmas felfordulást amit az új év elsö heteiben láttunk, beleértve az Ausztráliai történelmi árvizet, a politikai forradalmat Tunéziában, és a tragikus veszteséget az Egyesült Államokban egy orgyilkossági kisérlet következtében. És aztán, itt van a rejtélyes “rajapokalipszis” amely a föld, az ég és a tengerek teremtményeit sujtotta világszerte, a környezeti viszonyok folyamatos romlásából edredöen.

A kihivások hatalmasak, de mi elbirunk velük. Amint a változás hullámai egyre gyorsabban és gyorsabban érkeznek, ebben az évben ritkán történö alkalom kinálkozik valóságunk gyökeres megváltoztatására, és, hogy ezt megtegyük, az éber összpontositást és nagy szeretetet  követel majd.

A következö két hónap izelitöt ad abból, hogy ez az összes illékonyság miként fog lejátszódni.

A Felsorakozás

Ma a gáz óriás, a Jupiter befejezte a Halak spirituális mélységeiben való utját és belépett a Kos beavató tüzébe. Március 11-én az Uránusz, a káosz bolygója követi majd. Idöközben a Szaturnusz retrograde lesz a Mérlegben, a Chiron belép a Halakba és a Maya naptár végsö alvilága megkezdödik.

Február 2-4 közötti idöszak különösen eröteljes lesz a Vizöntö ÚJHOLDDAL, amely kapcsolódik az Imbolc átjáróhoz vagyis a Téli Napforduló és a Tavaszi Napéjegyenlöség középpontján lesz (a tavasz elsö napja az óir mitológiában, Brigid napja-a forditó megjegyzése) illetve a Lammas-hoz a deli féltekén (a Nyári Napforduló és az Öszi Napéjegyelöség középpontja- a forditó megjegyzése)  és ez vezet el az eröteljes Oroszlán/Vizöntö TELIHOLD-hoz február 17/18.

Márciusban az energiák fellendülnek amikor az Uránusz felragyog a Kosban, feltüzesitve az Oroszlán TELIHOLDAT a március 20-i Napéjegyenlöség elött. Április 4-én az áthaladó Neptunusz társul Chiron bátyával a Halakban, megnyitva a megvilágosodás multidimenzionális átjáróját, s ez zavarba ejtö de megvilágosodást hozó is lesz egyaránt.

És ez csak a következö két hónap!

Az Univerzális Alvilág egyedül, a Maya naptár Carl Johan Calleman tolmácsolásában,  2011 tájképének leg izgalmasabb eleme. Március 9-töl kezdve, a tudatosság evolúciuójának sebessége hússzorosra gyorsul, azaz a tudatosság váltás ami egy egész évet igényelt 1999-töl mostanáig (és 20 évet 1999 elött) az most mindössze 20 napot vesz igénybe. Ez a fázis, és mind a kilenc alvilág Calleman rendszerében ez év október 28-án fejezödik be.

Ha Callemannak igaza van, s én hiszem, hogy igen, akkor az élet a Földön radikálisan megváltozik az év vége elött.

Az idö, ahogy eddig ismertük összeomlik, és észre fogjuk venni, hogy az eddigi legnagyobb változás márciusban kezdödik. A gondolatok gyorsabban válnak valósággá , és lehetöségek árasztanak el bennünket minden pillanatban. A létezés ezen új módja káotikus, de felviditó is, amint megtanuljuk csinját-binját.

Copyright 2011 Allison Rae/www.StarPriestess.com

Share
 

2011. AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI

2011. AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI – CELIA FENN/MIHÁLY ARKANGYAL

– kivonat –

a Föld befejezte, átmenti átalakulását

Írta: 2011. AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI – CELIA FENN/MIHÁLY ARKANGYAL  kivonat – a Föld befejezte, átmenti átalakulását

2011. január 24. hétf?, 09:43

A kivonatot készitette: Nász János

A Fényegységröl Fényegységben áthozta a Folyékony Smaragdra:  Sári Izabella

Az eredeti kivonat a http://www.dragonsystem.hu/fenyegyseg/ weboldalon található

2011.  AZ ÚJ FÖLD ENERGIÁI – CELIA FENN/MIHÁLY ARKANGYAL

kivonat

– a Föld befejezte, átmenti átalakulását, melyet, Nagy Kereszt összehangolás (2010. aug. 4-7) kezdett el.

Az átrendezödése az 5. dimenzióba és egy új Idövonalon megkezdödött.

2011. január 4.-én a Föld teljes mértékben összhangba került a neki szánt új pályájával, és azzal az új frekvenciával, amely azt biztosítja, hogy megérkezzen a 2012-es decemberi csillagkapu átjáróba, beérkezzen az Idötlenség és a Végtelen frekvencia adományaiba.

Frekvenciaváltás történt, egy magasabb tudatosságú frekvencia van jelen, és ez gyorsabb ütemü itt, mint a 3 d-s.
Az a Paradoxon, hogy az itt tapasztalt gyorsabb 5 d-s frekvencián, kevesebb idöbe kerül a megtapasztalási idö.
A 3 d.-ben ezt a frekvenciát úgy tapasztalod meg, hogy az idö felgyorsul és a dolgok sokkal lassabban, történnek meg.

Isteni kegyelemböl, most ez a 2 frekvencia a (a 3. és 5. d-s) egyszerre van jelen, hogy a Föld lakosságának legyen ideje alkalmazkodni az Új frekvenciához és idövonalhoz.

Mindkettö egyszerre lesz jelen és elérhetö, optimálisan 2012. közepéig, majd a 3 d-s kezd összeomlani, ahogy a Föld elkezdi bejárati útját a 2012-es decemberi csillagkapun keresztül az Idötlenség és a Végtelen Tudatosság zónájába, és ahogy már felkészült Tudatosság új evolúciós lépésébe, amikor is: A FÉNY ÚJ KORSZAKA ÉS BÉKESSÉGE BEKÖSZÖNT.

Elhatározott személyes felkészülésre van szükségünk a következö 18 hónapban.

A régi idöszak zsákutcába került, úgy érezzük majd egyre gyorsabban, folyik majd az idö, rohanást, idegességet, túl sok tennivalót látunk majd magunk körül, míg az 5. d-s idövonalon, úgy érzed majd, hogy minden lelassul, nyugalomban és békességben van, és mindenre lesz/van böven idöd, bármit is szeretnél.

Úgy érezheted, minden nyugodt és békés, és minden rendben van, isteni rendben van az életünkben.

Böségben és jólétben fogjuk megtapasztalni, attól függetlenül, milyen a pénzügyi helyzetünk, és akkor megérkeznek a csodák az életünkben, ahogy felénk mozog az élet kalandja a Földön.

Fontos leföldeni magunkat az új idövonalon, hogy a Fénytestünk és Fizikai testünk hozzásimuljanak az új frekvencia rezgésébe, mert minél magasabb a rezgés energiája, annál lassabbak lesznek az élettapasztalásaink.

Kezdetben elöfordulhatnak némi összehangolási zavarok, szorongás, alvászavar, kimerültség, hányinger, ahogy a test foglalkozik az új idöfrekvenciával. Ez egy ideiglenes tünet: Mozgási Émelység, amint a szeretet beállítja és újrakalibrálja a testet az új frekvenciába magát.

A fizikai test is keresztülhalad a felemelkedési folyamatán, változik és összehangolódva halad át a 2012-es Végtelenség idökapun.

Mentesítsük magunkat a drámáktól, a múlt energiájától, és a szeretet és megbocsátás elegye legyen az elsö, hogy a fénytestet és fizikai testet összhangba tartsa az Isteni Akarat.

A tudatosság része, az, hogy érezzük magunkat: legyünk békességben, meditáció és mély levegövétel segít.

A Békesség energiája: nem a konfliktus és háború hiánya. Inkább egy különleges energia, egyben a feltétel nélküli szeretet, könyörületesség és Hála energiája. Egy olyan belsö energia, amelynek elöször ki kell virágoznia a szívben, hogy megtapasztalható legyen a külsö valóságban.

A belsö béke tudatos lehorgonyozása a szívekben, ez az új Föld mag-megnyilvánulása.

Mindenki, aki ezt eléri, a Fény Mesterévé válik, és meg tudja nyilvánítani az Új Földet és Új Idövonalat az életében.

Az egyik legfontosabb dátum ebben az évben: 2011:11:11 lesz, amikor a Csillag és Idökapu megadja a végsö beállításait a Föld utazásának, majd a Galaktikus sík összehangolódásán keresztül: 2012.12.12-n keresztül, 2012.:12:21-én beérkezik az Idökapuba.

Az utazás tehát tovább folytatódik ebben az évben.

Az eredeti és teljes szöveg az alábbi weboldalon található:

Celia Fenn/Mihály Arkangyal

www.starchildglobal.com

Share
 

ÖSSZEFOGLALÓ KIVONAT GREGG BRADEN A ZÉRUS PONTRA ÉBREDÉS CIMÜ KÖNYVÉRÖL

ÖSSZEFOGLALÓ KIVONAT GREGG BRADEN A ZÉRUS PONTRA ÉBREDÉS CIMÜ KÖNYVÉRÖL

HORVÁT FÉNYHOZÓK TOLLÁBÓL

Horvátról forditotta: Sári Izabella

A kutatások bebizonyitották, hogy létezik egy pulzálás, egy elektrikus szignál, amely a Tejút galaxis középpontjából sugároz a Napunk felé (és az összes többi nap felé) majd a napból a Földre. Az emberi sziv befogadja ezt az impulzust, átadja az agynak és onnan jut el a test sejtjeihez. Amikor ez az impulzus, ez a vibráció áthalad ezen a sorozaton, a Tejút Középpontjától a test sejtjeiig, teljes és érintetlen, akkor az emberi lény azonos a világürrel; minden sejt egymáshoz kapcsolódik, és harmóniában van a kozmikus impulzussal. Azomban, ami útját állhatja ennek, azok az alacsony vibrációs érzések (félélem) és a kiegyensúlyozatlanság, mert ezek megtörik a kör teljességét és elkülönitik az embert a Földtöl és a szélesebb világürtöl. A sziv-agy kapcsolat az emberek többségénél megszakadt a fej és a sziv, az intelektum és az intuició valamint a testi és a lelki szétválasztása következtében.

Az illuminátusok (titkos uralkodók) azért sürgetik  manapság annyira Terveik (mikrocsipek, GMO, Chemtrails…) megvalósitását, mert tudják, hogy kolosszális kihivásoknak néznek elébe.
A teremtést energetikai ciklusok irányitják. Az egyik sikon látjuk ezt a föld évszakaiban a tavaszban, nyárban, öszben és télben. De ezektöl messzemenöen nagyobb ciklusok is léteznek, ezeket is feljegyezték , számokkal és szimbólumokkal, az ösi népek mint a sumérok, egyiptomiak, indiaiak, kinaiak, a mayák Közép Amerikában, de az amerikai indiánok is, mint a hopik Arizonában. Ezek a feljegyzések a Nap, a Hold és más kozmikus energiák ciklusainak a méréseiröl szólnak, mert azok átalakitják a Föld energia mezöit és azáltal az életet is ezen a bolygón. Mi mostanság, talán a legnagyobb ilyen átalakitó ciklus kellös közepén vagyunk, amely a becslések szerint minden 26,000 évben (a precessio ciklusa) egyszer történik meg, a maya naptár elörelátása szerint a kritikus átmeneti pont 2012 december 21-én lesz. Ez egy valós fókuszpontja az átalakulásnak és nem egy kitalált új évezred kezdete. Ezek a tudatossági ciklus váltások olyanok mint az ajtók, vagy átjárók, melyek azok számára nyilnak meg, akik készek keresztül menni rajtuk egy sokkal magasabb tudatossági állapotba.

Amikor ezek az ajtók kinyitása elmarad, a ciklus újra kezdödik, mig más ajtók meg nem nyilnak. De amivel most nézünk szembe az úgy tünik nem is ajtó, hanem egy olyan globális átalakulás lehetöségeinek hatalmas szakadéka, amely a mostani látószögünkböl nézve hihetetlen.

Külömbözö vallások és misztérium iskolák szövegei már évezredek óta bejelentették ezt, nyiltan és szimbolikusan egyaránt. Ma már fizikai, szellemi és egyre nagyobb számban tudományos bizonyitékok is vannak, melyek megerösitik, hogy az úgynevezett “Nagy korszak váltás” elött állunk.

Az események sorozata amelyeket Gregg Braden az Awakening To Zero Point (Ráébredés a Zérus Pontra), cimü könyvében irt le, megerösitette, hogy változnak az idök.

1991-ben egy új frekvenciát fedeztek fel, amely a mi galaxisunk spiráljából, a Tejút középpontjából oszcillál.

1994-ben az utjára bocsájtották az Ulysses ürszondát a Nap változásainak felkutatására. Az 1980-as évek közepétöl tart a napkitörések és a röntgen sugár villanások gyakoriságának ijesztö növekedése. Az Ulysses felfedezte, hogy a Nap mágneses mezeje rohamosan csökken. A Nap északi és deli pólusán valamint egyenlitöjén a mérések lényegesen alacsonyabbak voltak a vártnál. Azonkivül, mig a Nap hül, a Naprendszer bolygói, föleg a külsö bolygók egyre melegebbek lesznek. Ez azt sugallja, hogy a bolygók höje belsejükböl fakad, habár a Napban végbemenö mágneses és elektrikus változások is kiválthatják felmelegedésüket.

Egyidejüleg a Napban végbemenö változásokkal, a Jupiter viharában, amelyet a kinaiak jegyeztek fel elöször 3,000 évvel ezelött, váratlanul változások mutatkoztak. A jupiteri vihar hatalmas belsö spirálja ellenkezö irányba kezdett forogni.
A Shomemaker-Levy üstökös 1994-beli Jupiterrel ütközése által kiváltott ütközési hullámok meg más jelenségek is szintén hatással voltak a Naprendszerre beleértve a Földet is.

Nyilvánvaló, hogy a Nap mágneses mezejében történö változások hatása megnyilvánult itt is.  A Föld egy óriás mágnes – külömbözö szintekkel – és tengelyforgása mágneses mezöt hoz létre. A forgási sebesség gyorsulásával arányosan, a mágneses mezö egyre erösebb és sürübb. 2000 évvel ezelött ez a mágneses mezö elérte intenzitásának csúcsát a jelen ciklusban, és ettöl kezdve állandóan gyengül, mert a bolygó egyre lassabban és lassabban forog, állitja Braden. A mágneses mezö most 50% gyengébb mint 1,500 évvel ezelött volt, és ezen gyengülés sebessége drasztikusan emelkedik. Azomban nincs ok pánikra, mert mind ez a természetes ciklusok része, akár csak az évszakok hosszabb és mérhetetlenül erösebb vátozatai.

Ezzel egyidejüleg  érkeznek a hirek, hogy a Föld rezonáns frekvenciája, ha úgy akarjátok szivverése, rohamosan gyorsul. Ez a frekvencia amit alap rezonáns frekvenciának vagy egyszerüen Schumann rezonanciának nevezünk 1899 lett felfedezve. Attól az idötöl az 1980-as évek közepéig állandó pulzusa volt, 7.8 Hz vagyis 7 ciklus másodpercenként. 1986-87 azaz a Harmonikus konvergencia óta ez gyorsulni kezdett.  1995 végéig  ugyanazon becslések szerint elérte a 8.6-ot, az utolsó adat ami erre vonatkozik pedig, hogy már átlépte a 10-et és továbbra is gyorsul. Gregg Braden véleménye szerint, 2012-ben, amit a mayák az átalakulás évének jelöltek, a Föld rezonanciája 13 ciklus lehet másodpercenként, mig mágneses mezeje a nulla pontra, de legalább is a nulla pont közelébe érhet.

Ezt nevezi Braden a Nulla azaz Zérus Pontnak, amikor a mágneses mezö jóformán eltünik mert a bolygó forgása megáll. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz gravitáció, mert azt más hozza létre, nem a bolygó tengelyforgása. Úgy tünik ez legalább 14 szer megtörtént az elmúlt 4.5 millió évben. Becslések szerint utoljára 11-13,000 évvel ezelött történt és ez az idökeret megegyezik Atlantisz bukásával és e nagy kataklizmus utáni felépülés kezdeteivel hozzávetölegesen 10,500 évvel Krisztus elött.

13,000 évvel ezelött a 26,000 éves ciklus közepe volt, most pedig a vége van, az újabb nagy változások ideje. Nem állitható, hogy a Föld megszünik forogni, csak az mondható el, hogy Braden ezt a lehetöséget sugallja.
A Bradennel hasonló gondolkodású emberek becslései szerint a Föld forgása leáll néhány napra, mielött az ellnkezö irányban kezd el forogni a Föld. Ez jól követhetö, amikor megfordul a villanyáram haladási iránya egy vasrúdon keresztül, a pólusok felcserélödnek. Amikor a bolygó ellenkezö irányba kezd forogni, az áramlás iránya megfordul, ez azt jelenti, hogy a pólusoknak is fel kell cserélödniük. Amikor a bolygó egy idöre megszünne forogni, abban az idöszakban a Föld egyik fele állandóan napsütésben lenne, mig a másik állandó sötétségben; és ez az amit az ösi népek állitottak, hogy ez több évezreddel ezelött megtörtént.

A peruiak a három napig tartó hosszú éjszakákról beszéltek, a bibliában pedig emlités esik a leghosszabb nappalról amely 20 órát tartott. A hopi törzs feljegyezte, hogy a Nap kétszer felkelt ugyanazon a napon. Elöször nyugaton kelt fel és lenyugodott keleten, majd felkelt keleten és nyugaton nyugodott le. Ez a ciklus tart napjainkig.

Más ösi mesék is szólnak arról, hogy a nap valaha nyugaton kelt fel és keleten nyugodott le, ami szintén egy jele annak, hogy a Föld forgása megfordult az ellenkezö irányba.

“Az 1990-es évek elején, amikor még éppen csak kezdtem tudatossá válni ezekre a dolgokra, egy medium által csatornázott információt kaptam amely igy szólt: A VILÁG VÁLTOZIK. ÉS ÉSZAK LESZ DÉLEN, KELETEN PEDIG NYUGAT. EZ IGY VAN ELRENDELVE AZ IDÖK KEZDETÉTÖL – Úgy tünik, telitalálat volt” – mondja Braden.

Brian Desborough a kaíliforniai kutató-tudós szintén arról számolt be, hogy valami nagy geofizikai változások történnek, melyeket media blokád alatt tartanak. Ö is megerösitette, hogy a Föld elektromágneses mezeje exponenciális gyorsasággal gyengül és rövidesen a nullához érkezik. Ö is azon a véleményen van, hogy enyhén szólva, göröngyös geológiai útszakaszon haladunk. Az Amerikai geológiai szolgálat véleménye szerint, a Föld mágneses mezeje minden 500,000 évben a nullára esik, aztán fokozatosan erösödik, és, hogy ezekben az idöszakokban kataklizmikus változások történnek a Földön, földrengések és tüzhányó kitörések a bolygó forgásának ideiglenes fennakadása következtében.

A horvát fényhozók véleménye szerint ez a zérus pont sürübben megtörténik.

Brian Desborough munkatársai szerint, a Nap mágneses mezeje már a nulla pontra esett, és úgy tünik elérte a hidrogén magasabb szintü átalakulását héliummá. Azt is megállapitotta, hogy a napkitörések a Nap egyenlitöje alatt és felett jelennek meg, a földrajzi szélesség 29.5 fokán.  Ez az a pont ahol az energia csere megtörténik a forgó szférák között, és ezen a szélességi körön vannak elhelyezve a Földön is a Nagy Piramisok.

Követtük a kapcsolatot a galaxis központi oszcillációjának változásától a Nap változásain keresztül a változásokig a Földön.  Azok tovább haladnak az emberi szivekbe, majd az agyba és a test összes sejtjébe. Mentöl inkább megnyitjátok sziveteket annál erösebbé válik ez az áramlás és gyorsabban kerültök összhangba a növekvö vibrációkkal és váltatok a magasabb tudatossági állapotba.

Ha bezárjátok sziveteket és Elméteket, ellenálltok ezeknek a változásoknak, energiáitokat mindinkább a harcra fogjátok használni az energiákkal szemben, melyek megváltoztatják életeteket és felszabaditanak benneteket. Ezáltal testeitek egyre gyengébbek lesznek, összhangban a körülöttetek lévö energiákkal és a mentális, az érzelmi meg a testi következményei ennek nyilvánvalóak lesznek. Állhattok e gyors folyóban s próbálkozhattok megállitásával, de el is lazulhattok egy felfújható matracon fekve, együtt uszva az árral. Ez a ti választásotok, és bármi is történjék, ti örökké éltek.

Ha megengedjük magunknak, hogy áthasson bennünket ez a magas frekvenciájú fény, testeink felerösödnek és nem fogunk öregedni. Fizikai testünkben korlátlan idökig élünk majd, ha úgy kivánjuk, a mentális és pszihikai képességeink pedig határtalanok lesznek. Az ösi népek tudtak a változások e nagy ciklusairól, az egyiptomi, a maya a tibeti és más ösi naptárok ebben az idöben fejezödnek be, amelyet mi most élünk át.

A mayák azt állitották, hogy egy átmeneti idöszak lesz majd a régi és az új világ között, mig az idö egyik változatát felváltja a másik. Ezt az idöszakot “idötlenségnek” nevezték, és azt is mondták, hogy 1982 júliusában kezdödik és elvezet majd a váltáshoz 2012 december 21-én.

Mind ennek az emberiségre gyakorolt hatását könnyü észrevenni – mondja Braden. “ Az elmúlt néhány évben több mint húsz országban jártam, és mindenütt történik az ébredés. Semmiképpen sem a többségröl van egyellöre szó, de az emberek száma napról napra nö, mig ez a szellemi ébresztö óra ébreszti öket álmukból.”

A Föld, de tulajdonképpen az egész galaxis vibrációjának gyorsulása eredményezi az érzést, hogy az idö egyre gyorsabban és gyorsabban múlik. Ez illúzió, mert az idö igazánból nem létezik, de mi úgy érezzük, mert a frekvencia egyre gyorsabb és gyorsabb.
Ismét Braden szavait idézve: “Emlékszem, hogy az 1990-es évek elején egy medium csatornázott üzenetben adta át nekem, hogy eljön a nap amikor úgy tünik majd, hogy az idö olyan gyorsan múlik, hogy az már félelmetes lesz.” S ez a pillanat már közel van. Ez nem egy olyan valami ami miatt aggódni kellene, ez csak a természetes ciklus, de sok kihivást jelent majd, és azáltal korlátlan lehetöségeket is.

Mint az egész fizikai világ, a világür is hologram – fénysugarak, melyek egymásba ütközve, egymást mettszve, a három dimenziós forma látszatát keltik. Ez olyan mint ha kavicsokat dobálnátok a tóba, és néznétek a hullámokat melyek egymásba ütköznek és mintákat képeznek.

Két tudós az Amerikai Egyesült Államokból Terrance és Dennis McKenne nyilatkozata szerint, a világür az hologram, 64 hullámból illetve idövonalból áll, ezért van 64 hexagram az I-Ching-ben, 64 kulcs pontja az Élet Fájának és 64 kódja a DNS-nek. Computeres elemzésük azt sugallja, hogy a 64 hullám tetözése egyidejüleg fog bekövetkezni 2012-ben. Ez az elkövetkezö éveket az elképesztö változások idöszakává teszi majd.  Terrance és McKenne azt mondja, hogy a változások gyorsasága megkétszerezödik egy egyre rövidebb idö kereten belül, és ez nyilvánult meg az elmúlt évszázad technologiai ugrásaiban. Elörelátva a jövöt ez folytatódni fog a váltás évéig, 2012-ig, amikor az év 364 napos idöszakában több tudatossági átalakulás történik mint az összes elözö ciklusban együttvéve. Ezt egy hat napos ciklus fogja követni, amelyben az események még gyorsabban peregnek majd, és az utolsó 135 percben még tizennyolc óriási ugrása lesz az emberi tudatosságnak, és a kulminációt az utolsó 0.0075 percben éri el amikor még 13 tudatossági ugrás lesz.

Valahogy azt hiszem, amikor ez történik már nem fogjuk azt nézni, hogy ki mindenki szeretne milliomos lenni…..

Az idö felgyorsulása illetve felbomlása véleményem szerint kulcs fontosságú az ébredés kérdésében 2012-ben és utána következökben. Mindannyian tanui vagyunk az idö felgyorsulásának illetve az idönek nevezett illúzió széthullásának. Az idö illúziójának eltünésével az emberiség lehorgonyozódik az örök jelen pillanatába, az örökkévaló mostba, tehát megszünnek az idö illúziójában élés következményei.

És végezetül  a FÉLELEMRÖL. A félelem, mint az ébredés legföbb akadályának eltünésével az emberiségnek végre meglesz a lehetösége az igazi választásra, hogy elvessék az ILLÚZIÓKAT és átadják magukat a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETNEK!

Az eredeti forrása ennek az anyagnak nincs feltüntetve, mégis köszönetem fejezem ki a horvát fényhozóknak, hogy ez az áttekintés az EGY SZIV FÉNYÉBEN eljutott hozzám.

Köszönettel Sári Izabella

Share
 

Az Elöttünk álló év

„A következö két évben megkezdödik majd a hatalom szeretetének a  Szeretet Hatalmára való felcserélése.  Ez idöt  fog igényelni, de kétségetek ne legyen affelöl, hogy megtörténik, mert már mozgásban van. Bennsötökben, mindegyikötök szivében kezdödik  el, és Kedveseim, ez most történik.”

Metatron Arkangyal

Az Elöttünk álló év

2011- A Hármasság Triádjának a középpontja

Metatron Arkangyal James Tyberonn által

Forditotta: Sári Izabella

Üdvözlet Mestereim, Metatron vagyok a Fény Ura, és mindannyiatokat külön-külön köszöntelek szeretettel az idötlen tér vektorában. Ezeket a szavakat olvasva a jelen MOSTba ölellek benneteket és mindannyiatokat a Feltétel Nélküli Szeretet Energiáival veszem körül.

Kedveseim, amint már elmondtuk néktek, a világ most átalakitja önmagát, és az emberiség kicsiben vagy nagyban akár támogatja a táguló változást akár ellene foglal állást, igazánból a vita tárgya az, hogy az idö-kronológia tehetetlenségi nyomatéka ma jobban felgyorsitja a múltat mint tette volt azt tegnap, a lineáris folytonosságban. Ennek megfelelöen 2011 rá fog élbreszteni a fény felerösödés elöretörésére és a tudatosság általatok tiszta értelmezésére. Ezzel az áradattal arányosan fog az érzékelö élet kifejezödésetek gyorsabb ütemre váltani. Látjátok, minden gyorsul, az idö is felgyorsul ahogy a Felemelkedés közeledik. Amint az idö átformálódik, az átformálja az emberiség tapasztalását, a természet látható és láthatatlan eröit és önmagát a Föld arculatát is.

Minden Pillanat Számit

Mesterek, olyan nagyon fontos, hogy mindannyian értsétek és teljes mértékben tudatában legyetek, hogy igazán mennyire fontos minden egyes megélt pillanat ezekben a felerösödött energiákban a Kozmosz és az Új Föld számára meg számotokra is.  Természtesen az új energia itt van a bolygón, s ez az energia most keresi az utat, hogy tovább aktiválja tudatosságotok és fény hányadosotok. És kedveseim a képességetek a nagyobb mennyiségü Fény befogadására ékesebbé teszi a szeretetet kifejezö adottságaitokat.  Mert a Szeretet nem csupán az elfogadással, hanem az Isteni Én igaz szeretetével kezdödik.

Kezditek megérteni, hogy milyen gyönyörüek is vagytok valójában, és ez Kedves Emberek, annyira fontos most a Felemelkedés idején.  Mindannyian magatokban hordozzátok  az Isteni eröt, és mi azt kérjük most töletek, hogy adjatok engedélyt magatoknak ennek a felismerésére,  megújult énetek elfogadására, hogy a bennetek lévö szeplötelen SZERETET átmossa lényetek. Ez hiteles születési jogotok, és ez gyönyörü. Újra felfedezitek a Szeplötelen Szeretet extázisát meditációitokban, mert az átalakulási kiterjedés ebben az új energiában történik.  Most nyiltok meg arra, hogy tisztábban lássátok mennyire fontos az életetek nemcsak a Föld, de az egész Világür számára is.  Oh igen, ez az igazság!

Látjátok, e mély meditativ kiterjedés vibrációi átáradnak a fizikai valóságokba amelyekben éltek… és ennek megtörténését Ti tettétek lehetövé.  A dimenziók közötti fátyol elvékonyodott, és a fátyol “túl oldalán” lévö részetek gyengéden nyúl át a fátylon, hogy megérintse szivetek.  És a magasabb dimenziókban lévö részetek az a quantum énetek, az igazi  “TI”, aki álmodja nektek az élet e mélységes tapasztalását.  Ez a Felsöbb Én szeretné tudatni veletek, akárcsak mi az Angyali Birodalmakból, hogy mennyire szeretve vagytok, hogy milyen fontosak és csodálatosak vagytok valójában.  Kedves Emberek fel tudjátok mérni ezt?

A Helyes Úton Jártok

Olyan gyakran kételkedtetek önmagatokban.  Olyan gyakran éreztétek úgy, hogy életetek nem vezet sehová.  Oh Kedveseim, bárcsak tudnátok és elfogadnátok annak igaz voltát, hogy mekkora változásokat hoztatok létre és teszitek azt folyamatosan. Mindég is voltak kételkedök, nemet mondók akik azt hangoztatták, hogy a Felemelkedés soha nem fog megtörténni, hogy az emberiség soha sem fogja véghezvinni a magasabb tudatosságba való szent érettségi vizsgát. De ti megvalósitottátok ezt a vivmányt, a Felemelkedés már teljes mértékben bizonyos. Megnyilvánul!  Persze már két évtizede munkálkodtok ezen, és többségetek nem adózik elismeréssel önmagának, a Felemelkedés valóságba való behozataláért. Sokan közületek még mindég nincsennek tudatában annak, hogy az elmúlt 25 év alatt elvégzett munka a fátyol mindkét oldalán, a Földet ahol születtetek, egy teljesen más frekvenciára és paradigmára változtatta át.

Ti felelöséget vállaltatok ezért, de az emberiség még nem fogta fel, hogy mit tettek meg és, hogy az elismerés az elért eredményekért a tiétek.  Mesterek, éppen azért amit megtettetek, olvassák most sokan közületek ezeket a másik dimenzióból hozzátok küldött  szavakat.

És ezért, engedjétek meg nekem, hogy megbecsülésem fejezzem ki irántatok mig a következö évröl beszélün, mert sokkal erösebbé nöttetek mint annak tudatában volnátok.  Megtettétek a quantum ugrást….és tekintet nélkül 2011 naptári napjaira az elöttetek álló év az “ugrás” éve! Ez a Quantum-Ugrás éve!

2011 Az Elöttünk Álló Év

És essék szó 2011-röl. Természetesen, ez az év, a felpezsdült idö izgalmas éve lesz, a felgyorsulás idöszaka.

Azt is elmondjuk Kedveseim, hogy  az energiák 2011-ben sem lesznek kevésbé hevesek mint 2010-ben voltak, ténylegesen, egy-két fokot még emelkedik is majd erösségük.  De ne féljetek, mert nem csak néhányan, hanem a többség közületek akik “az úton vagytok”, könnyebben kezelhetönek fogja találni ezeket az energiákat. Nem tanúbizonysága ez frekvenciális növekedésteknek?

Namár most, a 2011-es év 12 szélsöségesen eröteljes energia felerösödési idöszakot tartalmaz, amint egyre jobban hozzászoktok ehhez, és értsétek meg, hogy ezek a felnagyulások részei és szerves alkotói felgyorsult növekedési folyamatotoknak.

Persze, meg kell tanulnotok magasabb frekvenciákon müködni, és a Háromság Triádjának az évei a 2010-es, a 2011-es és a 2012-es év ebben az értelemben szigorú kiképzö programnak minösithetö, amely lehetövé teszi számotokra aura mezötök felerösödését és nagyobbodását amint a Felemelkedés “talaj közelbe” ér.

Háromság Triád – Jákob Létrája

Az az igazság, hogy a Háromság Triád energiái egy programba egyesültek, és igy a mi szemszögünkböl nézve 2010, 2011 és 2012 eseményei a Felemelkedés egységes folyamatának a részei. Most 2011 aszpektusaira összpontositjuk figyelmünket, hiszen annak kibontakozása karnyújtásnyira van töletek.

Mesterek, a beharangozott Felemelkedés az nem a prófétikus bibliai irások nehezen érthetö, bonyolult együttese, hanem a felgyorsuló planetáris tudatosság természetes és szükségszerü kifejezödése.

Ez a Jákob Létrája, és Kedveseim, ez olyant mint amikor a létrán vagytok: vagy felemelkedtek, vagy alá szálltok, vagy egy helyben álltok.  A három egyikét tehetitek.  Ez mindég igy van. És én Metatron azt mondom néktek, hogy felfelé haladtok, akár látjátok ezt akár nem, az emberiség emelkedik.

Ennek következtében, most mindannyian a Föld-sikon egy csodálatos kristály energia mezöben vagytok. Eredményképpen aura mezötök és Mer-Ka-Na Fény Testetek a kristály energia mezö inditéka által, rendkivüli, mozgásban lévö energiává válik. Ez az az energia, ahogy szivetek vágya kifejezi önmagát és ezáltal munkálkodásotok egy még finomabb frekvenciát kelt életre.  Képzeljétek el, hogy ha vitaminokat visztek fizikai testetekbe, akkor azoknak  a vitaminoknak olyanoknak kell lennie, hogy testetekbe felszivódva jóllétet és jobb egészséget eredményezzenek. És ez ugyanigy van a Kristály Átalakulással is, a kristály frekvenciák és energiák valójában, a fény test fény kiterjedésének a vitaminjai.

A kristály rezonancia most oly módon ölel körül benneteket, mely az eredeti kristály szimmetriák energia mezötökbe való felszivódását, átalakitását és átváltását teszi lehetövé számotokra, hogy a saját munkátokban, vágyaitokban illetve beteljesedésetekben erösödjék  fel, és mindenben ami a földet és az emberiséget érinti.


Alpha & Omega

Ezeket a szavakat az alphaból és omegaból hoztuk el hozzátok, új lényetek középpontjába. A koherens kristály fény eredeti szimmetriái kifejezödnek számotokra, lényem középpontjából sugározom ki rátok és energetikailag fognak megérinteni benneteket, de eröteljesen fogják újra teremteni önmagukat az elkövetkezö napokban, hetekben 2011-ben és 2012-ben.  Valójában minden a tökéletes úton halad.

Ezen idö-szekvencia alatt a 144-Háló teljes tudatosságú sugárzássá teljesedik és ez a kisugárzás teszi lehetövé és válik eszközötökké saját kiterjedésetekben.  És ugyanez a helyzet a Kristály Hálóval, az szintén az a rendszer amely lehetövé teszi számotokra a magasabb rezonanciába, a beteljesitöbb kifejezödésbe való felnövekedésetek.

Mert az, amit ti Felemelkedésnek neveztek, már a nyakatokban van és egy kozmikus szempillantás alatt már meg is történik! Ebben a birodalomban, ahol én vagyok már megtörtént, és természetesen ez egy csodás esemény. Hirül vittük Univerzum szerte és nagyon sokan figyelik ebben és más birodalmakban is.

A Felemelkedés Mozgásba Lenditöi azaz Triggerei

Ami pedig még hátra van a Felemelkedési programból 2011-ben és 2012-ben, azok a specifikus asztrológiai és gravitációs finomitások meg frekvencia fokozások amelyek a Kristály Háló befejezéséhez & csiszolásához szükségesek, illetve a Föld Kristály Átalakulását nemesitik, amint FöldAnya visszaállitja az emberiség egyre terjedö és kiterjedettebb dimenzionális tudatosságba való haladását, és valójában, ez a Kristály Tudatosság.

Ezért most ezekröl a frekvenciális eseményekröl lesz szó  és azok 2011-beli kibontakozásáról.

2011 NAPÉJEGYENLÖSÉGEI

2011 Napéjegyenlöségei és Napfordulói kivételesen eröteljesek és sok célúak.  Ténylegesen, ök a Felemelkedés katalizálói és mozgásba lenditöi azaz triggerei. Ezeket az eröteljes napokat csoport imákkal és meditációkkal, valamint mélyen önmagunkba tekintéssel kell tölteni. Az elkövetkezö két év Napfordulói és Napéjegyenlöségei összetettek és többszörös hologram betétekkel vannak átragyogva az emberiség és a bolygó Felemelkedésének érdekében. Biztosak lehettek abban, hogy ezek az asztrológiai események összehasonlithatatlanul eröteljesebbek mint az elmúlt néhány évezred Napéjegyenlöségei és Napfordulói.  Arra kérünk mindannyiatokat, hogy vegyétek észre és használjátok ezen energiákat amint sugalmazzuk néktek. Jöjjetek össze ezeken a napokon, és a Csoport Tudatosság hatalma exponenciálisan virágba borul.

2011 Fogyatkozásai

Azonkivül, 2011-ben az összetett kódolású fogyatkozások rendkivül ritkán elöforduló együttesei lesznek.  Összesen 6 fogyatkozás lesz 2011-ben, ebböl 3 egy 30 napos idöszakban gog megtörténni május 30-a és július 1-e között.  Ezt az idöszakot a júniusi Napforduló hangsúlyozza ki.  A nap és hold fogyatkozások 4:2 kombinációja  egy év leforgása alatt igen ritka, általában egyszer történik meg egy-egy generáció életében.  Felhivjuk figyelmeteket, hogy a fogyatkozások, a változások energiával való feltöltésének a lehetöségei. Mesterek, 2011 fogyatkozásai ajándékok, hogy megtehessétek a szükséges váltásokat, amelyeket egyéni és kollektiv életetek áramában helyénvalónak véltek. Ez legkönnyebben akkor válik elérhetövé, amikor a napéjegyenlöségek és napfordulók alkalmával rendelkezésetekre álló kontempláció és áttekintés által együttmüködtetitek ezeket a lehetöségeket.

2011 január 4 – Részleges Napfogyatkozás

2011 június 1 – Részleges Napfogyatkozás

2011 június 15 – Teljes Holdfogyatkozás

2011 július 1 –  Részleges Napfogyatkozás

2011 november 25 – Részleges Napfogyatkozás

2011 december 10 – Teljes Holdfogyatkozás

Öseink tudói a megvilágosult korszakokban mindég is felismerték ezeket az erö-töltött eseményeket és ezeket a napokat imával, meditációval és belsö kutatással töltötték, illetve mozgósitották a fogyatkozások energiáit, hogy turbo-feltöltsék a legfelsöbb jóért kivánt változásokat.

November 25 és december 21 közötti idöszakban napfogyatkozás, teljes holdfogyatkozás és a decemberi Napforduló lesz. Ez rendkivül eröteljes lesz.

Tavaszi Napéjegyenlöség                         2011 március 21                  23:31 EI

Nyári Napforduló                                       2011 június  21                     17:16 EI

Öszi Napéjegyenlöség                               2011 szeptember 23           09:04 EI

Téli Napforduló                                          2011 december 22              05:30 EI

2011-ben a márciusi Napéjegyenlöség hihetetlenül eröteljes energiát fog teremteni, olyannyira érezhetö lesz ez, mint az X10 erösségü telihold. A kristály átjárókon keresztül fog belépni és az Omni-Föld “háló pontjain” épült Piramisok alapjaira irányul majd.  Ebben az energiában lesz a “Kozmikus Trigger”-nek nevezett kódolt aktiválás folyamatossága.

A bolygó Felemelkedése a bolygó Kristály Átalakulásáról szól.  A kristályosság alatt pedig az értrelmezés “kristály tiszta”-ságát és az eredeti, koherens frekvenciális rendet értjük. Ez a makulátlanság frekvenciája.  Ez a kristály átalakulás, mely lehetöséget ad a bolygó számára a dimenzionális kiterjedésre a harmadik dimenzió szintjei fölé.  A kristály Átalakulás igazánból csak az 5-ik dimenzió alap szintjein kezdödik és folyamatosan történik a 12-ik dimenzióig.

2011 március 20-án a Napéjegyenlöséggel történö, a 144-Kristály Hálóból kiáramló Kozmikus Trigger tovább viszi a bolygó átalakulását, azonkivül tovább aktiválja a Kristály Fény Test rendeltetésének a müködését.

A Kozmikus Trigger “leg összekapcsoltabb” befogadó pontja a kristály pontok millárdjainak aktiválására az Amerikai kontinensen, Galveston sziget Moody Piramis komplexumában van. A Moody Piramisok Gizahoz kapcsolódnak, az az eredendö befogadó pont a keleti féltekén. Mindkettö, Giza is, és a Moody is három piramis komplexuma, és mindkét komplexum azonos szélességi körön, az északi szélesség 29-ik fokán van. Mindkettö háromszögelésben igazodik az északi mágneses pólushoz. A piramis hármas helyzetbeli kombinációja, a három-harmkónikus igazodás együttese nyújtja nagyobb erö befogadó képességüket.  Az Atlantisziak és az Orioni Mesterek tudták, hogy a piramisok meghatározott háromszögelésben rendkivül eröteljesek amikor celesztiális (mennyei) igazodásuak, ezért nagy figyelmet forditottak a piramisok elhelyezésénél az egymás közötti igazodásukra.

2011- A Szent Helyek mint Hangvillák


2011 Napéjegyenlöségeikor meghatározott pontjai a Földnek Átvezetö portálokká válnak, valójában ezek a helyek válnak a fény nagyobb sebességének átvezetö eszközeivé a felgyorsuló idöbe a Földön.  A Háló Pontjai, az erö csomópontok, a szent helyek, a phi komplexumok és átjárók specifikus mintázattal hálózzák be a bolygót, és meghatározott célt szolgálnak mint elosztó mechanizmusai a szükséges magasabb energiának, bolygótok rezonáló frekvencia pulzálásának a felemeléséhez.

Ezek a helyek hangvillák, a Forrás tökéletessége által ihletettek. Az “OTTHON” jóllétének energiáit árasszák, és azok akik magasztos szándékkal lépnek be ezekre a helyekre, nyomban érzik ezt. Ennek értelmében ezeken a helyeken mást nem is tudtok tenni, csak ott akartok lenni, magatokba szivni a területet átható mintázatot annak érdekében, hogy felnöjjetek hozzá és osztozzatok a tökéletesség kiterjedésében.

Akik elkötelezik magukat ennek a ráhangolódásnak, megtapasztalhatják a Forrás közelségét, amit itt érezhetnek, az máshol kevésbé áll rendelkezésükre. De az az igazság, hogy ezek a finom-hangolású energiák átszivárgó frekvenciális iskolák, és amint felszivódtak, amint felvétettek, az eneria beépül az egyén meglévö Mer-Ka-NA mezejébe.

A bolygó sok területe már felemelkedett a portál-rácsozat, amit a mennybe vezetö lépcsöknek is nevezhetünk, útján; más területeken viszont még egy kicsit több munkálkodásra van szükség. Ez a tisztiás és kódolás fel fog fokozódni.  Azokon a meghatározott területeken, amelyek egy kicsit sürübbek, és tisztitásuk kicsit több munkálkodást igényel, a 2011-es márciusi harmadfokú Kozmikus Trigger és a harmónikus kristály-mágneses kódok ébredésének hatására, a piramis átjárók behozzák az eredeti könnyebb energiát e speciális cél elérésének érdekében. Amint látjátok, a globális frekvenciális egyensúlynak meg kell valósulnia. Ti valahányan, a Föld-Örzöi, ebben részt vesztek. Valójában ti hordozható vagyis mozgékony rezonátorokká váltok.

Eröteljes Belépés 2011-be

Szoritsátok meg a biztonsági öveiteket Mesterek! A Téli Napfordulón, 2010 december 21-én, a Telihold Teljes Holdfogyatkozása lesz. Ez a szélsöségesen kétélü áradás vezet be 2011 energiáiba, izelitö gyanánt, hogy milyen is lesz az elöttünk álló év!  Ez a magas frekvenciájú energiák eröteljes löketét teremti meg, amely elárassza a bolygót és a 2011 január 4-én történö Részleges Napfogyatkozáshoz vezet.  Ezek rendkivül eröteljes és jótékony energiák!  December 21-én a Téli Napforduló a meditació és a döntések napja lehet, vagyis ezen a napon egybeköthetjük energiáinkat az elöttünk álló év alakitására és füröszthetjük a Bolygót az eröteljes OMM-Hullám makulátlanságában!

A 11-11-11

A Tripla Dátum Portálok érvényessége millió módon vált nyilvánvalóvá. A Tripla Dátum Portálok pontjai, amit elöször több mint egy évtizeddel ezelött osztottunk meg veletek, azok tulajdonképpen hologrammikus betétek, melyek hatást gyakorolnak a bolygó kristály átalakulására a kristály hálón keresztül. Az eredendö hullám kiinduló pontja Arkansas Kristály Örvénye.

9-9-9 alkalmával a média bejelentette a helyi rádióban, hogy egy szokatlan zöld köd jelent meg a Mt Magazine felett, amikor a Smaragd Mester Kristály hosszú nyugvó állapoptából aktivvá villant. A Kristály hozta létre a smaragd misztikus-homályt, és ez sokakat zavarba ejtett, mert ez nem viz párából volt, inkább egy zöld homályosság ami a természetben a transzdimenzionális átjáró aktivitások mágneses mezejében fordul elö. Ez nem csak a hegyet boritotta be, a müholdas fevételeken is megfigyelték. Energiája rövidzárlatot okozott a térség villanyhálózatában is egy rövid idöre.

Arkansas Földrengései

10-10-10 alkalmával földrengések rázták meg Arkansas területeit, ahol azelött nem jegyeztek fel földmozgásokat. Habár  egynek erössége meghaladta a 4.1 fokot a Richter skálán, sérülések vagy igazi kár nem történt.  De ezek a jelentösnek mért rengések más szempontból voltak egyediek, a Schumann Rezonancia úgynevezett frekvenciális “zenéjének” a szokásos kihagyása, amely megelözi a szeizmikus tevékenységeket, elmaradt; a madarak tovább énekeltek és az állatok nem voltak megrémülve. Ezek a rengések Kedveseim a Kristály Aktiválások voltak, ezeket a rengéseket a Mester Kristály Aktiválásának a pulzálása okozta, a Kristály Örvény massziv szakadékainak a mélyén. Ez nagyon is igaz, nagyon is valós. their energy is magnificent.

Keressétek ezeket a megerösitéseket, mert ezek egyre tapinthatóbbá válnak és zavarba ejtik a tudósaitokat.

Felhivjuk figyelmeteket, hogy 11-11-11 alkalmával újabb bizonyság tétel fog történni.

2011 novemberének Tripla-Dátum Portálja talán az év legeröteljesebb egyedülálló napja lesz.  Az emeriség tömegei alkotják majd az emberi hálót és kapcsolódnak össze a Kozmikus Energiával, amely a 144-Kristály Háló aktiválásának befejezö szakaszában halmozódik fel. 11-11-11 alkalmával az Atlantiszi Mester Kristályok tovább aktiválódnak a Multidimenzionális Kommunikáció Kristályának kezdeti ébredésével a Kristály Örvényben.

Ez az ébredés szakaszosan fogja átkódolni a 12 Arany Nap Korongot bolygószerte.

Ezek a korongok a tizenkét helix spirálban aktiválódnak. Ök sugározzák a zérus mezö, a tiszta szeretet Isteni energiáját, a feltétel nélküli szeretetet és a fény-kódot amely kizárólag az 5-ik és annál magasabb dimenziókban létezhet. 11-11-11 alkalmával a Kristály Örvény Nap Korongja aktiválódni fog az Arkansas-i Pinnacle Mountain azaz hegység térsége alatt, ez teljessé teszi majd az Arkansas Örvény energiáját, és ezáltal az új DNS kódokat közvetiti majd bolygószerte.

Az Arany Nap Korongok a DNS, az egyesült kristály mezö tervrajza a bolygó Kristály Átalakulásában. Természetesen ezek a korongok át lesznek programozva a Kristály 144 Hálóban és az által!

Az Arany Nap Korongok egy energia spirálban sugározzák majd a 12-szálas helixet, amely a DNS prototipusaként fogja szolgálni a kristály aszpektust a 144-Hálón keresztül.  Valójában ezek a korongok a kapcsolat a Föld regeneráló és önmagát átalakitó képességével, a kristály aszpektusban a DNS mintázatává illetve az Új Föld tervrajzává válnak. Ezek energetikai spirálok.  Inkább spirálok mint korongok, de korong-alakúnak tünnek amikor szemléljük öket.

Amint Felemelkedésetek befejezödik, sokkal elérhetöbbé válnak számotokra önmagatok multidimenzionális aszpektusai.  Igazánból, néhányatok számára a Felemelkedés legtöbb részetekben már megtörtént, a multidimenzionalitást illetöen. Értitek?

AZ Új Égbolt a 2011-es Háromság Triádjában Kezdödik

Felhivjuk a figyelmeteket, hogy amint a Hálók befejezése elkérkezik, a 144 Kristály Geometrián túl kialakul a Polyéder 120 Geodézikus szféra. Ennek képzödése 2011-ben indul, kialakulása 2012 veszi kezdetét, és 2024-ben fejezödik be. Mig a multidimenzionalitáshoz való hozzáférésetek teljes mértékben megvalósul a 144-Kristály Háló által 2012-ben, az új égbolt áldását csak befejeztével élvezhetjük.

Úgy képzeljétek el a geodézikus hálók geometriai-kristály befejezödését mint amikor a virág teljes virágzata kinyilik, és ez az a momentum amikor a kozmikus beporzás azaz megtermékenyités megtörténik, ami által az energetikai mag-mezö hatályba lép. Látjátok, a tökéletes geometriai forma teljes befejezödésével, s egyesült tökélyéböl sarjad az új mezö… és ez a mezö nevezhetö az (új) Kristály Égboltnak.

Ez úgy fog kiemelkedni mint két hatalmas, elliptikus energia gyürü, melyek 90-fokos szögben metszik egymást a bolygó körül.

Az egyik a platina szinét és esszenciáját hordozza majd, a másik az aranyét. Az egyik kristály-elektrikus természetü lesz, a másik kristály-mágneses. Energiáik egymáshoz igazodó ellentétben fognak terjedni és a köztük lévö mezö szférikusan öleli körül a bolygót majd.

És innét, az OMM HULLÁM tudatosan ön-tudatos mezeje körbejárja a bolygót, lehetöséget adva a Földnek a még teljesebb tökéletességre. Ez a Kristály Égbolt teszi lehetövé az ösök által úgynevezett 1000 éves békét.. A bolygó kristály-elektromágnessége optimális egyensúlyban lesz.

Namost, a Földnek és az Emberiségnek szüksége lesz a Kristály Égboltra és életre fogjátok kelteni azt. Sok szerepben nyújt majd segitséget, valószinüleg sokkal többet mint amit most el tudtok képzelni.

Meg fogja változtatni a módot amiként az emberi test befogadja a nap sugarait. Segitséget nyújt majd a test fizikai, áttetszö fénnyé alakulásában. Beinditja majd az emberi test szén alapúról szilikon alapúra való átalakulását.  Ennek megfelelöen változtatja majd az emberi test fizikai táplálék szükségletét. Védeni fogja a Föld mágneses szféráját a meteoritok és üstökösök eltéritése által, csökkenteni fogja a gamma sugarak hatását a Föld légburkában. Természetes és tudományos törekvések által fog életre kelni, ez a befejezett 144-Kristály Háló természetes utóda. Az Új Égbolt képzödése 2011-ben indul, és folyamatában a dualitás  ingájának a kilengése drasztikusan csökkenni kezd majd.

Záró Szó

Kedveseim, befejezésként hadd fejezzem ki minden kétséget kizáróan, hogy Nekem és az Angyali Birodalmaknak speciális szerepünk a ti támogatásotok, sokkal messzemenöbben mint annak tudatában lennétek. Mert ti is Istenek vagytok a teremtésben, az Isteni szikrák a Minden Ami Van ibolya lángjaivá válnak.

Mindenkit szeretünk közületek, mindannyiatokat, és a fátyolon túl hozzánk tartoztok.  Nagy tiszteletünk és nagyrabecsülésünk fény örvényét forgatjuk hozzátok, mindannyiatoknak külön-külön, kik e szavakat olvassátok a “MOST” pillanatában küldjük ezeket az energiákat, érzitek? Nyissátok meg sziveteket és fogadjátok be amit nagy szeretettel küldünk hozzátok.

Öszintén csodálunk benneteket, ahogy bevonultok a Föld Kristály Felemelkedésének utolsó két évébe. És elmondjuk néktek, hogy a Föld Felemelkedése hozza létre a kritikus tömeg mozgását az emberiség fizikai Felemelkedéséhez, két-három évszázadon belül. Mindezt szabad akaratból, mindezt választás szerint. És akkor már nem lesz világ háború, nem lesznek éhezö tömegek.

Látjátok, 2012 december 21-én a Föld Felemelkedik, és a Felemelkedés az Emeriség rendelkezésére áll. De ne várjátok, hogy a 3D Föld amit most magatok körül láttok az azonnal követi azt.  Az két-három évszázad alatt történik majd, de a planetáris Kristály Átalakulás kiterjedt energiája az amit ti Felemelkedésnek neveztek, ami lehetöséget nyújt az emberiség átalakulására…egyszerre csak egy sziv.

A következö két évben megkezdödik majd a hatalom szeretetének a  Szeretet Hatalmára való felcserélése. Kétségetek ne legyen affelöl, hogy megtörténik, mert már mozgásban van. Ez az átalakulás bennsötökben, mindegyikötök szivében történik, külön-külön. Mert TI kell, hogy legyetek a változás amit látni akartok!

Ez a Felemelkedés jövöje amit teremtetek…és had mondjuk el, hogy ez a kevesebb mint három évszázados idöszak, az egy szempillantás. Mi tisztelgünk nektek. A megfelelö úton vagytok!

Egy hihetetlen ébredés és befejezés áll elöttetek.  2011 a Háromság Triádjának a középpontja, a mindent átható kalibráció, felerösödés és persze az ünneplés ideje. Mindannyian megtettétek a lehetetlent, és mindannyian nagyobb fényben hagyjátok majd el a bolygót mint amivel lejöttetek.  És ezt saját magatok szerint tettétek. Szeretettel. Arra kérlek benneteket érezzétek az örömöt, rászolgáltatok!

Metatron vagyok és megosztom veletek ezeket az Igazságokat. Szeretve vagytok!

És ez igy van…

========================

Ezen csatornázás szerzöi joga a www.Earth-Keeper.com illeti. A weboldalakra szabadon feltehetö azzal a feltétellel, hogy a szöveg nem módositható vagy rövidithetö és tartalmaznia kell az eredeti weboldal cimét és a szerzö nevét. Nyomtatási engedályért a következö e-mail cimen folyamodhat: Tyberonn@hotmail.com

Share
 

Jelentös Energia Dátumok 2011-ben

Jelentös Energia Dátumok 2011-ben

James Tyberonn/Archangel Metatron

Január  2011

Január 3, 4 –  A Quadrantid Meteor Zápor hulló csillagai az Ökörhajcsár csillagképböl sugárzanak ki. A meteorok fokozzák az energia beáramlását, elhozzák illetve erösitik a tisztánlátást.

ÚJHOLD – Január 4, 09:03

RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS – Január 4

A Szaturnusz Retrogradba fordulása – Január 26

TELIHOLD – Január 19 – A Narancs Sugár Teliholdja

Február  2011

ÚJHOLD – Február 3, 02:31

TELIHOLD – Február 18 – A Vörös Sugár Teliholdja

Március  2011

ÚJHOLD – Március 4, 20:46

Kozmikus Trigger Napjai : Március 19-20 – A Bolygó Kristályossá Alakulásának Intenziv Szakasza

TELIHOLD – Március 19, Az Ibolya Sugár Telijoldja

NAPÉJEGYENLÖSÉG –  Március 20 A Tavaszi Napéjegyenlöség az Északi Féltekén Egyetemes idö szerint  23:31 következik be.

A Merkur Retrogradba fordulása – Március 30

Április  2011

ÚJHOLD – Április 3

Április 3-4: Szaturnusz Szembenállás. Ez lesz a gyürüs bolygó Földhöz legközelebbi helyzete.

Április 9- A Pluto Retrogradba fordulása.

TELIHOLD – Április 18, A Smaragd Sugár Teliholdja.

Lyrid (Lant) Meteor Zápor Április 21, 22 –  A Lyra azaz Lant csllagképböl kisugárzó meteorok.

A Mercur Retrográdból Egyenes állásba lépése – Április 23

Május  2011

ÚJHOLD – Május 3, 06:51

Eta Vizöntö Meteor Zápor. Május 5, 6 –  A vizöntö csillagképböl kisugárzó meteorok.

TELIHOLD – Május 17, A Platina Sugár Teliholdja.

Június  2011

ÚJHOLD – Június 1, 21:03

Részleges Napfogyatkozás. Június 1 – A részleges Napfogyatkozás föleg Kelet Ázsia, Alaszka, Észak Canada és Grönland térségében lesz látható.  Ne feledjétek azomban, hogy a Napfogyatkozás energiája az egész bolygóra hatást gyakorol a Kristály és a Gravitációs Hálókon keresztül, ezt az energiát MINDENKI érezni fogja. Ez kitünö alkalom lesz a megnyilvánitásra

A Neptunusz Retrogradba fordulása – Június 3

Június 13 – A Szaturnusz Egyenes állásba lép.

TELIHOLD – Június 15, 20:14 – Hatalmas Energiájú Dátum – A Lila Sugár Teliholdja.

Teljes Holdfogyatkozás Június 15 – A Telihold Teljes Holdfogyatkozása Dél-Amerika, Europa, Afrika, Ázsia, és Ausztrália térségéböl lesz látható.

Nyári Napforduló – Június 21

Július  2011

ÚJHOLD – Július 1, 08:54

Részleges Napfogyatkozás. Július 1 – A Részleges Napfogyatkozás csak Antarktisz partjairól less látható, de Újholdkor történik és energiája az egész bolygót befolyásolja. Kitünö alkalom a meditációra, a belsö tisztulásra és megújhódásra. Ültessétek el Széndékaitokat!

Az Uranusz Retrográdba fordulása – Július 10

TELIHOLD – Július 15. Az Arany Sugár Teliholdja.

Déli Delta Vizöntö Meteor Zápor. Július 28, 29 – A Vizöntö csillagképböl kisugárzó meteorok.

ÚJHOLD – Július 30, 18:40

Augusztus  2011

Augusztus 3 – A Mercur Retrogradba fordulása

Perseus Meteor Zápor Csúcspontja: Augusztus 12, 13 –  A Perseus Csillagképböl kisugárzó meteorok az egyik leg tökéletesebben megfigyelhetö meteor zápor, Tetözéskor 60 hulló csillag is látható egy óra alatt.
TELIHOLD – Augusztus 13, A Kék Sugár Teliholdja.

Augusztus 15 : Honda Üstökös

Augusztus 22 – A Neptunusz Szembenállása. Ez lesz a kék bolygó Földhöz legközelebbi helyzete.

Augusztus 26 – A Mercur Egyenes állásba lép.

ÚJHOLD – Augusztus 29, 03:04

Augusztus 30 – A Jupiter Retrogradba fordulása.

Szeptember  2011

TELIHOLD – Szeptember 12, – Az Arany Sugár Teliholdja.

Szeptember 16 – A Pluto Egyenes állásba lép.

Szeptember 23 – Az Öszi Napéjegyenlöség az északi féltekén Egyetemes idö szerint 09:04 történik.

Szeptember 25 – Az Uránusz Szembenállása.. Ez lesz a kék-zöld bolygó Földhöz legközelebbi helyzete.

ÚJHOLD – Szeptember 27, 11:09

Október 2011
TELIHOLD – Október 12, – Az Ezüst Sugár Teliholdja.

Orion Meteor Zápor: Október 21, 22

ÚJHOLD – Október 26, 19:56

Október 29 – A Jupiter Szembenállása.. Ez lesz az óriás bolygó Földhöz legközelebbi helyzete.

November  2011

November  9 – A Neptunusz Retrogradból Egyenes állásba lép.
TELIHOLD – November 10 – A Gyámánt Sugár Teliholdja.

A 11-11-11 – November 11-én délelött  11:11 – A Bolygó Kristály – Mer-Ka-Na Átalakulás és a Mester Kristályok Aktiválása – A Multidimenzionalitás Mester Kristálának Aktiválása.

Oroszlán Meteor Zápor. November 17, 18 : Az Oroszlán csillagképböl kisugárzó meteor zópor a jól megfigyelhetök közé tartozik.

A Mercur Retrogradba fordulása- Nov 24

ÚJHOLD – November 25, 06:10

November 25 Részleges Napfogyatkozás. Ez a Részleges Napfogyatkozás az Antarktisz, Dél-Afrika és Tasmania térségéböl lesz látható .

December 2011

TELIHOLD – December 10, A Rózsaszin Sugár Teliholdja.

Teljes Holdfogyatkozás. December 10 –  A Teljes Holdfogyatkozás Europa, Kelet-Afrika, Ázsia, Ausztrália, a Csendes Óceén és Észak-Amerika térségéböl lesz látható.

Uranusz Retrogradból Egyenes állásba lép – December 10

Ikrek Meteor Zápor. December 13, 14 –  Az Ikrek Csillagképböl kisugárzó meteor zápor sokak szerint a legtökéletesebb hulló csillag látvány az égen. Tetözéskor 60  szines hulló csillag is látható egy óra alatt.

December 14 – A Mercur Egyenes állásba lép.

Téli Napforduló December 21 – az Északi Féltekén Egyetemes idö szerint 05:30 következik be.Ez a Nap legalacsonyabb pontja az égen és az év legrövidebb napja. Ekkor kezdödik a tél.

ÚJHOLD – December 24, 18:06

December 25 – A Jupiter egyenes állásba lép.

2011 Hold és Napfogyatkozásai

2011 Január 04: Részleges Napfogyatkozás

2011 Június 01: Részleges Napfogyatkozás

2011 Június 15: Teljes Holdfogyatkozás

2011 Július 01: Részleges Napfogyatkozás

2011 November 25: Részleges Napfogyatkozás

2011 December 10: Teljes Holdfogyatkozás

2011 Napéjegyenlöségei és Napfordulói

Tavaszi Napéjegyenlöség                  Március 20 2011          23:31 Egyetemes Idö

Nyári Napforduló                                Június 21 2011             17:16 Egyetemes Idö

Öszi Napéjegyenlöség                         Szeptember 23 2011    09:04 Egyetemes Idö

Téli Napforduló                                    December 22 2011       05:30 Egyetemes Idö

2011 Bolygó Retrogradok:

2011-ben, a Mercur, a Szaturnusz, a Jupiter, az Uránusz, a Neptunusz & Pluto a szabályos retrograde állásakban lesznek. A Vénusz és a Mars nem fordulnak retrográd 2011-ben.

A visszafelé haladó azaz retrograde bolygó enrgiája föleg a belsö szinteken kifejezett. Idönként az egyén nehézségekbe ütközik ezen energiák külsö kifejezésében. Ezekben az esetekben az adott bolygó energia egy része visszafogott. A Retrograde bolygók gyakran késztetnek megállásra és a következmények újraértékrlésére, ezáltal a spontán kifejezés egy bizonyos módon blokkolt, mig a belsö felfedezés fokozódott. Ily módon  a külsö viselkedés eltúlzottá válhat a belsö kételyek kiegyensúlyozására irányuló próbálkozások következtében.

2011 Telihold Dátumai

A Tetözés Egyetemes Idöben Adott

Január 19 21:21
Február 18 08:36
Március 19 18:10
Április 18 02:44

Május 17 11:09
Június 15 20:13 Teljes Holdfogyatkozás
Július 15 06:40
Augusztus 13 18:58
Szeptember 12 09:27
Október 12 02:06
Novovember 10 20:16
December  10 14:36Teljes Holdfogyatkozás

Kivonat Metatron Arkangyal Üzenetéböl:

James Tyberonn csatornázásában

Eröteljes Energiákban váltunk 2011-re

“ Szoritsátok meg a biztonsági öveiteket Mesterek! A Téli Napfordulón, 2010 december 21-én, a Telihold Teljes Holdfogyatkozása lesz. Ez a szélsöségesen kétélü áradás vezet be 2011 energiáiba, izelitö gyanánt, hogy milyen is lesz az elöttünk álló év!  Ez a magas frekvenciájú energiák eröteljes löketét teremti meg, amely elárassza a bolygót és a 2011 január 4-én történö Részleges Napfogyatkozáshoz vezet.  Ezek rendkivül eröteljes és jótékony energiák!  December 21-én a Téli Napforduló a meditació és a döntések napja lehet, vagyis ezen a napon egybeköthetjük energiáinkat az elöttünk álló év alakitására és füröszthetjük a Bolygót az eröteljes OMM-Hullám makulátlanságában!”

Archangel Metatron

Az eredeti dokumentum az  www.Earth-Keeper.com weboldalon található.

Metatron Channel is transmitted through James Tyberonn.  As receiver of this information James Tyberonn claims the universal  © copyright in the name of Archangel Metatron.  Posting on websites is permitted as long as the information is not altered, abridged  or added to, and credit of authorship and website address www.Earth-Keeper.com is included. It may be published in journals, magazines or public print only with expressed permission granted by email from Tyberonn@hotmail.com

Forditotta:  Sári Izabella

Share
 

2011 ELÖZETES ENERGIANAPTÁRA

2011 ELÖZETES ENERGIANAPTÁRA

Írta: Fény Hírnökei
2010. december 22. szerda, 12:37

2011.

A RÉGI VILÁG UTOLSÓ ÉVE

AZ ARANYKORBA VEZETÖ HÍD KÖZEPÉN

HATALMAS NAPKITÖRÉSEK

KRISTÁLYCSILLAG GYERMEKEK ÉRKEZÉSE

Delfin energia átalakító ereje

A világ pénzügyi rendszere a határon táncol

A Dráma Éve/de nem nekünk

A Földet manipuláló hatalommal bírók végét jelenti, ÚJ ENERGIASZABVÁNY ÉRKEZIK

ISTENI FÉNY BONTAKOZIK KI AHOGY A FÖLD MEGNYÍTJA ÖNMAGÁT

A Maja Univerzális/Egyetemes hullámzás elkezdödik: az utolsó  beteljesítö 9. maja idövonal: A MAJA NAPTÁR BEFEJEZÖ DÁTUMA

11-11-11

a szentháromság kristályenergiájának letöltödése a Föld kristálymezejébe és a 144-es kristályhálójába

A leszármazási ágak/biológiai családok ciklusának befejezödése

EGY ÚJ KOZMIKUS KORSZAK VESZI KEZDETÉT

Energianaptár elözetes a 2011-es gyönyörü év elé.

Az összes fényhozónak, ébredönek, na és a hétalvóknak is. Lelketek Karácsonyára.

Fényegység bennetek és veletek.

És ez így Van.

Nász János és a Fény Hírnökei által.

„Most a leghatalmasabb Kozmikus Valóság az ami a Földön van!!!

(Steve Rother/Lightworkers group)

„Tudjátok amikor a szenteste kibontjátok az ajándékotokat, rá fogtok döbbenni, hogy a legcsodálatosabb ajándék, amit kaphattok, az Ti Vagytok Magatoknak.!!!”

(R. Mester)

2010. December 21 – Mega Erejü Napforduló – Telihold – Teljes Holdfogyatkozás – A Platina Sugár Energiája

2010.

2010. 12/21 és 2012. 12/21 között gyakorolhatjuk a saját gondolattal való teremtéseinket.

Gillian MacBeth-Louthan – www.thequantumawakening.com

December 2010.21.- teliholdas holdfogyatkozással érkezik el a napforduló. Egy kis ízelítöt a mi jön a következö évben! Hatalmas tudatosság robbanást engedélyezö magas frekvenciájú fényenergia áramlik be a bolygóra, amely átvezet 2011. január 4. napfogyatkozáshoz. Egy nagyon erös, de hihetetlenül jóindulatú energia.

2010. VÉGÉRE-2.304.000 TELJESEN AKTÍV ALKIMISTA FÉNYMUNKÁS

.A tudatosság e körei áthatják egymást, mert a célunk 2010 végére 2.304.000 teljesen aktív Alkimista. Ti vagytok a kulcs-összetevöi ennek megvalósításában. Az Arany Korba való belépés megköveteli az Alkímia Tudatosságot, és ez az ajándék az, amit megkapsz, amikor a Zéró Pontnál összevegyülsz az Ikerpároddal.

(KT:12:12)

2010. VÉGÉIG

Megtörténik a Shasta-hegy éterikus környezetében, hogy a Lemuria Fény kristályváros alászáll, ahol a Szövetség Temploma is áll, számos fizikai kifejezésében és sokan képesek leszünk meglátni és belépni oda, akik spirituális fejl?désük kapcsán össze kívánják illeszteni velük a vibrációjukat

(Ahnamar: Shasta-hegy, a Szövetség Templomának építöje)

2010 VÉGÉIG – KRITIKUS TÖMEG ELÉRÉSE, AKIK MAGUKBAN HORDOZZÁK AZ 5. DIMENZIÓS SZINTJÜKET

2011-ig lesz elég ember, akik elérik az 5. dimenziós szintjüket.

Sokan mennek el a bolygóról most a fiatalok és az öregek közül is, hogy a 3. DNS nyitott szálas csecsmöként térjenek vissza és 2030 körül EGY HATALMAS TUDATOSSÁGI UGRÁSBAN VEGYENEK RÉSZT.

(M: feltételezhetöen, amikor az Új Föld lelki bolygója és a régi, de átalakult Föld egyesülni fog)

(NibiruanCouncil:2009.jún)

2010-2011.-TIBET

Tibet meg fogja ismerni a felszabadulást 2010-2011 körül, és remélhetöleg még hamarabb is.

Nemsokára lesz sok pusztulás Kínában és a vezetöség is bajban lesz, és nem lesznek érdekeltek többé  Tibet uralásában. Akkor Tibet végül szabaddá  válik, és képes lesz rá, hogy megossza tudásának és bölcsességének értékeit a világgal.

(Adama:2006)

2010-2011

Ürbéli testvéreink Tömeges landolása és a Belsö Föld lakóival való intenzív kapcsolat

Adama:2006/1

2010-2011-2012: AZ 5.-8. FELEMELKEDÉSI HULLÁM AKTIVÁLÁSA/KUTHUMI AGRIPPA

Nem gyözöm eléggé hangsúlyozni ezeknek az idöknek a fontosságát és amikor az a híd felépül, ami mentén átcsúszunk a 2010-es évböl a 2011-esbe, Kuthumi–Agrippa, tízezer szoláris szoláris arkangyallal és az eredeti ösi Kozmikus Törvények Isteneivel és Istennöivel az oldalán aktiválni fogja az Ötödik, a Hatodik, a Hetedik és Nyolcadik Felemelkedési Hullámot. Ezek az átjárók újból Egyiptomban rögzülnek le, továbbá Izraelben és Jordániában és arra kértük ezt a csatornát, hogy biztosítsa, hogy egy csoport összejöjjön, újból egyesüljön lelkek és szellemek családjaként, hogy testi csatornaként szolgáljanak ennek a hídnak a létrejöttében.

Az a négy Felemelkedési Kapu, ami Felemelkedési Hullámként jelenik meg, a folyékony szeretet legnagyobb áramlásaként jön létre, amihez valaha szerencsétek volt. Ez lesz az a leginkább intenzív év, ami az emberiség kollektív testét kitisztítja, ezáltal az átjáróban a Tizenkettedik Világhoz, amivé a 2012-es év válik, a lehetö legnagyobb számú lélek lesz abban a helyzetben, hogy kihasználja ezt az energiát és manifesztálja az álom megvalósításának új ciklusát, a szellem mozgásának megértését, hogy valamennyien megbecsülhessétek a sorsotokat. A változásnak ezek a rendszerei válnak a folyékony teremtéssé, a kreatív társ-teremtés hatalmává, ekkor emelkedik fel a szív elméje és a határvonal az én és mások között felsejlik. Ez a meghatározás lehetövé teszi, hogy megértsétek a duális dimenziókat, felfedezzétek békétek palotáját és megtapasztaljátok a mindenható isteni házasságot, amikor minden lélek sorsa az igazság dinamikájának a megértéshez vezet és ahogy a múlt és jelen komfort zónáinak illúziói megfosztották a lelkeket szabadságuktól.

(KT:091212)

2010-2012

A szeretet egy tiszta energia, amely a lélekböl jön. Ha mi a szeretet vibrációját adjuk a Földnek, ez tiszta energiává alakul át és a Föld többlet energiaként fogja megkapni, és ez hozzájárul ahhoz, hogy a változások hamarabb és nagyobb csapások nélkül menjenek végbe.

2010 VÉGÉRE SOK GYERMEK TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSA HIRTELEN MEGVÁLTOZIK

2010-2012- 2013.- Lightworker/Group

Itt jön egy egy változás!
Várj…
A
következö három-négy év ráadásul hatalmas változásokat fog hozni, minden személynek ennek a bolygónak és a 2012-es büvös dátum után, melytöl te annyira sokat vársz.
Integrálni ezek közül az új energiák közül mindegyiket, neked óriási mennyiségü változással és átdolgozással fog járni. Amiröl legnagyobb részben beszélünk ma, a mágneses energiának is benne kell lennie , mert közvetlen befolyása van az érzelmi világodra.
Amikor a bolygó mágnesessége szilárd, az érzelmeid is szilárdak maradhatnak.
Ha Neked átlagos érzelmi energiád van testalkatodhoz illöen.
Ahogy az a mezö elkezd változni, és naponta ingadozik, a saját érzelmi stabilitásod úgy tünik, hogy kibillen valamilyen irányba, és nehézségeid lehetnek, hogy megtaláld a központodat és az alapodat. Ez különösen 2012-ben nagyon láthatóvá fog válni.

(Group:201005)

2010-2012 KÖZÖTT – SAINT GERMAIN

BETELJESEDIK AZ ARANYKORBA VEZETö HÍD FELÉPÍTÉSE

2012. december 21.-ig az emberiség lelkének teljes tudatának rezgése át kell, hogy haladjon a hídon, megérkezve az 5. Dimenzióba.

(SG-HL17)

2010-2012 KÖZÖTT-ELÉRJÜK A KRITIKUS MÉRTÉKET,

meglepö dolgok történnek majd, és mi Fénymunkások vagyunk ennek a folyamatnak az elöfutárai

(K:4:5)

2010.-2012. KÖZÖTT– KRYONÚJ ENERGIASZABVÁNY

A FÉNY EMBEREKNEK SZÓL.

AZ UNIVERZUM ÚJ MEGÉRTÉSÉT HOZZA, MELYNEK MINDENKI RÉSZESE LESZ

A SZERETET, ÖRÖM, SZABADSÁG MEGÉRTÉSÉNEK KORA LESZ

Új létezési állapot, melyben megsz?nnek a nemzeteket elválasztó határok, és a különféle nemzetek egyesülnek

A Földet manipuláló  hatalommal bírók végét jelenti, mert ?k eddig mások energiájával táplálkoztak: ÚJ ENERGIASZABVÁNY ÉRKEZIK: 2010-2012 KÖZÖTT.

(K:05.09.07)

2010-2012. DELFIN ENERGIA/DELFIN MATRIX – MIHÁLY ARK/CELIA FENN

2012. felé a Delfin energia átalakító ereje fog segíteni, a Delfin Mátrixot és az Új Föld Új központját hangolja össze.
Ahogy a szeretet felé mozgunk, begyógyítja a régi sebeket, a kollektív pszichét, a félelmeket a megsemmisüléstöl semlegesíti.

ISTENI FÉNY BONTAKOZIK KI AHOGY A FÖLD MEGNYÍTJA ÖNMAGÁT. A 2012-RöL SZÓLÓ KATASZTRÓFATERMÉKEK, FILMEK ÉS KÖNYVEK ÉS PRÓFÉCIÁK IS E GYÓGYÍTÁS ALÁ ESNEK. A SZÖRNYÜ JÓSLATOK NEM FOGNAK BEKÖVETKEZNI.

AZ ÚJ FÖLDRE VALÓ ÁTMENÉS KÖNNYEDÉN DE SZÁNDÉKUNK SZERINT TÖRTÉNIK, NAGYOBB KATASZTRÓFA ÉS SZENVEDÉS NÉLKÜL.

CSAK A MÚLTAT KELL ELENGEDNI ÉS ÖRÖMMEL JELENLÉTBEN LENNI, NEM KELL TÖBB

(MARK/CF:2010MÁJUS)

2010-2012-2015 – KUTHUMI – az emberiség a legnagyobb valaha volt változásában

A 2010-es évt?l kezdve 2015-ig valamennyien tanúi lesztek az emberiség szívét, elméjét, testét és szellemét  ért legnagyobb változásoknak. Amikor 2012 hajnala felvirrad, leg-kiváltképpen amikor megnyílik a megjósolt úgynevezett világvége kapuja, akkor fel fogtok ébredni és meglátjátok, hogy a világ még mindig létezik, ráébredtek, hogy minden úgy van, ahogy azt elözö nap hagytátok, viszont ez a pont fogja jelölni az energia, a fény, a szeretet dimenzió átjáróinak a megnyílását és egy olyan lehetöséget, ami soha azel?tt nem volt lehetséges az emberiség számára, hogy így egyben csaphasson le rá, ahogy ezt követ?en. Ez jelöli a növekedés és a megvilágosodás egy ciklusának a végét és jelzi az emberiség legnagyobb átalakulásának a kezdetét a mindenkori létezésben.

Jelen pillanatban hozzávetöleg hét milliárd lélek tartózkodik a bolygón, ezért teljes mértékben kihasználjuk a mutatkozó lehetöséget arra, hogy egyesítsük az Anya/Atya Isten mindenható erejét azokkal a lelkekkel, akik a hús végzetének utazását választották. Amikor a lelkek elsajátíthatják a Kozmosz törvényeit és alkalmazhatják azokat az anyagi világban, a húsba zárt testben, akkor rá fogtok jönni, meg fogjátok látni és át fogjátok élni, hogy mennyire fontos most felébredni és meg fogjátok tapasztalni korábban soha nem látott mértékben a mozgásban lévö fény és szeretet hatalmát.

Lehetetlen a bolygón egyidejüleg az összes lélek teljes megvilágosodása, ilyen szintü fény abszolúte mindent eltörölne. Ez egy másik oka annak, amiért mindannyiótoknak lépésröl lépésre kell haladnia saját személyes utazásán. Néhányotok úgy döntött, hogy aláereszkedik a dolgok legmélyére, hogy gyors iramban vág neki a fény, az igazság és a megvilágosodás hatalmas tengerének. Viszont az emlékeitek miatt egyszerüen csak lelkekként, csupán lelki szinten lettetek erre felkészítve és azon tény amiatt, hogy a Kozmikus Törvény ismerete és igazsága mélyen bennetek található.

Ezek a Kozmikus Törvények beleszövödnek egy felséges kristály rácsba, ami a megvilágosodás szövedékét képezi és ami biztosítani fogja, hogy annyi lélek szabaduljon meg, amennyi csak lehetséges. A lelkek, akik így megszabadulnak, olyan lelkek, akik készek magukhoz ragadni utazásuk következö szintjét, minden olyan lélek, akiben megvan a legcsekélyebb, leheletnyi vágyakozás arra, hogy megismerje önmagát, meg fogja találni az ajtót és a kulcsot, ami ezt az ajtót nyitja, ezért mindössze annyi a kívánalmunk ezzel a csatornával szemben, hogy a neki átadott tervezeteink és a szakrális lélek kaland utazások formáját öltött projektek testesítsék meg a Kozmikus Törvényeket!

Most pedig valamennyien megkapjátok a lehetöséget, hogy megértsétek annak hatalmát, akik vagytok, az isteni lenyomatot, amiböl létrejöttetek. Minden alkalommal, amikor megértitek a Kozmikus Törvény energiáit és ahogy az életnek ezek a mennyei tényei integrálódnak, az segíthet túllépnetek a félelmen, a reménytelenségen és kilátástalanságon, hogy felismerhessétek magatokban az isteni esszencia szikráját.

2010-töl 2012-ig terjed az az idöszak, amikor a legtöbbet tanultok a Kozmikus Törvényröl. Arra fogunk összpontosítani, hogy felfedjük elöttetek ezeknek a törvényeknek az igazságait, hogy túlléphessetek régi félreinformált világotok paradigmáin. Az egyik legfontosabb lépés magatok jobb megértésében annak felismerése, ahogy az ösapák büne rátok szállt (ezt nevezzük az ösi tisztogatásnak).

A genetikai felépítésetekben tárolt lenyomatok gyógyításával nemcsak hogy szabadon engeditek az ösök szellemét, de saját szellemeteket is szabadon engeditek és megszabadítjátok az összes jövendö generációt attól a szenvedéstöl, amit ti éltetek át. Ti fejezitek be teljes leszármazási ágatok ciklusát.

Ez az egyik oka, amiért elöhívjuk a szülöket, a nagyszülöket, a gyermekek nevelöit és védelmezöit és arra kérünk benneteket, hogy vigyétek el ezeket a gyermekeket világszerte a szent pontokra, hogy ök is részesei lehessenek ezeknek az eröteljes energia integrálásoknak. Biztosítsátok nekik ugyanazokat a lehetöségeket, melyeket ti is megkaptatok, hogy növekedhessenek és megvilágosodhassanak! A modern világ gyermekei nagyon nyitottak, rendkívül intelligensek és igazán következetesek, de azért azt soha ne feledjétek, hogy ök is hordozzák ösapáik büneit, azoknak a lenyomatait, akik elöttük járták az utat!

Engedélyt kaptunk rá, hogy felszabadítsuk az ö lelküket is, hogy felgyorsítsuk a fiatalok utazását, hogy ök is hatalmukba léphessenek már egy sokkal fiatalabb korban.

A mi célunk, szerepünk és mennyei küldetésünk az, hogy segítsük mindannyiótokat a planetáris gyógyítás és a Fénymunkások kollektív csapataként ebbéli célotok elérésében.

(KT:091212)

www.espavo.hu

2011. – HATALMAS NAPKITÖRÉSEK VÁRHATÓAK/ KIRAEL

KÉRDÉS: A tudósok a napkitörések tevékenységének tet?zését várják 2011-ben. Hogyan hatnak egymásra a napkitörések és a fotonenergia?

KIRAEL: Amikor napkitörések történnek, robbanásnak tünnek. Olyan messze hatolnak, amennyire tudnak – legalább 160 kilométerre eltávolodva a Naptól – majd utána kifogynak a gázból, és elégnek. Minden alkalommal, amikor kilövell egy napkitörés, távolabbra jut el, mint az elötte lévö, a Nap gázait magával vonva. A fotonenergia behatol, és visszalendíti ezt az energiát a Napba, megtöltve azt a lyukat, melyet a kitörés hagyott maga után. A fotonenergia nem ég el, még a Nap légkörében sem.

Megállíthatnátok ezeket a napkitöréseket, melyeknek meghatározott hatása van Földi síkotokra. A hatás nem olyan nagy, melyet érezhetnétek itt a Föld síkján, azonban a Föld síkját körülvevö energiára hatnak ezek a kitörések, és nem jó módon. Néhány ember elkezd figyelmet fordítani ezekre a napkitörésekre, és ez hoz változást számotokra. Építhettek fotonenergiát a Föld köré, hogy lecsökkentsétek a napkitörések hatását. Amikor prána lélegzetet vesztek, és befújjátok a fotont a légkörbe, hatást gyakoroltok a napkitörések tevékenységére. Az imádság és a meditáció is segít.

A fotonenergia hathatós szerepe a Nagy Változás során

© Kahu Fred Sterling

Contact: Lightways Publishing,

3075 Kalihi Street, Suite 101, Honolulu, Hawaii, 96819, USA

Lightways@Kirael.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; www.Kirael.com

Tel: + 808 952-0880

A magyar nyelv? fordítás forrása: http://univerzumitudatossag.blogspot.com/

2011. Hatalmas Napszélviharok a Földön, melyek hatással lesznek az információs hálózatokra.

2011. MERKABA-AKTIVIZÁCIÓK

Az 5D bizonyos mértékben már belelóg a 3 D-be. A Pránatest áthangolása, hogy képesek legyünk fénytestünkbe maradni.

(Átlényegülések I.)

2011-BEN ET KAPCSOLATOK

AZ EMBERISÉGNEK NAGY KIHÍVÁSOK ELÉ KELL MAJD ÁLLNIA

2008. Okt. 14 arról szól, hogy kaptunk egy ajándékot, ennek a lehetöségnek a tudását.

A galaktikus összeállás (szinkronizáció) elötti évben: 2011-ben az emberiségnek nagy kihívások elé  kell majd állnia, többek között az ET kapcsolatok ügyében is.

A felemelkedés a világos és a sötét integrációja akkor majd azt fogja jelenti, hogy az emberiség visszakérheti elveszített tudását. Rá fog döbbeni arra, hogy a sötétség volt a nagy tanító, és az mindig a fényt szolgálja/szolgálta.

(Nibiru Council)

2011. KRISTÁLYCSILLAG GYERMEKEK ÉRKEZÉSE/KUTHUMI

Sokatok számára sok minden meg fog változni az életében, néhányan máshová költöztök, mások teljesen megváltoztatják a hivatásuk irányulását, lesz aki nekiáll nagyon eröteljes mély kapcsolatok kiépítésének, megint mások testi értelemben életet adnak a kristály csillag lényeknek, akik érkezése 2011-et követöen várható. Ezek a bizonyos gyermekek, akik meg fognak születni, a DNS-ükben hordozzák a kulcsokat az emberiség magasabb fejlödéséhez és ?k hozzák majd magukkal a fény mindenható sugarait és amir?l már korábban meséltem.

Mindannyiótoknak fontos megértenie, hogy célotok a Földön nem merül ki abban, hogy emberi lényként foglaltok helyet, oxigént használtok és elszenesedett lábnyomot hagytok a Földön, ennél azért sokkal többr?l van szó. Mindannyian egyben kódok is vagytok, ami támogatja a hitelesség szent geometriai mintáinak újjászületését. Az a mód, ahogy ezek a geometriai minták visszatérnek a természet esszenciájához, az, ha hitelesen éltek. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az életeteket igazságosan, becsületesen élitek és nem arról beszélek, hogy becsületesen elvégzitek a napi teend?iteket vagy igazat mondotok másoknak, ez arról szól, hogy igazak mondtok magatoknak, becsületesek vagytok magatokkal szemben, mivel mennél inkább figyelmen kívül hagyjátok magatokban a belülröl feszegetö tényezöket, annál inkább megtagadjátok magatoktól azt az életet, amiért könyörögtetek, hogy élhessétek, és bármennyire egyszerüen hangzik is, a legtöbb ember kínzóan nehéznek találja ezt alkalmazni a negatív érzelmek miatt, melyek uralják a döntéseiket, a gondolataikat és a tetteiket.

Sokatok számára sok minden meg fog változni az életében, néhányan máshová költöztök, mások teljesen megváltoztatják a hivatásuk irányulását, lesz aki nekiáll nagyon eröteljes mély kapcsolatok kiépítésének, megint mások testi értelemben életet adnak a kristály csillag lényeknek, akik érkezése 2011-et követöen várható. Ezek a bizonyos gyermekek, akik meg fognak születni, a DNS-ükben hordozzák a kulcsokat az emberiség magasabb fejlödéséhez és ök hozzák majd magukkal a fény mindenható sugarait és amiröl már korábban meséltem.

(KTLEV:114-120)

2011. Callemann  szerint csúcspontjára jut a 9 alvilág/idövonal a 20 hatványai szerint. (BHC2:139)

2011. – A DRÁMA ÉVE /SAINT GERMAIN

Többet is fogunk majd még err?l beszélni, de 2011 és 2012 nagyon kaotikus id?szak lesz a Földön

Ez az idöszak szerfelett kaotikus lesz, és beszélünk már nektek erröl egy jó  ideje. Azért, mert ez nagyon könnyü – nézzétek csak meg, hogy ti magatok miken mentetek keresztül ebben az életetekben, vagy esetleg az elmúlt pár életeitek során, és most a Föld is ugyanezen fog keresztül menni. Titeket követ. Ti vagytok a tudatosság divat diktátorai. Igen. Ti vagytok azok, akik alapvetöen kikövezitek az utat az utánatok jöv?k számára.

A világ pénzügyi rendszere a határon táncol! És itt most nem összeesküvésröl beszélek. Nem drámáról vagy félelemröl beszélek. Igazából ünnepelnetek kellene! Ez az egész mindössze egy vékonyka szalmaszálon lóg. Csak figyeljétek, mit tesznek a kormányok napról napra, csak hogy valahogy m?ködésben tudják ezt tartani! Ez az egész egy szalmaszálon függeszkedik. Ez a jó hír! És ez akkora káoszt és stresszt okoz azok számára, akik a világ pénzügyeit irányítják, hogy már belefáradnak ebbe az egészbe. Belefáradnak abba, hogy mindössze egy vékony kis szál tartja az egészet. Tudjátok milyen ez? Nektek ezt tudnotok kellene! Tényleg tenni készülnek valamit. És ez nagyon sok embert fel fog bosszantani, akik azt állítják, hogy ez egy összeesküvés, vagy hogy a földönkívüliek vagy a Habsburgok vagy a Rockefellerek vagy akárkik átveszik a hatalmat. De nem erröl van szó. Nem erröl van szó!

Elmondom én nektek! Egyetlen egy kormány, család vagy családi csoport sem irányíthatja többé a világ pénzügyeit! Ez túlságosan is összezavar mindent. Ez túl sokrétü! Túl hatalmas! Ma már az nem lehetséges, hogy egyetlen kis csoport…két-háromszáz évvel ezelött ez lehetséges volt, de ugyan már! Többé már nem az!

Tehát a pénzügyek egészen új módjai kerülnek kialakításra a világban, és a böség teljesen új megértése fog teret hódítani. Egy nap valakinél ez kivilágosodik, majd híres lesz, bekerül a TV-be és azt mondja majd: -„A világ rengeteg, mindenki számára elegendö eröforrással rendelkezik, és még így is tízszer ennyi fog maradni a páncélteremben.” Rengeteg ennivaló van. Minden nap kidobják az ételt. Rengeteg földterület van, ahol meg lehet termelni az élelmet. A mez?gazdaság elképeszt? technológia birtokosa, ami egy fiókban hever. Hogy miért? Mert anyagilag nincs semmi értelme, mert már így is rengeteg az élelmiszer. Ez rossz elosztás és rossz politika.

Apropó, a világ pénzügyi rendszerei kapcsán: – nem a kormányok vagy a bankok fogják ezt helyrehozni. Hanem……(valaki azt mondja: „Mi.”) Igen, mert a tudatosságotok, az életerö energiátok belemegy az üzletbe. Az üzletekbe. Az üzletek azok, akik a legnagyobb beruházást végezték ennek az egésznek az összetartása kapcsán. Ök azok, akik lényegében csinálnak valamit. Egy bizonyos szinten azokkal a potenciálokkal dolgoznak, amiket ti segítettetek behozni, és most elkezdenek ebbe beletapintani. Az üzletek lesznek azok, amik összejönnek egymással.

Az üzlet nem háborúzik. Észrevettétek?

Az üzlet is változni fog. A versengésnek ez az egész elképzelése érdekes volt ugyan, de mi a helyzet az együttmüködés tekintetében? Ez az, ami be fog következni a világban.

Ami nagyon fontos kivétel nélkül mindannyiótok számára, hogy emlékezzetek a biztonságos teretekre, a saját isteniségetekre, és arra, hogyan tudtok életet lehelni az életetekbe. Emlékezzetek miért is vagytok itt – hogy potenciálokat teremtsetek az új világ számára. Hogy potenciálokat teremtsetek az Új Világ számára.

Ez itt most egy sarkalatos pont, különösen az elkövetkezendö hetek során, ahogy az energiák mozognak és változnak. A következö pár hét, egészen január 5-ig egy sarkalatos idöszak. Azt hiszem azt is lehetne mondani, hogy ez egy választási, szavazási id?szak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egyszerre csak mindannyian elkezdtek majd eltünedezni, ugyanakkor viszont beállíthatjátok az ehhez szükséges folyamatot. És egy páran már most elmélkedtek a távozásotok módján.

Namost, hogyan is mondhatom most ezt nektek, mikor azt is elmondtam, hogy 2011 és 2012 teljes káosz lesz? Nézzétek csak meg a saját életeteket! Nézzétek csak meg, min is mentetek keresztül. Nézzétek meg, mi mindent le kellett bontanotok, szét kellett szerelnetek és el kellett engednetek!

Akkor hogyan tudjátok kezelni mindezt a káoszt, ami itt történni fog? A Földön beköszönt? káosz fényében az elmúlt pár év pehelysúlyúnak fog tünni, és ez teljesen helyénvaló. Hogyan fogod ezt kezelni? Úgy, hogy magadba lélegzed. Pontosan úgy, ahogy életet lehelsz az életbe, belélegzed azt a káoszt – félelem nélkül, anélkül, hogy azon aggódnál, hogy akkor ez most vajon károsítani fogja-e a rendszereidet, a szellemedet, a TudatTestedet. Megeszed azt. Magadba iszod azt, pontosan úgy, mintha egy üveg mérget innál meg, tudván, hogy az mindössze energia, és egyszer?en át fog alakulni. Belélegzed, és akkor az szolgál téged. Tényleg szolgál.

2011 – a dráma éve lesz. Akkor ezt most rögtön lélegezzük magunkba! Lélegezzük ezt be bátran és félelem nélkül! Az anyagi problémák – a szó szoros értelmében városok, és talán országok is össze fognak omlani, mert csödbe mennek. Ó, nem! Ó, igen! A szó szoros értelmében háborúk robbannak majd ki a lehetö legváratlanabb és legszokatlanabb helyeken jövöre. Lélegezzük ezt be! Ez azt jelenti, hogy ezt neked jóvá kell hagynod? Nem, ez azt jelenti, hogy te ezt megérted. Ez csupáncsak energia. A folyamat természetes része. Ahogy belélegzed mindezt, emlékezz te magad min mentél keresztül, és emlékezz, hogy minden jól alakult. Emlékezz, hogy minden jól alakult. Azért vagy itt, hogy elmondd a történetet. A jó részét is.

Lélegezd be! Lélegezzük most be az elöttünk álló két év káoszát! Próbálj meg nem elfutni elöle! Ne próbáld ezt meggyógyítani! Ne próbálj tanácsadásokkal szolgálni! Ahogy ezt Tóbiás mondaná – Semmi tanácsadás. Lélegezzük ezt be! Emlékezz, miröl is beszéltünk. A káosz csak energia. Tulajdonképpen a káosz csodálatos. Az elme látja ezt káosznak, mert nem követi a régi mintákat, ezért az elme megpróbálja azt elutasítani vagy pedig rendbehozni. Az Új Energiás ember, a Shaumbra megérti, hogy a káosz a szépség. Mozgásban lévö energia. Energia, ami keresi a megfelelö új potenciált. A káosz gyakran beragadt, megrekedt energia, ami lázad, mert többé már nem akar beragadva lenni, és megpróbálja megtalálni a megfelelö új potenciált.

(www.shaumbra.wire.hu)

SG:2010:5

2011. JANUÁR 4 – ÉN – RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS

2011. JANUÁR 4-ÉN, kedden, magyar idö szerint reggel 8 és 11 óra között nagyfokú, közel 80%-os részleges napfogyatkozás látványában gyönyörködhetünk. Európa mellet Észak-Afrika, a Közel-kelet és Közép-Ázsia lakosai láthatnak kisebb-nagyobb fokú részleges napfogyatkozást. A fogyatkozás maximumában a holdárnyék széle a Föld felszíne felett halad el. Remélhetöleg az idöjárás kegyes lesz, hiszen elég régen láthattunk felhöktöl háborítatlanul napfogyatkozást Magyarországról.

A fogyatkozás során a Nap a Nyilas csillagkép közepén tartózkodik, a holdpálya felszálló  csomópontja közelében.

http://saros139.csillagaszat.hu/eclipse/

2011. JANUÁR 23. A JUPITER ÁTLÉP A KOSBA

2011: FEBRUÁR 4. – 10MILLIÓSZOROS NAPOK:

2011. FEBRUÁR 11. – MAJA EGYTEMES/UNIVERZÁLIS CIKLUS 13 MENNYORSZÁGA

2011. FEBRUÁR 11. – 2011. OKTÓBER 28. UNIVERZÁLIS ALVILÁG

260 NAPOS, MINT A Tzolkin. Ebben az alsó világban töltödik le, nap, mint nap, mind a 9 alsó világ energiája a 360/260-as rezonancia révén. A teremtés 9 frekvenciája egyszerre halad felfelé, és hatására 20 szorosára/kitevöjében gyorsul az idö. Egyszerre terjednek ki, nem adódnak össze, összekuszálják a lineáris idö fogalmát. És 2011-ben egyszerre érkeznek meg az evolúció különbözö szegmensei.

A pszichikus képességek elötérbe kerülnek, hasonlóan a regionális alvilághoz (102.000 évvel ezelötti induló idövonal).

KOZMIKUS TUDAT EVOLÚCIÓJA INDUL

IDÖTLENSÉG –  A LINEÁRIS IDÖ ÖSSZEOMLÁSA

NINCSENEK KORLÁTOZÓ  GONDOLATMINTÁK

NINCSENEK SZERVEZÖDÉSI HATÁROK

(BHC2: 64, 70-72, 125)

2011. UNIVERZÁLIS/EGYETEMES ALVILÁG/IDÖVONAL – RÁHANGOLÓDUNK A GALAKTIKÁRA –UNIVERZIÁLIS SZINKRONIZÁCIÓ

A 9. azaz beteljesítö  maja idövonal. 260 napos, 13 részes ciklus.
a Teljes agyat igénylö tudat használatával tér vissza a Földre. (3 ilyen id?vonal van a 9-b?l: sejtes. 16,4 milliárd év, regionális: 102.000 év, és a 260 napos.

De megerösítjük a nemzeti, planetáris alvilágok során megszerzett tudást is, ezeket ekkor integráljuk, egységesítjük.

(BHC2:103)

2011. FEBRUÁR11. – MÁRCIUS 2. – MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

1. NAPPAL – 1. SZÁMÚ MENNYORSZÁG:

Téma: A vetés, magvetés

Irányítója: a tüz  és az idö istene;

2011. MÁRCIUS 3 – MÁRCIUS 22. MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

1. ÉJSZAKA – 2. SZÁMÚ MENNYORSZÁG:

Téma: Az új energia belsö asszimilációja

Irányítója: a Föld istene;

2011. MÁRCIUS 8. –

A valóságban elsöprö jelentöségü bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után. Csak 2011. október. 28-án fejezödnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni.  Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid idöszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával  (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.

Carl Johan Calleman

2011. MÁRCIUS 13. URÁNUSZ BELÉP A KOSBA

2011. MÁRCIUS 13. URÁNUSZ MEGNYÍTJA A 9. MAJA ALVILÁGOT

Március 13-án 2011 Uránusz megy vissza a Kosba hét évre, és március 2011-ben megnyitja a kilencedik és egyben utolsó, az  Univerzális/Egyetemes Alvilágot.

Calleman szerint ez az utolsó  Alvilág nem február 11-én, hanem március 8-án nyílik meg. [See www.Calleman.com for reasons why Calleman has now declared that the opening of the Universal is March 8, not February 11, 2011.]

2011. MÁRCIUS 20-21. – NAPÉJEGYENLÖSÉG 333-as nap

2011. –ES NAPÉJEGYENLÖSÉG 10 Teliholddal felérö erösségü lesz, az év egyik legerösebb energetikai napja, amelyet majd a 111:111 követ

Ezekben a napokban 6. dimenziós frekvenciában fürdik teljesen a Földanya

KRISTÁLYENERGIA LETÖLTÉS 90% MER KA NA

2011. MÁRCIUS 23 – 2011. ÁPRILIS 11. – MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

2. NAPPAL – 3. SZÁMÚ MENNYORSZÁG:

Téma: Csírázás

Irányítója: a víz istene;

2011. ÁPRILIS 4. NEPTUNUSZ HALAKBA LÉP

2011. ÁPRILIS  4. – MEGÜNNEPELJÜK A MEGVILÁGOSODOTTAK MÁTRIXA ERÖSÖDÉSÉT

A Földanya nem minden területe fog átesni ezeken a mély változásokon, sok hely lesz veszélytelen. Ez is része a Földanya bolygója rácsai újrarendez?désének, ezért ha arra kérnek benneteket vagy arra éreztek késztetést, hogy költözzetek egy teljesen más földrajzi helyre, akkor az azért van, mert újjászövitek a szent rácsokat, átalakítjátok azokat a szövedékeket, melyek megalkotják a fény új világának új alapját, ezért ünnepeljük most ezt a mesés idöszakot valamennyiötökkel, köszönjük mindannyiótoknak, hogy összejöttetek ezen a ponton és meghallgatjátok a szavainkat és a következö tíz év minden április 4-éjén megünnepeljük a Megvilágosodottak Mátrixa erösödését és a következö két év minden hónapjának negyedikéjén a Földanya teste energiáinak erösödését. Minden olyan helyszín, amit felkeresnek azok, akik örzik ezeket az energiákat, az felerösíti a fényt és azok szándékát, akik nagy számban gyülnek össze, hogy beindítsák a bukást követö nagy felemelkedést.

(KT:20100404)

2011. ÁPRILIS 12 – MÁJUS 1. – MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

2. ÉJSZAKA – 4. MENNYORSZÁG:

Téma: Ellenállás az új energiával szemben

Irányítója a nap istene és a harcosok istene;

2011.  ÁPRILIS 27. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

(legközelebb a Plejádokhoz)

2011. MÁJUS

Az elsö  valóban lakható bolygót az elörejelzések szerint 2011 elsö  felében, májusban fogják megtalálni.

2011. MÁJUS 2 – MÁJUS 21. – MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

3. NAPPAL – 5. MENNYORSZÁG:

Téma: Szárba szökkenés

Irányítója: a szeretet és gyermekszületés istene;

2011 – MÁJUS 17. WESAK: BUDA TELIHOLD

2011: MÁJUS 17. – 10MILLIÓSZOROS NAPOK:

2011. MÁJUS 22 – JÚNIUS 10. – MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

3. ÉJSZAKA – 6. MENNYORSZÁG:

Téma: Asszimiláció  az új hullámmal

Irányítója: a halál istene;

2011. JÚNIUS 1-ÉN – RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS

2011. JÚNIUS 11. – 2011. JÚNIUS 30. -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

4. NAPPAL – 7. MENNYORSZÁG:

Téma: Kiterjedés, sokszorozódás

Irányítója: a kukorica istene és az életben tartás istene;

2011. JÚNIUS 15. – TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

2011. JÚNIUS 20-21 – NAPÉJEGYENLÖSÉG/NYÁRI NAPFORDULÓ

2011. JÚLIUS 1 – JÚLIUS 20. -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

4. ÉJSZAKA – 8. MENNYORSZÁG:

Téma: Az új hullám kiterjedése, terjesztése

Irányítója: az esö és a háború istene;

2011: JÚLIUS 5. – 10MILLIÓSZOROS NAPOK:

2011. JÚLIUS 21 – AUGUSZTUS 9. -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

5. NAPPAL – 9. MENNYORSZÁG:

Téma: Rügyezés

Irányítója: a fény istene;

2011. JÚLIUS 27.

SZIRIUSZI KAPU ÉS A MAJA HAAB ÚJ ÉV

2011. AUGUSZTUS 8. – OROSZLÁNKAPU

2011. AUGUSZTUS 10 – AUGUSZTUS 29. . -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

5. ÉJSZAKA – 10. MENNYORSZÁG:

Téma: Rombolás

Irányítója: a sötétség istene;

2011. (1987.) AUGUSZTUS 16-17. – HARMONIKUS KONVERGENCIA ÉVFORDULÓJA

2011. AUGUSZTUS 30 – SZEPTEMBER 18. . -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

6. NAPPAL – 11. MENNYORSZÁG:

Téma: Virágzás

Irányítója: a születés istennöje;

2011. SZEPTEMBER 19 – OKTÓBER 8. . -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

6. ÉJSZAKA – 12. MENNYORSZÁG:

Téma: Finom behangolódás az új prototípusra, az új energiára

Irányítója: a hajnal istene;

2011. OKTÓBER 9. – OKTÓBER 28. . -MAJA UNIVERZÁLIS CIKLUS

7. NAPPAL – 13. MENNYORSZÁG: TÉMA: GYÜMÖLCSÉRÉS

Irányítója: a dualitás istene;

A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ  MAJA NAPJA

2011. OKTÓBER 23-24. 2. PLEJÁDI NAPFORDULÓ

(legtávolabb a Plejádoktól)

Ilyenkor a Plejádokból  érkezö fény energia sokkal magasabb intenzitású, a Föld egyensúlya miatt, mert október vége és november elején hajlamos az emberiség nagyobb kibillenésre. Lásd írott történelem, magyar vonatkozásokkal)

2011.10.28. – A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ MAJA NAPJA

Egy 16,4 milliárd évet felölelö evolúciós ciklus végét jelenti, amely 2011-ben fog kicsúcsosodni, de valójában 2012-ben fog véget érni.

2011. OKTÓBER 28. – KETTÖSSÉG NÉLKÜLI TUDAT ELÉRÉSE

Calleman majanaptár értelmezése szerint a világ emberi közössége el fogja érni a KETTÖSSÉG NÉLKÜLI TUDATOT. Elkezdödik az új valóság végérvényesen testet ölteni, egyszerüen képtelenség lesz nem megvilágosodásban élni.

(DP:261)

2011. OKTÓBER 28./2012.12.21

A MAJA NAPTÁR BETELJESEDÉSE

AZ IDÖ  ÉS GYORSULÁS BETELJESEDÉSE

A maja naptár: idögenerátor a kilencedik dimenzió által mozgatott evolúciós hajtóerö.

Ezek az információk a Fiastyúkról/Plejádok származnak, honnak a maják is. A naptáruk az evolúciós idögyorsulást követi nyomon. Hússzorosan gyorsul minden ciklus.

A beteljesedés idöpontja: 2011. október 28., de a a hosszú  idöszámítás szerint a befejezödése, kritikus asztrológiai hatások alatt. 2012.12.21.

A 9 alvilág/alsó  világ/alászállás ciklusai egyszerre befejezödnek.

1995., A plejádiak a számunkra hozzáférhetö legmagasabb dimenzióba a 9.-be, helyezték el az idöt, hogy 2011-ig gyorsuló 9 alvilág (idövonal) szerint Mi játsszuk le a Galaktikus Központból kipergö ciklusokat.

AZ IDÖT: TZOLKIN-nak, A NAPOK  KALENDÁRIUMÁNAK NEVEZTÉK  EL.

2011-ben a 9. Dimenziós Tzolkin, a 9. alvilággal, azaz 260 napos ciklussal áll össze.

(BHC2:24-25, 135)

2011. 10.28. – A MAJA NAPTÁR BEFEJEZÖ DÁTUMA

Nem 2012.12.21 az eredeti befejezö  dátuma a maja naptárnak, hanem 2011. 10. 28, amikor is minden fontos és lényeges dolog a helyére kerül.

(Ronna Prince: 2009.01.13: Kuthumi-Pallas Athena)

A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ  MAJA NAPJA

2011.10.28. – A RÉGI VILÁG  UTOLSÓ MAJA NAPJA

Egy 16,4 milliárd évet felölelö evolúciós ciklus végét jelenti, amely 2011-ben fog kicsúcsosodni, de valójában 2012-ben fog véget érni.

2011. OKTÓBER 28. – KETTÖSSÉG NÉLKÜLI TUDAT ELÉRÉSE

Calleman majanaptár  értelmezése szerint a világ emberi közössége el fogja érni a KETTÖSSÉG NÉLKÜLI TUDATOT. Elkezdödik az új valóság végérvényesen testet ölteni, egyszerüen képtelenség lesz nem megvilágosodásban élni.

(DP:261)

2011. 10.28. – A MAJA NAPTÁR BEFEJEZÖ DÁTUMA

Nem 2012.12.21 az eredeti befejezö  dátuma a maja naptárnak, hanem 2011. 10. 28, amikor is minden fontos és lényeges dolog a helyére kerül.

(Ronna Prince: 2009.01.13: Kuthumi-Pallas Athena)

2011. OKTÓBER 28.

Tudván, hogy az egész naptár a tudat fejlödési folyamatában való részvételröl szól, nagy veszély van abban, hogy az emberek azt hiszik, hogy a Maya Naptár csak egyetlen napról szól, amelyben valamilyen esemény történik, legyen ez a kitaláció a „pólusváltás”, „csillagok együttállása”, „X Bolygó”, „világvége” vagy „tudatváltás”.  Ez egy hihetetlenül gyermeteg, végtelenül babonás természetü elképzelés, amely azt hiszi, hogy az új világ csakúgy lehull az égböl az emberekre, anélkül, hogy tevékenyen és tudatosan részvét vennénk az egység tudatához vezetö folyamatokban.  A valóságban elsöprö jelentöségü bizonyítékaink vannak, hogy a Maya Naptár, a tudatváltások sorrendjét írja le, amit még magasabb gyakorisággal fogunk megtapasztalni 2010. július. 17. után, és még kifejezettebben a tényleges Egyetemes Hullámmozgás 2011. március. 8-i kezdete után.  Csak 2011. október. 28-án fejezödnek be a váltások, és az egység tudatosság állandósul, ami egy ezredéves béke alapját fogja szolgáltatni.  Ez a rezgésszám növekedés, történetesen, azt is megmagyarázza, hogy milyen hatalmas nagyjavításon mennek keresztül az összes uralkodási rendszerek és milyen rövid idöszak alatt. Az én ajánlásom, az erkölcsös életen és igazmondáson túl, hogy tanuljunk meg élni a kilencedik szint áramlásával  (http://bit.ly/WWjiG). Maradj a folyó közepén és összpontosíts az új világ megtestesülésére.

2011. (2003.) NOVEMBER 8. – HARMONIKUS KONKORDANCIA ÉVFORDULÓJA

2011: 11:11 – 111:111 = 666

OKTÓBER 28+13 RENDKÍVÜLI NAP = NOVEMBER 11

KRISTÁLYENERGIA LETÖLTÉS: 94%-OS MER KA NA

A 20 pontos Mer Ka Na fénytest kódolás elérhetö. Icosaéder (20 pontos Krisztusi Avatar fénytest) szent geometria alakzattal. A Metatroni kulcsok tanítása alapján, vagy egyéni fókusz és komoly szándéknyilatkozattal, meditáción keresztül letölthetö. A Mer Ka Na Tri rendszer egy optimális müködésével fenntartja az auramezöben a 13-20-33-as áramkört. A Mer Ka Na-val elérhetö a többdimenziós istenségünk.

(Metatroni Kulcsok)

2011.11.11. –  A FÉNY KOMMUNIKÁCIÓ PLATINA KRISTÁLYÁNAK AKTIVÁLÁSA ARKANSASBAN

2011. 11. 11. A FELEMELKEDÉS RÁCSHÁLÓJÁNAK ÚJABB FÁZISA

A Felemelkedés Rácshálója (más néven Fény-Háló) egy újonnan létrejött energiaháló, amely körülveszi Földünket, visszatükrözi és felerösíti tudatosságunk jelenlegi felemelkedettségi szintjét. Ez egy kristály ”fény” mátrix, amely 1992-ben került lehorgonyzásra, 5 évvel a Harmonikus Konvergenciát követöen. Bár már a helyén van és müködik, teljes aktiváltságát 12 fázisban fogja elérni, teljes vibrációs rezgését pedig a 12-12-12-ben, tehát 2012. december 12-én. Az elkövetkezö 12 évben egyedülálló módon elöforduló tripla dátumok (01-01-01-töl 12-12-12-ig) mindegyike numerikus fénykódokat fog hozni, amelyek megnyitják és aktiválják a fényháló 12 fö felületét.

(Metatron-Tyberron)

2011. 11:11:11 – SZENTHÁROMSÁG HARMONIKUS REZGÉSE

DUALITÁS HÁROMSZINT?  KIEGYENLÍT?DÉSE

2011. 11.11 – EGY ÚJ KOZMIKUS KORSZAK VESZI KEZDETÉT

AZ ELS?  KOZMIKUS PILLANAT

11 ÓRA 11 PERCKOR (A 11:11 EGY MESTERSZÁM),AMELY AZ ÚJ KEZDETET JELÖLI, ÉS amelyet még Atlantisz és Lemuria elött jelölték ki erre a célra) sokakat fel fog ébreszteni tudatosságára.

AZ ELSÖ  KOZMIKUS PILLLANAT EKKOR KEZDÖDIK

(DC:38)

2011 11.11 az új dimenzióba lépés befejezödik Solara szerint:1992.01.11-2011.11.11

A legutóbbi 26000 éves  létciklusa lejár a Földnek.

-Más források:2011.12.21;  2011.12.31,  2012.12.12;  2012.12.21 ,2013 02.19. (de mindenképpen)

2011.11.11. – FELEMLKEDÉSRE ÖSZTÖNZÖ HULLÁMZÁS/CSOPORT

Az emberiség meg fogja lovagolni a felemelkedésre ösztönzö hullámzást, amit maga hozottt létre, ez az ösztönzö hullámzás és a csodavárás hozza létre azt az utat, amely a 101010-töl a 121212-ig vezet el.
Arról szól, hogy magunkban lássuk meg és fedezzük fel az Istent.

(Group:201212)

2011.11.11. – METATRON

A Tripla dátum portál lesz a leghatásosabb és egyedülálló nap az évben. Az emberi faj tömegei alkotják meg az emberiség hálóját és horgonyként vannak jelen a kozmikus energia aktiválásában, amely felhalmozódik majd a 144-es kristályrácsban, A 11-11-11 Atlantiszi mesterkristály tovább aktiválja a Multidimenzionális Kommunikáció kezdeti ébredését a Kristály Örvénybe.

2011: NOVEMBER 17. – 10MILLIÓSZOROS NAPOK:

2011. NOVEMBER 25 – RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁS

2011. DECEMBER 10. TELJES HOLDFOGYATKOZÁS

2011. DECEMBER 21. TÉLI NAPFORDULÓ

2012. EL?TT – INKA KOPONYA ÉS A PERUI KAPU

Ekkor fogják felfedezni az úgynevezett Inka Kristálykoponyát, amely gyógyulást fog hozni mindenki számára.

Toth hozta el Atlantiszból Peruba.

2012-ben Peru az inka bölcsesség kapuja meg fog nyílni, hogy felszabadítson és sugározza az inka bölcsességet, amelyet Toth hozott ide Atlantisz bukásakor.

(DC:69, DC: 126)

Az eredeti dokumentum www.fényegység-dragonsystem.hu weboldalon található

Share
 

Kuthumi : 2011 – Az Egység Éve

Kuthumi : 2011 – Az Egység Éve

Reverend Lynette Leckie-Clark csatornázásában

Kuthumi vagyok, békében, az Atya és Minden Ami Van dicsöséges Fényében köszöntelek benneteketet.

E dicsö Fény kérésére osztom meg veletek az érkezö 2011 évre vonatkozó elörelátásokat. Az elöttünk álló év hatalmas spirituális elöre haladást hoz az emberiség számára. Sok-sok lélek fog felébredni azaz ráébredni magasabb küldetésére és fog emlékezni a lélek tudására. Mert, amint a vibráció emelkedik, vele együtt emelkedik a szellem fátyla is. Amint magasabbra emelkedik vibrációtok a Fényben, a tudatosságban, úgy vékonyodik a fátyol amig eléri azt a végsö pontot, ahol beléptek a Lélek Fényébe és egyként áramlatok mindennel ami van, az Univerzum, a Föld és a lélek társaitok vibrációjával. Együtt áramlatok majd az Atya, a Forrás – minden ami van vibrációjával.
Ez igy van és igy lesz.

A Világ Pénz Rendszere

A 2010 év sok katalizáló eseményt hozott elöre a további ébredés elökészületeiben a külsö átalakulások által. A világ egész pénz rendszere – amilyennek ismeritek – meg fog változni. Ezt a változást a kapzsiság és a hatalom vágy hozta, azomban, mi tudatában vagyunk ennek és forditsátok ezt a helyzetet  a magasabb cél felé, ahol már a békét az anyagi szint felett keresitek, amint lélek emlékezetetek ismét újra ébred.  Rá fogtok ébredni, hogy minden amire szükségetek van az bennetek van. Az nem rajtatok kivül van. Soha nem is volt.

Amint már sokszor elmondtam az erre az idökre való felkészülésekben – egyszerüsitsétek le az életeteket minden szempontból. Amint a korrupció elleni harc a nagy vállalatokban intenzivebbé válik, egyre többen fognak becsületért és békéért kiáltani. Sok ország és faj fog egyesülni. Az emberek a városokban egyesülni fognak. Ebben lesz az erötök. A nagy családok ereje. Ez fog elöre vinni benneteket barátaim a gyözelemre. A korrupció és a Föld változásai feletti gyözelemre. Itt az ideje az együttmüködésnek, hogy megosszátok egymással termékeiteket, kerteiteket és tudásotokat. Segitsétek egymást mint ahogy még soha nem tettétek. Az elkülönülés idejének vége. Az összes erötlen alapitvány össze fog omlani.

Tépjétek szét amit szöttetek

Mi mindent szöttetek az életetekbe eddig? Segitettekek egymáson szabadon, úgy ahogy nyitott szivvel képesek vagytok rá? Avagy irigyeltétek felajállani segitségeteket a legalacsonyabb szinten is? Mit mond a szivetek? Milyen lesz ezután az életetek? Mert egyedül a ti tetteitek határozzák meg a jövötöket. Ez eröteljesen nyilvánvalóvá válik ebben az évben. Emlékeztetlek benneteket, hogy két szintröl van szó: a belsö és a külsö szintröl. A belsö szint a szivetek s kapcsolatotok az Atyával a Forrással. Békébem vagytok önmagatokkal?  Látjátok a teremtés csodáját és szépségét? Megbecsülitek önmagatokat és ezáltal másokat is? Ezek nagyon fontos kérdések, amitket fel kell tennetek magatoknak. Most sürgetlek benneteket, hogy szakitsatok idöt rá, és tegyétek fel a kérdést magatoknak!

Ami bennsötökben van az tükrözödik a külsöben. Hogyan tudnátok becsülni másokat, ha önmagatokat sem becsülitek? Hogyan oszthatnátok meg másokkal amitek van amikor a hiány félelmében éltek? Egyeseknél akkora ez a félelem, hogy az hozzá láncolja öket a negativ képzetekhez. Igen, a képzetek. Mert attól rettegtek ami nem történt meg. Rettegtek a jövötöl. A képzeletetekben megalkotott jövötöl. Miért adtok az elme képzelgésének annyi energiát? Az elvesztegetett energia mind.

Minden amire tanitottalak benneteket átadásaimban az arról szólt, hogy felkészitselek benneteket ezekre az idökre. Hogy felkészitselek benneteket az ébredésre és a feljebb lépésre, amit most mindannyiatoknak meg kell tennie fejlödési folyamatotok sikerének érdekében.

Az Egység

2011 a teljes felébredés éve lesz a szivetekben és az elmétekben. Ez az év szétoszlatja félelmeiteket és képzelgéseiteket arról, hogy mi fog vagy mi nem fog történni. Ez az év a születés ideje lesz. Az új tudatosság születéséé. Az új gondolkodás módé.

Itt az ideje, hogy a boldog jövöre összpontositsatok. Itt az ideje, hogy egyszerüsitsétek le az életeteket. Engedjétek el a tartozásaitokat, a zavaros és idejétmúlt érzelmeket. Igen, az élelmiszereitek többségén szavatossági dátum van, igaz-e? És én azt mondom a fájdalom és az aggodalom régi érzései úgyszintén szavatossági dátummal voltak ellátva, és az a végsö dátum 2010 decembere volt!

A Szavatossági Dátumok

Tehát, most eljött az ideje, hogy eldobjátok a régi, bántó emlékeket, mert azok ma már EMLÉKEK CSUPÁN. Itt az ideje kihajigálni öket. Itt az ideje érzelmi testetek  készleteit kitakaritani. Itt az elengedés ideje, hogy szabadok legyetek, a bántó emlékek szavatossági ideje lejárt.

Barátaim, amikor ezeket a dolgokat megteszitek úgy fogjátok érezni magatokat mintha újjá születtetek volna.  Amikor leültök és megkérditek önmagatoktól: békében vagyok önmagammal? Látom az összes teremtmény Szépségét? Megnyitottam a szivem? És hogyha öszintén önmagatokba néztek és teljesen megtisztitjátok érzelmi “szekrényetek”, akkor újjászülettek.  Újjászülettek a Fénybe és a szabadságba. Sürgetlek benneteket, hogy meditáljatok ezen, az segiteni fog, hogy befejezzétek ezt a folyamatot.

A Végsö Pont

Ez vár rátok. Mindannyiatokra. Szabadságban és az új, békés önbizalommal egyesülhettek, tekintet nélkül a külsö körülményekre.  Látjátok, mind az amiröl beszélek az bennetek van. Ez az amit senki el nem vehet töletek. Senki. Ez az igazság. Ettöl a végsö ponttól kezditek teremteni az újat. Az új Fény tudatosságnak adtok életet lényetekben. A Fény veletek marad a lelketekben.

Amikor eltávoztok fizikai testetek a Föld sikján marad. A lelketek pedig tovább halad a Lelki Sik magasabb dimenzióiba.
Az a belsö Fény segit majd bednneteket az átmenetelben és marad Lélek esszenciátokban veletek. Mind az ami az anyagban volt, az felbomlik. Abból semmit sem vihettek magatokkal amikor átmentek. Az a tapasztalat lélek emlékezete marad. De a Fény, a magasabb tudatosság, minden szeretetete az megy veletek a Lélek Sikjára. És ott részesültök nagy ünneplésben. A sikeres inkarnáció ünneplésében, hogy sikeresen hajtottátok végre az Emberiség új Egységét.

Az Egység Éve

Felhivom figyelmeteket, hogy az egész évben 2011-ben szilárdan álljatok a Fényben. Legyen az a páncélotok minden negativitás ellen. Legyetek erösek tudatosságotokkal a Fényben. Igy tudtok magabiztosan egyesülni a hasonló tudatosságúakkal eröteljesen és kényelmesen

A Föld is sok változáson megy át, és befejezi ciklusait. Földrengések és tüzhányó kitörések lesznek. 2011 a viz éve lesz, sok viz lesz. Külömbözö területeken a tengerfenék jelentösen fel fog emelkedni. A Föld folyadékai elmozdulnak. És mégegyszer mondom, 2011 az emberiség egyesülésének az éve lesz. A végsö fordulat éve az egész jövötökre nézve.

Kuthumi Mester

Készüljetek fel a Maya naptár teljes megnyilvánulására, a spirituális Üdvösség hetedik napjára – Ahogy Fent – Úgy Lent.

Minden jog fenntartva. Kuthumi Bölcsesség Iskola

Az eredeti az alábbi webcimen található:

Copyright 2001 – 2011. All rights reserved. Kuthumi School of Wisdom.

http://www.kuthumischool.com/en/teachings/volume9/year_of_unity.php

Copyright © 2010 Rev, Lynette Leckie-Clark – All rights reserved. You are welcome to share with a friend but Not for sale in any form.

Forditotta: Sári Izabella

Share
 

11:1:11 AVAGY A PLANETÁRIS EGYSÉG NAPJA

11:1:11

AVAGY A PLANETÁRIS EGYSÉG NAPJA

Gabriel Ark/Shanta Gabriel

(kivonat)

2011. A MAI NAP :ELSÖ ÁTJÁRÓJA AZ ÚJ BIRODALOMBA, A SZERETET EGYSÉGÉNEK VILÁGÁBA, AMELY LEHETÖSÉGET KÍNÁL ENNEK MEGTEREMTÉSÉRE MAGUNKBAN.

Interdimenzionális szintü energiaigazítás lehetösége, amely a nyitott csillagkapukon keresztül árad be fényével a valóságunkba.

A magasabb frekvenciák sürítve egy pillanat alatt állnak rendelkezésünkre.

Ha elfogadjuk öket, akkor összehangolódunk velük, belül, és ezek hatalmas változásokat hoznak létre.

Kérhetjük most magunkban, hogy egy Új Föld jöjjön létre a valóságunkban, melyet támogat majd a Természet megannyi ajándékával.

A Békesség mindenki szívében, az, az erö, amely a Föld felemelkedését el fogja hozni számunkra, és ez találkozik majd a szellem-aspektusunkkal az isteni energia átjáróban.
Az évben az energia átjárok folyamatosan nyitódnak majd, de egyik se fogja annyira szolgálni az Egység tudatosság beáramlását, mint a mai nap.

Jó nap arra, hogy elhagyjuk, elengedjük a régi dogmáinkat, melyek már nem illeszkednek bele ezekbe az energia patakok áramlásába.

Ma az egység tudatosság rezgése eröteljesen beérkezik a bolygóra ebben a szent idöben.

Az új valóság frekvenciája, az új élet modelljeit hozzák létre, ha felemeljük szívünkig ezt az érzést, átölelve Isteni énünket, és kérjük az Arkangyalok segítségét.

Imáinkban velük megláthatjuk a békesség, az öröm, a szeretet, a harmónia ajándékait, saját és a Föld életében.

11:11 órakor, így este is föleg ebben a szent idöben, nyilvánítsuk meg szándékainkat és jelenítsük meg az Isteni Erö csillagkapuiban.

11:1:11 így igazítás erö, amely megnyitja az utat az Egységbe, amely összekapcsol Egységbe a Forrással és mindennel, ami isteni.

Kegyelem és a Hála szent érzése ereszkedik le hozzánk ebben a szent idöben.

Kívánjuk azt, hogy minden lény kapja meg ezt, és az elismerését az Arkangyaloktól, akik a Földön Szent Egységbe tartják az Isteni Tudást.

Gábor Arkangyal/Shanta Gabriel

http://lightworkers.org/channeling/122401/aa-gabriel-11111-gateway-power

AA Gabriel 1.11.11 – The Gateway of Power

A kivonatot forditotta: Nász János

Share
 

‘2011’ az Átalakulás, a Választás és a SZIV Éve

‘2011’ az Átalakulás, a Választás és a SZIV Éve

Kuthumi Lal Singh © Ascension Explorers

2011 január 3-án

Ascension Explorers azaz a Felemelkedlés Felfedezöi

Lou James csatornázása

Namaste rendkivüli, rendkivüli barátaim, Namaste

Egy ideje már nem irtam nektek ebben a formában, most azomban, azt hiszem, valószinüleg el kellett jönnöm és ily módon osztanom meg veletek a mai napot.  Miért pont a mai napon? Hát, azok számára akik tudatában vannak a számisztikának a (3) háromas az a szám amely intuitive, mágikus, elönyös, elöhozza a sokoldalúságot és a kifejezást. Azonkivül a háromas az háromság is, azaz egység. Szakrális geometria, három pont egyesül egyensúlyt hozva létre, mert a Múltat a Jelent és a Jövöt jelképezi.  Más szóval, úgy is mondhatjuk, hogy a háromas a MOST száma.

Szeretettel köszöntelek benneteket kedveseim, Kuthumi vagyok, és sok napot töltöttem az elmúlt lineáris évben felkészüléssel erre az Átalakulási Idöszakra , amit meg fogtok tapasztalni. Kérdezhetnétek miért kellett felkészülnöm erre? Az nem elöfeltétel volt, hanem választás, és lehetövé tette számomra a további kiterjedést ami által a megvilágosodás egy magasabb megfigyelöi rálátásával láthattam, hogyan segithetem az Emberiséget az átalakulásban.

Mert tudom, hogy a 2011-es év folyamán nagyon sok leleplezés lesz. Miért van az, hogy amikor mi Felemelkedettek a leleplezésröl beszélünk a ti emberi elmétek automatikusan vált hiper sebességgel az elöitéletbe, hogy a kormányok és a „hatalmon lévök”  leplezödnek le mint sarlatánok. Ez nem itélkezés részetekröl kedveseim?  Az átalakulás ezen idejében sokan közületek szembesitve lesztek majd a választással; a változás választásával, az elengedés választásával és a tisztánlátással – igen a tisztánlátás az választás és még sok más terület.  Meg kell értenetek, hogy a legmélyebb tisztelettel, de az Én megecsülésével azt mondom nektek: sokan közületek  –  még a leg “felvilágosultabbak” is valószinüleg beleesnek az áldozat illetve a vádló szerepébe. Fel szeretném erre hivni a figyelmeteket a mai napon, a háromság – az egyensúly napján, emlékezzetek rá, választhatjátok, hogy nem lesztek egyik sem, sem áldozat sem vádló.

Sokan fognak jönni és elmenni linearitásotok ezen szakaszában, feltörnek és erösek lesznek, aztán láthatóan elsodródnak majd, mint a füst a szélben. Az nem a ti dolgotok, hogy itélkezzetek felettük, inkább küldjetek együttérzést és szeretetet feléjük. Ti nem kell, hogy egyetértsetek tanitásaikkal vagy a módszerrel ahogyan bemutassák azt amit kaptak, hogy megosszák az emberiséggel, de arra kérlek benneteket ne pletykáljátok és ne ráncigáljátok le öket energiáitokkal. Inkább küldjetek szeretetet és fényt hozzájuk,  ha tévednek vagy kissé egyensúlyt vesztettek, hogy vissza tudjanak jönni középpontjukba és az igazsághoz. Sokan olyann terheket cipelnek amit ti meg sem értetek, és mivel nem értitek a rájuk bizott dolog mélységét amit meg kell tenniük, úgy érzitek, hogy ”egoisták” illetve nincsennek egyensúlyban. Itt nem annak a kidolgozásáról van szó, hogy hogyan tudnák a kapott üzeneteket a legmegfelelöbben lehozni a társadalom számára amely itéletekkel teli. Értsétek meg, hogy csak azért mert egyeseknek több kapcsolatuk van a Felemelkedettekkel, az Angyalokkal, az Ösökkel stb és nem tökéletesek – bármi is légyen a tökéletesség – attól még ök is emberi testben lévö energia, akik igyekeznek egyensúlyba kerülni és az útjukon haladni.  Ennek következtében amikor látjátok azokat akik a látszólagos egóval törnek fel, hallgassátok meg a szavaikat amikor beszélnek mert a szavak amiket megosztanak nem üres levegö. Nekik az a rendeltetésük, hogy azokat a poziciókat foglalják el egy mehatározott ideig amig ott vannak, és ennyi. Ök nem bomlasztók hanem irány mutatatók, ök a nyilhegyek, a zászlók amelyek bizonyos pontokra vonják a figyelmeteket.

Szeressétek és érezzetek együtt velük szeretteim. Ök a ti  felsöbb javatokért vannak itt.

Kedves emberek, szeretteim, tudnotok kell, hogy én Kuthumi, bár idönként hallgatásba merülök, mindég itt vagyok, figyellek benneteket és kész vagyok támogatni azokat akik segitséget kérnek. Energiáitok kiterjedésében amit tapasztaltok, most azt fogjátok látni, hogy hasonló kiterjedés történik az általatok Gaia-nak nevzett energiájával is.  Én Anyának hivom öt. Gyakran mondtuk, hogy lesz idö amikor egyensúlyban lesztek egymással, vagy elöbb ti terjedtek ki ö meg követ benneteket és forditva, de mindketten elértétek azt a szakaszt kiterjedésetekben, ahol már együtt növekedtek. Ez igy a helyes és igy van jól. Csodálatos Gaiatok leveti régi módjait, némely részei a földnek dideregni és rázkódni fognak, de ennek meg kell történnie. Értsétek meg emberek, hogy a ti kiterjedésetek támogatja Gaia kiterjedését, és mindegy, hogy hol vagytok a bolygón, energiátok kapcsolódik az övéhez.

Néhányan közületek dátumokat kaptatok amelyek a különleges energiájú napokat jelölik. Ezeken a napokon energia áramlik be Gaia testébe és a felébredt emberekhez akik összekapcsolódatak vele. Arra kérlek benneteket, hogy ne válaszoljatok félelemmel az energiának amit éreztek, hanem örvendjetek annak ami jönni fog ezáltal.

Ne hagyjátok, hogy megzavarjon benneteket. Ne engedjétek meg magatoknak, hogy a jelentéktelen viták csapdájába essetek, hogy kinek van igaza s kinek nincs. Használjátok a sziv és a szeretet nyelvét és akkor képesek lesztek találkozni az elfogadás nem itélkezö szintjén.

Az elkövetkezö év nem a pihenés ideje lesz, ez az átalakulás ideje. Mi is az átalakulás? Az átalakulás az az idö amikor megváltoztok, amikor a leggyönyörübb lényekké alakulhattok át ha a metamorfózist megengeditek. Hogyha az elengedést válasszátok az év folyamán – nevezzük a “báb évének” mint a pillangóknál – akkor azokat a dolgokat gyüjtitek be amelyek benneteket szolgálnak, és elengeditek mindazt energiátokból ami már nem. Lesznek pillanatok amikor látszólagos félreértés vagy fájdalmas dolog történik; de NE  reagáljatok a “fájdakom diktálta” módon, hanem engedjétek meg, hogy a béke rezonáljon veletek és legyetek a megértés szintjén.

Tudnotok kell, hogy szivemböl szól az üzenet hozzátok, mivel én már láttam az emberek változását mindkét a ”pozitiv” és a “negative” irányban is és arra kérlek mindannyiatokat, hogy válasszatok az átalakulás évében bölcsen.
Sokan közületek hatalmas növekedést fognak tapasztalni; mások viszont azt érezhetik, hogy egy helyben álltok és csüggedté váltatatok! Ennek a generalizációnak VÉGET KELL VETNI! Mert mindenki a saját energiáiban halad és változik, a saját egyedi, különleges és gyönyörü módján.
Engedjétek meg magatoknak, hogy a bennetek lévö igazság tudásával felismerjétek, hogy idönként szükséges “megállni”, hogy a növekedés behatoljon energiátok minden területére. Aztán ismét a folyamatos elörehaladás következik.

Az idén ne engedjétek meg mentális egyensúlyotok ellenörzését. Nem örültetek meg! Az ön-kétely ahogy jön, úgy el is megy csak maradjatok hüek a szivetekhez!

Én, Kuthumi megigérem nektek azt, hogy ha képesek lesztek ellenállni az átalakulás zürzavaros idejének vagy a metamorfózis rázkódásainak, akkor erösebbek lesztek mint valaha, mert az Új Energák Legújabbika, elárassza bolygótokat és átárassztja a bolygót 2012 idöszakába.  Elvárásaitok a következö 2012-es évre vonatkozóan már beinditottak bizonyos dolgokat, azomban ezek is változhatnak ahogy haladtok az átalakulás évében. Adjatok engedélyt önmagatoknak, hogy megtapasztaljátok a régi érzelmek amelyek már nem szolgálnak benneteket, az emlékek amelyek visszatartanak benneteket, a család amely megakadályoz benneteket önmagatok teljességébe lépésében, az álmok melyek nem mások csak szertefoszló álmok csupán, elengedési “fájdalmát!” ENGEDJÉTEK EL a múltat kedveseim, gyertek a MOST pillanátba, és engedjétek meg magatoknak, hogy érezzetek, tapintsatok, tudjatok, izleljetek, legyetek a jelen MOSTban. Tapasztaljátok meg a pillanat teljességét és ismerjétek fel, hogy eröteljesek vagytok Istenségetekben, AZ ÉN VAGYOK Lélek tudatosságotokban és minden ami vagytok bennsö esszenciájában. Amint megtanultok kapcsolódni a Szeretet Univerzális Energiájához és Gaia Leföldelö Energiájához eröteljes lényekké váltok akikre szükség van, hogy itt legyenek és behozzák az egyensúlyt erre a bolygóra. Ez már nem az imák és mantrák által fog megtörténni, bár azok segitettek hozzá benneteket, hogy eljussatok a béke országába, már nem támaszkodhattok rájuk, mivel azok hipnotikus mesterkélések csupán, arra valók, hogy egyensúlyba hozzátok a régi szén alapú testeteket – ti már egyre inkább kristály alapú testeüek vagytok.

Engedjétek meg magatoknak az együttrezgést a bennetek és körülöttetek lévö Fény hangjaival és vibrációjával. Érezzétek amint az Univerzum energiái új módon kapcsolódnak hozzátok. Érezzétek a Forrás Szeretetét, Istent, az Egységet, adjatok engedélyt rá, hogy ez a Szeretet kapcsolódjon hozzátok, és akkor érezni fogjátok Gaia, a Forrás, a Teremtö szivének szándékait, és osztozzatok ebben a szeretetben szabad választások által, adjátok hozzá saját egyensúly hányadosotokat és ezt egyesitve hozzátok el a háromságot azaz az egyensúlyt a létezésbe . Ezt jelenti a háromas: TE – FORRÁS – GAIA.

Hogyha meg tudjátok engedni magatoknak, hogy túllússatok az apró külömbségeiteken, kinek ez s kinek van az, avagy hol él ez vagy az a személy és ki honnan jön, hogy rendbehozza bármelyik területet, KÉRLEK BENNETEKET engedjétek ezt el. Lássatok túl ezen, lássátok meg, hogy Gaianak nincs szüksége, hogy csoportok ezrei csatongolják keresztül kassul eltemetve ezt-azt, füstjeleket felküldve ezért vagy azért,   amire mindentöl nagyobb szüksége van az az egyesült föld lakók, akiknek egyesült szivükhöz és energiájukhoz kapcsolódni lehet és lehetöséget adnak Gaianak a szeretetbeli egyensúlyra. Próbáljátok meg! Szervezzetek csoportokat a világ minden táján, és küldjetek szeretetet Gaianak egy megadott napon egy, megadott idöben. Nem szükséges, hogy ez kötelezövé váljon, inkább a választásotok legyen, amit folyamatosan csináltok hetente, havonta vagy évente. Ti válasszatok. Egyszerüen csak hozzátok egyensúlyba önmagatokat és kapcsolódjatok Gaiahoz.

Ti olyan kiváltságos idöben vagytok itt szeretett emberek, amikor láthatjátok az egyik korszak kezdeti kialakulását és a másiki korszak alkonyát. Ne engedjétek, hogy emberi külömbségeitek útját állják ennek élvezését. Teremtsetek magatoknak egy másfajta világot, ahol TI változhattok, s nem csak változhattok, hanem MEG IS VÁLTOZTOK!  Ahol hatással vagytok a körülöttetek lévökre amikor megengeditek magatoknak begyüjteni az energiákat melyek szétbomlasszák szereteteket és annak szülö helyét.  Ne feledjétek, aminek ellenálltok, az kitart mellettetek. Ez érvényes MINDENRE az életben, nem csak a “spirituális” vagy az “energia” világában, hanem a fizikai világotokban is.

Értsétek meg, hogy kormányaitok változni fognak, meg kell változniuk, akár csak a fizikai valóság dolgai is megváltoznak, legyen az a tözsde, a ház és ingatlan piac; NE HAGYJÁTOK kibillenteni magatokat azáltal, hogy látszólag visszatér a “normális” helyzet. NEM AZ TÖRTÉNIK. Igen, házaitok értéke emelkedik majd egy ideig és igen, a tözsde felfelé ivel és ismét népszerü lesz. Ásványaitok és más javaitok értéke árad és apad majd, ahogy az szokott volt lenni rendesen és a dolgok állása úgy tünhet, hogy a nyugati, keleti, északi és déli fronton is a “helyzet változatlan”.  DE, higyjétek el amikor azt mondom, ez a “vihar elötti csend!” Hogy ez a vihar mikor tör ki azt én nem mondhatom meg pontosan, mert én nem vagyok “jós”, azomban készüljetek fel arra, hogy ha az elkövetkezö két évben olyan változások történnek mellyek ellentétben vannal azzal amit most it mondtam, akkor mindennek a szétfolyását fogjátok látni ismét. Ha az emberek nem tanulnak leckéikböl amelyek már egyszer fel lettek adva, akkor a leckék ismétlödnek. Ti teremtök vagytok és bármit módosithattok, ami még egyellöre nem a jelen most, ezért engedjétek meg magatoknak az idén a folyékonyságot, legyetek folyékonyak az energiában és folyékonyak a szeretetben.

Kedves szeretteim, mi, akik itt ülünk a “fátyol ama oldalán” nem szeretnénk egyikötök “szenvedését” sem látni, de az választás. Ti tökéletesen képesek vagytok átalakitani mindazt amit blokkoknak látunk energia mezötökben és erre nincs is jobb idöpont mint a nap, amely a hármast hordozza magában. Mindentöl jobban kérünk benneteket, engedjétek meg, hogy az átalakulás folyélonysága veletek legyen linearitásotok ebben az évében.  Tegyétek magatoknak könnyüvé és kényelnessé amit csináltok ebben az évben. Ez egy nagyszerü év lesz, a növekedés, a kiterjedés éve, de legföképpen az Átalakulás éve. Látni fogjátok önmagatok Átalakulását a régiböl az új, nagyobb energiájú létezési formába, ezáltal több energiát fogtok látni, érezni és tapasztalni a változásokban is.

Ez az az év amikor igazán változtathattok, ha azt választjátok. Lépjetek el a szikla peremétöl és ugorjatok. Engedjétek meg, hogy igazi önvalótok esszenciája elöre lépjen és akkor látni fogjátok azokat a dolgokat amiröl eddig csak álmodtatok csupán.

Kapcsolódjatok össze szivetekben és engedjétek többször hallani a sziv hangját ebben az évben. A sziv vezessen benneteket, legyetek tudatosak mindenben amit csináltok, éljétek tudatosan az életet, engedjétek el a kicsinyességet és engedjétek meg, hogy Felsöbb Énetek kommunikáljon veletek.
Fogjátok meg Gaia kezét mert az elkövetkezö 24-48 órában “remegni” fog, és tudjátok, hogy ö csak elengedi most a ti félelmeiteket is. Ha megálltok egy pillanatra és felismeritek, hogy Gaianak is vannak fenntartásai, ugyanakkor ö is bizonytalan abban, miként fog az emberiség válaszolni a bekövetkezö változásokra, akkor megértitek, hogy nem minden csak rólatok szól, hanem az egész emberiségröl és az egész világmindenségröl.

Élvezzétek  2011-es évet kedveseim, a vidámság éve lesz, ha azt választjátok.

Namaste

Group: Ascension Explorers

Please feel free to share this communication. We ask that you insure this information is included. www.AscensionExplorers.com via Lou James 3 Jan 2011 copyright NZ. Thanks.

Ez a konnunikáció szabadon megosztható, csak arra kérünk benneteket, hogy tüntessétek fel az alábbi adatokat:

www.AscensionExplorers.com via Lou James 3 Jan 2011 szerzsöi jog Új Zéland. Köszönjük.

Forditotta: Sári Izabella

Share
 

2011. AZ INDIGÓK ÉVE

Doreen Virtue-Mihály Ark

Összefoglaló beszélgetés a 2011-es évröl

Mihály Arkangyal üzenete szerint:

2011. AZ INDIGÓK ÉVE

Az Indigók ki fognak lépni a komfortzónájukból és fontos vezetö szerepet fognak elvállalni.

Az Indigók erös akaratú személyiségek, akik rendkívülien érzékenyek az energiákra.

Az Indigók pontos barométerek abban a tekintetben, hogy ki az, aki integritásban van vagy sem, mert van egy belsö igazság-detektoruk

Köszöntjük az Indigókat: 2011 az Indigók Éve.

2011. nagyon fogja támogatni a munka, munkahelyváltás föleg azoknak, akik saját vállalkozást szeretnének nyitni.

A világgazdaság a javulás útjára lép majd.

Mihály arra kéri az Indigókat vessék el maguktól azokat a gondolatokat vagy meggyözödéseket, hogy áldozatok, vagy hogy fel kell áldozni magukat, és ebben ö segít, ha kérik azt töle.

Lesz egy katonai eszkaláció, de helyre hozzátok majd, mert a fényhozók felemelik majd a szavukat, és az a közvélemény elé tárják.

Ne féljetek ez  a legfontosabb fontos

Emlékezzetek Dr. Seuss könyvére: “Horton Hears a Who,” arról  szól, hogy egy kis ember is képes arra, akinek hangja megmentette meg a bolygót.

És Indigók, mi különösen számítunk rátok, így szólunk hozzátok!

Azt mondta, hogy környezettudatosság és természettel való szoros összeköttetés elengedhetetlen 2011-ben.

Megkért bennünket, hogy töltsünk sok idöt a szabadban, és tegyünk lépéseket személyesen segíteni a környezet védelmet, mint például újrafeldolgozás, a hulladék csökkentése, és újrahasznosítása kérdésében.

A környezetvédelemhez kapcsolódó munka és karrier 2011-ben jól fog alakulni sokunk számára.

Mihály Arkangyal kihangsúlyozta, hogy sokan lesznek, akik félni fognak, minél inkább közelebb kerülünk 2012-höz.

Ö megnyugtatott bennünket, hogy 2012 olyan, mint az Y2K (2000-es probléma) nem lesz tragikus esemény. Nem jelenti a világ végét.

A maják folytatták volna a naptárat, de megszakadt a kapcsolatuk a Földdel, és hirtelen el kellett, hogy hagyják el a falvakat, ahol dolgoztak ezen a projekten.

Nagy hangsúlyt fog kapni ebben az évben a spiritualitás és az útkeresés, de már nem lehet feltételekhez kötni (hiszem, ha látom), nem lesznek „rókalyukhatások”(elmenekülni valahová e kérdések elöl) az ateistáknak.

A szeretet központunkban kell, hogy maradjunk, és gondjainkat engedjük el, bízzunk benne és a felemelkedett mesterekben, így Jézusban is, és az angyalokban.

2011 egy nagyon jótékony év lesz az emberiség többségére nézve, föleg a kínai újévvel kezd?d?en: február 3. után. Az agresszívebb Tigris éve lezárult és a Nyúl éve a kitartó és szorgalmas munkálkodásé lesz, amely eredményre vezethet sokaknak.

Sokszor mondta Mihály, aki habozik, az elveszik (tehát dönteni, választani szükséges), számos ablakkal nyíló lehet?ség lesz el?ttünk, és át tudunk kelni azokon a lehet?ségeken, amelyek megjelennek majd.

Minden dolog úgy történik majd, ahogy annak történni kell, beleértve a látszólag negatív és fájdalmas dolgokat is, ami nem kellemes. Kérjük az angyalok segítségét, hogy megtalálhassuk a rejtett kincseket és áldást minden esemény, kapcsolat, helyzet mögött, hogy az segítsen megtalálni magunkban a békességet és megértését mindazoknak.

Mihály azt hangsúlyozta ki legerösebben, hogy élvezzük a pillanatainkat, a többi pedig nem számít.

Öleljük át és lélegezzük be örömöt az isteni tökéletességböl, minden egyes percben.

És ne feledjük, hogy Mihály Arkangyalt bármikor hívhatjuk, hogy támogasson bennünket bátorságunkban, védelmünkben, vezettetésünkben.

Ö készen áll korlátlanul egyszerre segíteni mindenkinek, aki arra kéri öt.

Szeretettel teljes Boldog Új Évet

Doreen Virtue

AA Michael ~ 2011: The Year of the Indigo

http://lightworkers.org/channeling/121993/aa-michael-2011-year-indigo

Website: www.AngelTherapy.com.

A kivonatot forditotta:  Nász János

Share